"Hogyan olvassuk a Bibliát" rendezvénysorozat Ináncson

Ináncs, Közösségi Ház, 2008. aug. 23., szept. 20.

Az ináncsi Mindszenty József Ifjúsági Szervezet vezetője, Képes Magdolna elnök hitoktatók, lelkipásztorok, közösségvezetők számára (kb. 15 fő) két alkalommal továbbképzési napot szervezett. Az előadások megtartására ill. a foglalkozások vezetésére Vágvölgyi Évát kérte fel (l. program >>>).

„Ináncs - kicsi falu Borsodban. Az Ivancsó István esperes úr kávéval fogad bennünket a plébánián. Mentegetődzik: Nem én szerveztem, rosszkor van, rohad a krumpli szára, ki kell szedni, le kell szedni a babot, még csak most aratnak a sok eső miatt, nem érnek rá az emberek, sok a mezőgazdasági munka ilyenkor. Kilenc órára van meghirdetve, előtte negyed órával meghúzatja a harangot. Megjön Képes Magdolna hitoktató, a szervező, átmegyünk a plébániáról a vadonatúj közösségi házba. Egyetlen fejkendős öreg néni óvakodik be, leül hátul. Kilenckor újra megszólal a harang, s csodák csodája, egyre több néni gyülekezik. Mire átrendezzük a termet, már negyvenen vagyunk. Öten képviselik a fiatalabb korosztályt, néhány középkorú, a többiek mind idős asszonyok, akiknek ujjai és háta meggörbült a sok nehéz munkától, botra támaszkodva lépegetnek be. Körbeülik a nagy asztalt, a kezük imádságra kulcsolódik a kihelyezett Aranybiblia és égő gyertya láttán. Lelkes énekszóval hívjuk a Szentlelket. A nagy asztalon sok kép, mindegyik utakat ábrázol. Mindenki kiválaszthatna egyet, hogy aztán elmondja, miért arra esett a választása. Szépen megnézik a képeket, de a nénik fele úgy ül vissza a helyére, hogy nincsen nála kép. - Egyik se tetszett? – faggatom őket. – De, nagyon szépek – bólogatnak – de hát nem értünk mi az ilyesmihez. Tovább unszolom őket: - De hát nem kell ehhez tudomány, csak megmondani, hogy miért tetszik. Egy néni kivételével végül mindenkinél van kép, s aztán megbátorodnak s ki a szép zarándokélményeiről, ki az unokájáról, ki a családról, ki szenvedő Krisztusról beszél nekünk. Megtört a jég. Ezek az egyszerű falusi nénik a továbbiakban olyan szépen bogozgatják a szentírási részletet (Ábrahám elindulása, Ter 12,1-8) amivel foglalkozunk, mintha mindig ezt csinálták volna. Pedig a kapanyélhez szokott, bütykös kezük ügyetlenül fogja a ceruzát, a szavakat is keresgélni kell, nincsenek szokva, hogy ilyesmiről beszélgessenek, de az, hogy mindegyiknek van otthon Szentírása és olvasni is szokta, meghozza a maga gyümölcsét: Gyönyörű dolgok születnek a kiscsoportos beszélgetések során. Ebédelni a résztvevők többsége hazament (mi a plébánián kaptunk finom ebédet), aztán délután még két újabb Szentírási résszel foglakoztunk. Jó volt köztük megtapasztalni, hogy a Biblia nem ismer életkorbeli, műveltségbeli, eltérő iskolázottsági szintekből fakadó különbségeket, mindnyájan, egyként táplálkozhatunk az Ige asztaláról.” (Vágvölgyi Éva)