Szentírásvasárnap Székelyudvarhelyen

az erdélyi Katolikus Magyar Bibliatársulat

szervezésében

Biblia-nap a közösségépítés szellemében – Szeptember utolsó vasárnapján a Szentírást ünnepeljük. Lassan hagyománnyá válik, hogy ezt egy Főegyházmegyei Biblia-nappal tesszük. Két éve kezdődött Csíkszeredában, tavaly Marosvásárhelyen folytatódott, az idén Székelyudvarhelyre esett a választás, október másodikára. És ki szervezhette volna más, mint a Katolikus Magyar Bibliatársulat, élén dr. Nagy József (alias Szaxi páter) tanár úrral és munkatársával, Magos Gyöngyvérrel. Természetesen felsorakoztunk mögéjük mi, a KMB-sek lelkes csapata, és még sok más hívő is.

Az Udvarhelyiek olyan melegen fogadtak, hogy észre sem vettük, hogy nem csak kinn hűlt le az idő, hanem bizony a teremben is. A találkozás örömében levettük a kabátokat, majd körülbelül húsz perc múlva igencsak visszakapkodtuk őket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Énekkel keződött, mint mindig. „A Te nevedben mi együtt vagyunk” – énekeltük a gitárokkal felszerelt gyermekekkel (vagy fiatalokkal? – meg ne sértsem őket), akik Istennek és nekünk ajándékozták a napjukat, hogy a Szentírást ünnepeljék velünk. Köszönjük, szép volt!

És egy nem mindennapi eseménynek voltunk résztvevői: a Szentírás trónraemelésének. Mint megtudtuk Kovács Péter atyától, a II. Vatikáni Zsinat minden ülése elején trónra emelték az Írást, hogy mindig szem előtt legyen a Lényeg.

Házigazdaként Mátyás Károly főesperes úr köszöntötte a közel száz résztvevőt. És tett egy vallomást – nagyon meggyőző volt. Elmondta, hogy elfelejtették lefoglalni a termet, ahol amúgy minden szombaton történik valami. De erre a napra nem kérte ki senki. Hát lehet ezt nem jelnek venni?

Ezután Szaxi páter hivatalosan is megnyitotta rendezvényt. Elmondta, hogy a főegyházmegyében a közösség éve lesz az idei. Azé a közösségé, ahol az Igében jelenlevő Istent úgy szeretjük-dicsőítjuk, hogy egymást nyitott lélekkel elfogadjuk.

A nap moderátora, mint mindig, György Tibor marosvásárhelyi plébános úr volt. Kedvesen, a tőle megszokott szeretettel konferált. Elmondta, hogy a közösség legfontosabb tulajdonságai a rendkívüli tisztelet és a befogadóság: nincs nagyobb ajándék, mint amikor valaki a lelke mélyéből mond valamit. Hát ő megajándékoz minket minden alkalommal...

Következett két tanuságtétel. Mărculescu Cotiso egy nagy felfedezését osztotta meg velünk: amig csak a tudását akarta továbbadni a Szentírással kapcsolatosan, senki nem volt rá igazán kiváncsi. Aztán egy tanfolyamon Izajást olvasták: „a mi fájdalmainkat Ő hordozta…”. És most Cotisot idézem: „akkor hasított belém, mintha falak dőltek volna össze: ez rólam szól, értem történt. Ha egyedül lennék a földön, akkor is megtette volna. Úgy hatott rám, mintha bomba robbant volna. Nem tudást, hanem élő és hatékony Igét, életet kell továbbadnom. Addig semmit nem éltem át abból, amit tudtam” - mondta. Érdekes, hogy amint elkezdte megélni az Igét, azonnal kiváncsiak lettek rá az emberek. Most is ezt csinálja, kívánjunk neki sok sikert!

Benczédi Kati elmondta, hogy kislány korában zenével dicsőítette Istent. A bibliaolvasásról-értésről azt gondolta, hogy csak a papoknak sikerülhet. Aztán férjhez ment, és megszületett a gyönyörű lánya, aki György Tibi papbácsinál volt elsőáldozó. És ő azt tartja, hogy jó alkalom a gyermekek elsőáldozásra való felkészitése arra, hogy egy kicsit a (kommunizmusban felnőtt) szülőket is nevelje. Ezt a munkát megosztja Magos Gyöngyivel. Egy évig találkoznak a szülőkkel is, aztán az elsőáldozás után sokan közülük „ottragadnak” valamelyik bibliás csoportban. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy én is így kerültem ebbe a csapatba – hálás vagyok érte.) Kati szerint a KMB jó csapat. „Még nem vagyunk tökéletesek – nem is leszünk?” – tette fel a kérdést. „Talán nem”, válaszolt, „de akkor is jó idetartozni” – mondta, sűrű helyesléseink közepette.

Szünet után Szaxi páter rövid, de nagyon tömör előadása következett a közösségről. Elmondta, hogy mindenki csak a gazdasági krízisről beszél. Pedig krizis van az Egyházban is, hiszen csökken a hivatások száma. De beszélhetnénk akár család-krizisről is, vagy inkább hit-krízisről. Viszont a Szentirás Lelke képes életet fakasztani: az Egyház a Szentháromság szeretetközösségéből származik és ebből is él. Akkor megoldás lehet a krízisre is. Legyen az Egyház a közösség otthona, ahogy II. János Pál Pápa szorgalmazta. Mert gyökere Isten szeretete, tagjai pedig legyenek olyan egységben, mint Krisztus Teste, hiszen, ahogy Szent Pál mondja, az Egyház a Szentlélek temploma. Hangsúlyozta a keresztény identitás fontosságát, egymás szolgálatára hívott meg minket. Aki az Eukarisztiában Jézus szeretetéből táplálkozik, az adja is tovább ezt a szeretetet. Majd feltette a kérdést: vajon az őskeresztény közösségek tökéletesek voltak? Nem, válaszolta, voltak már akkor is problémák. Amit tanulnunk kellene tőlük, az az, ahogyan megoldották őket: krisztusi módon. „Szenvedjétek el egymást szeretettel”, mondja Szent Pál Jézus szellemében, szolgáljuk Istent és egymást, a közösséget az új parancs szerint. Végül Sienai Szent Katalint idézte: „ha olyanok lennétek, amilyeneknek lennetek kellene, lángra gyújthatnátok egész Itáliát”. Innen már csak egy lépés, miként tudnánk mi lángra gyújtani egész Erdélyt...

A délelőtti foglalkozás végén kreatív tevékenységre hívott minket Gyöngyi (Magos Gyöngyvér). Rajzoltunk, mindenki a saját plébániáját-közösségét. Majd meg is elevenítettünk kettőt. Izgalmas volt látni, milyen kapcsolat alakulhat ki pap és hívek, illetve különféle közösségek között. Számomra talán az volt a legmeghatóbb, amikor egy pap-résztvevő beállította maga mögé a Rózsafüzér-csoportot meg a családos csoportot mondván, hogy olyan jó érezni hátulról a támogatásukat. És eltöprengtem, vajon hány papunk érzi ezt? Ott állunk mi, hívek, mögöttük? Imádkozunk értük? Támogatjuk őket? Ők értünk folyamatosan dolgoznak. Mi mit adunk nekik cserébe? Én személyesen mivel segítem a papom munkáját? És ha eddig nem tettem, ezután mit fogok vállalni a közösségemért folytatott munkából?

Ebédszünet következett – volt, amit megvitatni, miközben az udvarhelyiek ajándék-szendvicseit majszolgattuk. Aztán kiscsoportos beszélgetés következett a közösségi szabályokról a Máté-evangélium alapján. Minden csoport önállóan vonta le a saját következtetéseit másságról, kiközösítésről, ítélkezésről, megbocsátásról. Kemény dolgok, minden közösség velejárói. Hogyan kezeljük őket? Jézus hogyan oldaná meg a felmerülő problémákat?

A nap fénypontja a szentmise volt. Minden szentmise élmény. De amikor egy kis közösség a saját életét viszi bele a legszentebb Áldozatba, hát az leírhatatlan. A KMB-s szentmisék mindig ilyenek. Aki csak teheti, vegyen részt egy ilyen rendezvényen! Mert ezt csak megélve lehet megérezni. És biztos vagyok benne, hogy soha senki el nem felejti őket. Féltve őrzöm én is a lelkemben az első szabadtéri szentmise emlékét és még számos eseményt. Ezek életünk gyöngyszemei, hogy Tibi papbácsit idézzem. Gyűjtögetjük őket, hogy amikor bajban-gondban vagyunk, legyen, amit elővenni...

És a nap végéhez értünk. Már csak egy közös fotó meg a búcsúzkodás volt hátra. Ami, ki tudja, miért, de mindig hosszúra nyúlik nálunk. Viszontlátásra november 19-én Marosvásárhelyen, a bibliás hétvégén. Ki ne hagyja senki, aki él és mozog! Vásárhely is nagy szeretettel vár minden Biblia-olvasót, klerikust és laikust egyaránt!

Egy rövid értékelés után nagy nehezen csak elindultunk hazafelé: ott helyben, és a környéken meg Csikba, Gyergyóba, Zetelakára, Keresztúrra, Vásárhelyre. Remélem, mindenki jól hazaért, és otthon is mindenki mindent rendben talált. Adjon Isten mindannyiunknak szép napokat! És ha mégsem, akkor jusson eszünkbe nekünk is, amit Cotiso már soha nem fog elfelejteni: „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta” (Iz. 53/4).

Ugron Éva

Marosvásárhely, 2010 okt. 3.-án

Érseki körlevél >>> Meghívó >>>

Plakát >>> Munkalap >>>

A KMBT programjai 2010-ben >>>