„Biblia a családban család a
Bibliában” – ökumenikus családi nap Kisvárdán
július 22.
Kisvárdán július 26-án a három
keresztény történelmi egyház közös szervezésében családi napra kerül sor.
A program keretében ökumenikus istentisztelet, kiállítások,
játszóház, koncertek, kézműves foglalkozások, íjászat, táncház, bábszínház
várják a családokat.
Magyar Kurír
"Biblia a családban - család a Bibliában" Együtt a családokért!
Kisvárdán, 2008. július 26-án egy olyan rendezvényre hívunk minden kedves érdeklődőt, amely több szempontból is rendhagyó a Biblia évi rendezvények sorában. Rendhagyó, mert ezt a napot, egy CSALÁDI NAP keretében a három nagy történelmi felekezet együtt készíti el az érdeklődők számára. Mert hisszük, hogy a Biblia és a Család közös kincsünk, és hogy a családok igazi boldogságának és népünk, nemzetünk felemelkedésének kulcsa is a: BIBLIA
Hazánkban katasztrofális állapotban vannak a családok, a gyermekvállalás, döbbenetes a családok szociális és társadalmi helyzete. Talán egyetlen olyan alkotórésze sincs a társadalomnak, amit annyi támadás érne minden oldalról, mint a család intézménye. A felnövekvő korosztály emiatt egyre kevésbé tud és akar család, gyermekvállalás, hűség és áldozatvállalás kategóriáiban gondolkodni. Ebben döbbenetesen pusztító szerepe van a médiának. Nem gondolom, hogy egy Kisvárdán szervezett egyetlen családi naptól másnap megváltozik minden, hogy másnaptól több magyar gyermek születik, és egészséges, boldog családban nőhet fel, vagy hogy jobb lesz a családok anyagi biztonsága, de azt HISZEM, és az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy amiért együtt küzdöttünk a fiatalokkal hosszú hónapokon át, amiért együtt hoztunk áldozatokat és együtt éltük át utána Isten áldását, AZ BEÉPÜL AZ ÉLETÜNKBE, gondolkodásunk, döntéseink részévé lesz. Jézus szavaival élve: MAGVETÉS, ami kikel és ami hiszem, hogy gyümölcsöt fog hozni! Százvai László - református lelkész, a családi nap fő szervezője
|
Honlap: www.csaladoknapja.hu Könyvárusítás: Kálvin Kiadó A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadványai
a Biblia Évében |
A médián keresztül további
célunk a társadalom egészének ébresztése a házasságkötés, a gyermekvállalás, az
egészséges családok létének fontosságára. Olyan hagyományos értékek
felmutatása, mint a hit, a hűség, a becsület, a keresztyén értékrend, az APA és
ANYA, a FÉRFI és a NŐ biblikus szerepköre, küldetése.Emellett kifejezett
szándékunk a még házasságkötés előtt álló fiatal generáció megszólítása és
minél aktívabb bevonása a rendezvény szervezésébe és lebonyolításába.A családi
napot ökumenikus keretek között szervezzük, a történelmi egyházak
részvételével, (Református, Római Katolikus, Görög Katolikus, Evangélikus) a
társadalom minden rétege számára, függetlenül világnézettől.A lebonyolításaba
szeretnénk minél több fiatalt bevonni és konkrét feladattal aktív
résztvevővé tenni. Így a Kisvárdai Református Általános Iskola és
Gimnázium diákjait, a Szent László Római Katolikus Szakközépiskola diákjait, a
kisvárdai gyülekezet ifjúságát, valamint a környező gyülekezetek, és a térség
ifjúsági csoportjait.
A családi nem
pártpolitikai rendezvény. Ezért egyetlen párttól sem kérünk támogatást,
szónokaik számára nem biztosítunk szólási lehetőséget. Civilként természetesen
mindenkit szeretettel várunk! A családi nap fő média támogatja a Magyar Televízió 1-es
csatornája. (Az ökumenikus istentisztelet élő közvetítésben lesz látható!)
Jelen lesz továbbá a Duna Televízió, a Kölcsey és a Zemplén TV. További
médiapartnerek az Európa Rádió, a Szent István Katolikus Rádió, a Magyar
Katolikus Rádió illetve a kisvárdai székhelyű Vár FM Rádió, valamint
az MTI-n keresztül minden más érdeklődő TV, rádió, újság és internetes
portál.