Tisztelt Biblia-Társulat!
Kecsmár Marianna vagyok. Tíz éve kezdtem el amatőr szinten festeni. Először
tájképeket festettem, de ma már jobban érint az ember belső érzelemvilága, és
ezt szeretném festményeimmel kifejezni.A tíz év alatt kétszer jelentkeztem
az Kulturális Minisztérium által kiírt Amatőr Átrium című pályázatra, és
mindkétszer be is sikerült jutnom megyei szinten. Kiskunmajsán vezetek egy
amatőr alkotó csoportot, akikkel kiálításokra, bemutatókra megyünk. Általában a
környékben rendezett rendezvényekre rendszeresen meg is hívnak bennünket, de
voltunk már a német testvérvárosban is megrendezett kiálításon is.
Egy évvel ezelőtt részt vettem egy ikonfestő táborban, amit Kis Éva rajztanárnő
vezetett. Talán ennek a hatására kezdtem bele, egy vallási témájú
olajfestménybe, amit mostanra sikerült befejeznem. A festmény témája
Golgota (saját megvilágításban). A címe: Az út vége. Mérete: 2m x 3m . A
levéllel együtt elküldöm, és meg tudják tekinteni is. Sajnos a körülmények
miatt nem sikerült jó képet készíteni róla, de először e hónap 28-án a makói
tempomplomban lesz kiállítva, ekkor szeretnék egy minőségében jobb
fényképet is készíteni, ha érdekli Önöket azt is elküldöm majd.
Mivel idén a Biblia Éve van, lehetőséget szeretnék kapni, hogy a képet máshol
is bemutathassam, és szeretném, ha ebben a segítségemre lennének, vagy ha
tudnak olyan személyt, vagy szervezetet, társulatot stb. akiket érdekelhet egy
ilyen festmény, kérem segítsegenek, hogy fel tudjam venni a kapcsolatot velük.
Előre is köszönöm a segítségüket. Elérhetőségeim: kecsmar.marianna@freemail.hu
Tisztelettel : Berényiné Kecsmár Marianna