Szabad Föld, 2004. december 24.

A most 42 éves Bósa István Nagykátán született, húsz évig Borsodban élt, és egészségügyi szakközépiskolával, illetve néhány jogi szemeszterrel a háta mögött lelkészként, orvosként, ügyvédként dolgozott országszerte. Bűnlajstroma tengeri kígyóként tekereg Miskolctól Budapestig, Egertől Kiskunmajsáig. Utóbbi helyen úgy hírlik, lelkészként kimondottan népszerű volt. Tizenhét évet ült. Legutóbb az újpesti plébánián álügyvédkedett, de már jogerős büntetésére vár. Kihallgatási jegyzőkönyvei elképesztő olvasmányok.
- Bizonyára akad olyan kalandja, melyet nem lehet elfelejteni. Történetesen a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének vagy a balatonfenyvesi kisvasútnak az eladására gondolok, amelyeket szabályos adásvételi szerződéssel németeknek sózott a nyakába.
- No, igen, ezek nagyobb tételek voltak. És nagyobb balekok is. Kérem szépen, ha valakit úgy fel lehet ültetni, mint azt az úriembert, akinek négy éve éppen az Eiffel mérnöki iroda által tervezett pályaudvar acélszerkezetére fájt a foga, az valamiképpen megérdemli a sorsát. Bennem kellő mértéktartás volt: mondtam, az üveg marad, csak a vázat viheti. Megírtuk a szerződést, átutaltak érte negyvenezer márkát. Belehaltam volna, ha ezt nem láthatom: a szegedi gyors első osztályú kocsijában kávé mellett ülve néztem a felfordulást, amikor az alpinisták bontani kezdték a tetőt. A vasutasok berohantak az állomásfőnökhöz, megjelent a rendőrség is. Meleg lett a helyzet, hát gyorsan elhúztam. Lakást vettem a pénzből. De mivel én sem vagyok tökéletes, a nevemre írattam. A lebukásom után persze elkobozták.
{p}
Hirtelen ötletből
- Ehhez képest Balatonfenyvesen csak egy vagont és a mozdonyt adtam el tizenötezer márkáért. A német turisták fényképezés közben arról beszélgettek, milyen helyes ez a kisvasút, ők bizony megvennék, ha eladó lenne. Abszolút illetékesként közöltem velük, ennek semmi akadálya, ha várnak pár napot. Felutaztam Pestre a vasutas-egyenruhámért - ezzel az öltözékkel a MÁV-nál már többször eladtam ezt-azt -, majd visszatérve kifigyeltem, mikor üres az állomásfőnök irodája, ott írtuk meg a szerződést. Amikor jött a tréler a mozdonyért, az állomásfőnök majdnem infarktust kapott... Én pedig egy év és nyolc hónapot.
- Sokszor lebukott, mégis mindig újrakezdte. Eladta a budapesti Izabella utca díszburkolatát, még a tanácsi időkben "lakásügyi eladóként" szanálta a főváros egyik kerületét, és állítólag tervbe vette a Lánchíd értékesítését is. Egy újságcikk szerint ezzel nagyobb hírre tett volna szert, mint a "Whiskys".
- Egy pillanat! Az Izabella kövezetét tényleg felszedettem, a kerületnek viszont csak a felét szanáltam. Többre nem jutott időm. Sajnos valóban kiváló nyomozóink vannak. Emlékszem, mindenki földszinti meg első emeleti lakást akart. Hát nálam ennek nem volt akadálya, végül úgysem költözött senki sehová! A "Whiskyshez" ne hasonlítson! Erőszakos bűncselekményt soha nem követtem el, nem is fogok. Nem ugyanaz, ha valaki az eszét használja, vagy ha fegyverrel jár rabolni. A Lánchídhoz sincs közöm. Az nem az én ötletem volt. Az enyémet viszont nemrég "lenyúlták"! A nyomozók mondták, hogy ősszel valaki újból el akarta adni a Nyugati pályaudvar tetejét! Micsoda gazemberség egy csalótól ötletet lopni? Elképesztően rosszak a magyar közállapotok! Engem mindig leültetnek pár évre, miközben a nagymenők szabadon lebzselnek. Minél pitibb egy ügy, annál nagyobb a lebukás esélye. Én főleg közintézményeket és mohó pénzeszsákokat ejtettem át, a kisemberek zsebeiben sosem turkáltam. Ügyvédi pályafutásom során megtapasztaltam, milyen mérhetetlen az emberi hiszékenység és kapzsiság. Kevéske szakértelemmel minden, de minden kiárusítható ebben az országban. Ismét csak "macskaköröm közt" mondom: politikusaink is gyakran ezzel vádolják egymást, pedig sokukból bizony hiányzik a szakértelem.
{p}
Klientúra a börtönben
- Hol szerezte az ismereteit?
- Korábbi tanulmányaimon kívül természetesen a börtönökben, különféle egészségügyi és jogi szakkönyvekből. Szorgalmasan képeztem és képzem magam most is. Főleg jogból, az áll hozzám a legközelebb. Igaz, a jogi karról négy szemeszter után kirúgtak, azóta viszont kijártam az élet iskoláját. Kiváló könyvtárai vannak a büntetés-végrehajtás intézményeinek! Aki nem rest, hatalmas tudásra tehet szert belőlük. Válóperes és ingatlanügyvédként olyan szakszerű kereseteket nyújtottam be, hogy a bíróság kivétel nélkül mindig elfogadta őket. Nemcsak névjegyem volt, hírem is lett a delikvensek körében. Látja ezt a dossziét? Ebben vannak a távlati terveim, no meg óriási a klientúrám most is. Beadványokat, felülvizsgálati kérelmeket, házasságfelbontási kereseteket írok, mikor mire van igény. A törvény nem szabja meg a fogva tartottnak, kitől kérhet jogi segítséget, és hozzám bizalommal fordulnak.
- Orvosként viszont egyszer állítólag azon bukott le, hogy "félrekezelt" egy beteget. Nem tartja ezt kudarcnak?
- Álljunk meg itt is egy pillanatra! Én orvosként gyakorlatilag több városi kórházban évekig keményen dolgoztam; igaz, hamis diplomával. Konzíliumokra jártam, gyógyszereket írtam fel, a betegekkel lelkiismeretesen foglalkoztam. Amikor valahová "átigazoltam", mindig olyan munkahelyi szakvéleményeket fogalmaztak rólam, miszerint "nagyon elégedettek a rátermettségemmel, a betegekhez való emberséges hozzáállásommal" és így tovább. Ezért a "félrekezelésért" elsősorban nem engem terhel a felelősség, sőt! Rettentő hajszás ügyeletek álltak mögöttem, kimerült voltam, ráadásul, és ezt tartom a legfontosabbnak, egyszerűen nem is tájékoztattak róla, hogy előzőleg már begyógyszerezték a pácienst. A bíróság nem véletlenül vette figyelembe ezt enyhítő körülményként, amikor a húsz hónapos börtönbüntetést kiszabta. Nem hiszem, hogy orvosi munkám kudarc lenne, hogyha egyszer a kórházak elégedettek voltak velem, a betegek szerettek.
{p}
Csontváz füstölgő cigivel
- Apropó, szeretet. Családos ember?
- Ebbe ne menjünk bele. Van egy fiam, jó fejű gyerek, de gondok vannak vele. Talán a nevelés hiánya teszi, kevés időt tölthettem vele. Nekem is voltak csínytevéseim annak idején, de hogy hatvanezer forintot fizessek az iskolának egy csontvázért, amit felöltöztetve, füstölgő cigivel a fogsora között kilógatott a negyedik emeletről, mire egy holtra vált öregasszonnyal szirénázó mentő száguldott el a buszmegállóból, azt már nem fogom szó nélkül hagyni!
- Mit csinál, ha kiszabadul? Netán jó útra tér?
- Csak a terveimre gondolok. Egyik beadványommal módosíttatni kívánom a nyugellátásról szóló törvényt, hogy a szabadságvesztés ideje alatt végzett munkát is számítsák bele a szolgálati időbe. Ha kiszabadulok, valószínűleg rokkantnyugdíjas leszek, mert elég sok betegséget szedtem össze az utóbbi időben. Jogi tanácsadói irodát nyitok, megalakítom a fogva tartottak érdekvédelmi szövetségét, amihez uniós támogatást is igényelek. Továbbá köztársasági elnöknek is jelöltetem magam.
- Ugye viccel?
- Dehogy! A büntetett előélet nem kizáró ok. Csak a közügyektől való eltiltás az, de kegyelemből való törlésére most nyújtok be kérelmet. Jelenleg perben állok a Fővárosi Bírósággal is, mert büntetés-végrehajtási jogszabályunk már tizenöt éve hatályát vesztette, mert azt 1979-ben az Elnöki Tanács hozta. Mivel már nem létezik, így szerintem a rendelete sem érvényes.