Cigányok, cigány bibliafordítás

2003 Karácsonya előtt Társulatunk kiadásában megjelent a Cigány-Magyar Újszövetség. A fordító Vesho-Farkas Zoltán, a nyelvi lektor Ruva Pál Sándor, az egyházi cenzor Tarjányi Béla volt. A kiadvány a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával jelent meg.
A kétnyelvű Újszövetség-kiadást 2003. december 17-én a Bibliaközpontban sajtótájékoztató keretében, a fordító és a lektor jelenlétében mu­tatta be Juhász Judit, a MKPK Sajtóirodájának vezetője, valamint Tarjányi Béla professzor. A sajtótájékoztató kapcsán és azóta számos híradás, ismertetés jelent meg a kiadványról a magyar médiákban.
2004. jan. 15-én Keresztes Szilárd megyéspüspök, a MKPK részéről a cigány­pasz­to­ráció felelőse Rómában egy migráns konferencián, az illetékes vatikáni dikasztérium japán bíborosa jelenlétében ismertette a megjelent Cigány Újszövetséget és a készülő teljes cigány bibliafordítást.
Az Osservatore Romano (a Vatikán hivatalos lapja) 2004. jan. 24-i számában teljes terjedelmében közölte Keresztes püspök úr ismertető előadását cigány bibliafordításunkról.
társulatunk azóta elküldött egy-egy mintapéldányt a Cigány Újszövetségből Európa ill. a világ minden olyan országába, ahol van katolikus egyházi felelőse a cigányok pasztorációjának (60 ország).
Mindezek kapcsán a következőkben ismertetést közlünk a hazai és nem­zetközi cigányságról, valamint a bibliafordítás izgalmas feladatáról.

A Közös Európába tömörült ill. oda igyekvő Európai országok sok problémával szembesülnek ma, s ezek egyike a cigányság jelenléte, mindenekelőtt a közép- és keleteurópai országokban, miután itt él a világ 15-17 milliós[1] cigányságának mintegy háromnegyede[2].

A Katolikus Egyház számára is kiemelten fontos a cigányság kérdése, jobban mondva a cigányság megnyerése és lelki gondozása, hiszen az Egyháznak kétezer éve Krisztustól kapott elsődleges feladata minden nép evangelizációja, köztük a menekülteké és a vándoroké is. Ez utóbbi feladatot vállalta fel a Menekültek és Vándorok Pasztorá­ciójá­nak Pápai Tanácsa, amely V. Világkongresszusát a cigánypasztoráció témájában rendezte 2003 jún. 30. és júl. 7. között, első ízben Rómán kívül – nem véletlenül – éppen Magyar­or­szá­gon[3].

Ezen a kongresszuson nem más, mint a Magyar Köztársaság elnöke, Dr. Mádl Ferenc mondta a következőket: „A cigánypasztoráció feladatai közül a következő kettő szorosan összetartozik: Isten Szava és a másik ember elfogadása”[4]. Egészen természetes tehát, hogy a Kongresszuson felmerült annak szükségessége, hogy mindenütt rendelkezésre álljon ill. elkészüljön a Szentírás megfelelő, cigány nyelvű fordítása[5]. 

Amikor azonban konkrét határozatra került volna sor, a Kongresszus is szembesült azzal a problémával, ami mindmáig megakadályozta azt, hogy megszülessék egy cigány nyelvű teljes bibliafordítás: a cigány nyelv(ek) és nyelvjárások sokfélesége, szövevényessége. A Kong­resszus Záródokumentumában ezt olvassuk: „A liturgia témája is felveti a nyelv kérdését, és annak szükségességét, hogy a bibliai szövegek rendelkezésre álljanak. A nyelv (ill. a cigányok nyelvei) a Kongresszuson nehéz és kínos kérdésnek bizonyult. ... Hogy megkönnyítse a Szentírás `fordításával' kapcsolatos erőfeszítéseket, a Kongresszus azt javasolta, hogy mindenki közölje a Pápai Tanáccsal a jelenlegi helyzetre vonatkozó adatokat. Ebből a célból felkéri a Kongresszus a Bizottságokat, az egyes országokban megbízott promó­to­ro­kat, valamint a Kongresszus minden olyan résztvevőjét, akinek az országában ilyen szervezetek nincsenek, hogy amint lehet, tájékoztassák a Pápai Tanácsot a jelen helyzetről, az eddig megjelent kiadványokról, a meglévő liturgikus szövegekről, a tervezett kiadványokról, és ha lehetséges, arról is, hogy Testvéreink és Nővéreink Krisztusban cigány nyelven mit adtak ki eddig a Szentírásból. Ha lehetséges, adjanak tájékoztatást minden liturgikus kezdeményezésről is, amely ebben az irányban történt.”[6]

Nagyon örvendetes, hogy a Katolikus Egyház megfelelő fóruma, a Menekültek és Vándorok Pasztorációjának Pápai Tanácsa – a Világkongresszus ösztönzésére – végre komolyan napirendre tűzte a cigány bibliafordítás kérdését. Még akkor is, ha ez egyelőre az információgyűjtés szakaszában tart, majd következik azok kiértékelése, idővel pedig – remélhetőleg – a konkrét kezdeményezés és kivitelezés.

Hogyan lehetséges az, hogy ez a kérdés még csak most került napirendre? Miért van az, hogy egy 15-17 milliós nép nyelvére eddig nem sikerült lefordítani a teljes Szentírást? És protestáns testvéreink, akik akárhányszor néhányszáz-ezres nép számára is készítenek fordítást, miért nem tudták ezt mindmáig megoldani? Erről a kérdésről, valamint az általunk vállalt merész megoldásról, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat gondozásában készülő teljes cigány (lovári) bibliafordításról szeretnénk a továbbiakban szólni. Ezt megelőzően azonban szükségesnek látszik, hogy röviden visszatekintsünk a cigányság eredetére és múltjára, szóljunk jelenlegi helyzetükről, és bemutassuk nyelvük (nyelveik) sokrétűségét és gazdagságát - amely egyben problémánk egyik legfőbb forrása.

 A cigányság múltja

„Európa népei között egyszerre csak megjelent egy nép, igazság szerint nem tudhatva senki, hogy honnan került. Elszéledt földrészünkön a hódítás vágyának jele nélkül, de egyszersmind anélkül is, hogy a letelepedésre engedélyt kért volna. Nem kíván leigázni senkit, de az alattvalóságot is megtagadja.”[7] Liszt Ferenc másfél évszázaddal ezelőtt írt megállapítása rendkívül találó, és igen jól jellemzi a helyzetet.

Az eredet kérdését illetően egyetlen dolog látszik biztosnak: az, hogy a cigányok Indiából származnak. Erre vonatkozó írásos feljegyzések ill. szájhagyományok hiányában a nyelvtudomány ad választ erre a kérdésre: a cigány dialektusok nagy mértékben eltérnek egymástól, de alapvető szókincsük ma is közös, és ez legnagyobbrészt ind eredetű. Tisztázatlan viszont, hogy miért indultak útnak. Az ok talán a mohamedán hódítás volt, amikor 1001-ben Mahmud szultán elfoglalta az indiai Pandzsáb legnagyobb részét[8].

Az 1000 körülre tehető indulásuk és Európába érkezésük közötti időről sem írásos feljegyzések, sem saját szóbeli hagyományaik nincsenek. A legbiztosabb támpontot szókincsük vizsgálata szolgáltatja: a vándorlásaik során felvett kölcsönszavak.[9] Ennek alapján kirajzolódik előttünk vándorlásuk útvonala: Pandzsáb, Perzsia, Kis-Ázsia (a Kelet-Római Birodalom), Balkán, Kárpát medence, Európa országai.

A Kárpát medencébe való érkezésüket illetően hasznos eligazítást ad számunkra Vekerdi József: Az egyes csoportok közötti nyelvi és néprajzi különbségek a cigányság eredetére és történelmi tényezőkre vezethetők vissza. Eredetük annyiban meghatározó, hogy Indiából indultak útnak, és az ottani kasztrendszer következményeként az egyes csoportok (foglal­ko­zá­sok) következetesen elkülönültek egymástól. Emellett a különböző cigány csoportok különböző időpontokban és különböző irányból vándoroltak be hazánkba. A magyar cigányok a török hódoltság alatt érkeztek Szerbia felől. Elmagyarosodásuk részben hosszabb ittartózkodásuk következménye, részben annak tulajdonítható, hogy a nemcigány lakosságnak végeztek szolgáltatásokat (muzsi­ká­lás, vályogvetés, kovácsmesterség, háztartási kisegítő munkák stb.). A fódozó cigányok első hulláma valószínűleg a Kiskunság benépesítésének korában (1760-as évek) érkezett Erdélyből. A vend csoport az osztrák-horvát határvidékről érkezett a 19. sz. első felében. Az oláh cigányok bevándorlása csak a 19. sz. második felében és a 20. sz. elején történt Erdélyen keresztül a Havasalföldről, így ez a csoport mind nyelvét, mind kultúráját és hagyományos magatartási formáit a legerősebben őrzi. Ebben közrejátszott az a tényező is, hogy a legjelentősebb hazai oláh cigány csoport, a lovári, egészen a 20. sz. harmincas éveiig vándorló életmódot folytatott, és a többi csoportnál nagyobb mértékben távol tudta magát tartani nemcigány környezetétől. A német cigány csoport zömmel a hitleri üldözések elől menekült hazánkba Ausztria bekebelezése után.[10]

 A cigány nyelv(ek)

A cigányság nyelve igen sokrétű, számos eltérő változatot, dialektust különböztethetünk meg benne. Rostás-Farkas György szerint[11] a cigányokat nyelvük alapján a következőképpen osztályozhatjuk: 1. szír cigányok, 2. örmény cigányok, 3. európai cigányok (kárpáti cigányok, oláh cigányok). Az európai (oláh) cigányok legfontosabb törzsei ill. dialektusai: lovári (vö. lóvé = pénz; eredetileg kovácsok, később lókereskedők), mashári (vö. masho = hal; eredetileg halászok, később alkalmi munkából éltek), khelderáshi (vö. kheldera = üst; üstfoltozók), dirzári (vö. dirza = rongy; használt ruha gyűjtők), kherári (vö. kher = ház; házalók, ház-lakók), churári (vö. churo = rosta, shuri = kés; rostakészítők, köszörűsök), colári (vö. colo = vászon, lepedő, szőnyeg; kereskedők), bugári v. dugári (vö. dugo = dög; elhullott állatok bőrével foglalkoztak), chandári (vö. chandro = ékszer; ezüst- és aranyművesek, kereskedők), khasári (vö. khas = széna; szénagyüjtők, vályogvetők), gurvári (vö. guruv = ökör, marha; pásztorok, marhahajcsárok), ursári (vö. urso = medve; medvetáncoltatók), cerhári v. dromári (vö. cerha = sátor, drom = út; sátoros [vándorló] cigányok), bodvári (vö. bódé; bódéskocsisok, [híres lótolvajok]), romano rom v. xarkomári („román cigány”; vö. xarkom = réz; rézművesek), patrinári (vö. patrin = levél; lombsátor-lakók).

Vekerdi József nyelvész a cigány dialektusok tanulmányozása során kialakult álláspontját a következőkben foglalja össze:

– A magyarországi cigány származású, cigányul is beszélő lakosság cigány nyelve négy, egymástól erősen eltérő nyelvjárásra oszlik. Ezek a következők: oláh cigány (vlah), fódozó cigány (gurvári), magyar cigány (romungro) és német cigány (szinto). Ezek között a nyelvjárások között az eltérés olyan erős, hogy az egyes nyelvjárási csoportok beszélői nem értik meg egymást. Körülbelül olyan fokú a különbség, mint az egyes szláv vagy germán nyelvek között. Tekintettel arra, hogy a nyelvjárás és nyelv közötti különbség alapvető ismérve a kommunikáció szintjének elérése, ami ez esetben az egyes nyelvjárások beszélői között nem valósul meg, a ”cigány nyelvjárások” megjelölés tulajdonképpen pontatlan, ehelyett inkább ”cigány nyelvekről” kell beszélnünk. A különböző cigány csoportok által beszélt nyelveket helyesebb ”cigány nyelvcsaládnak” neveznünk, mint ahogy ”szláv nyelvcsaládról” vagy ”finnugor nyelvcsaládról” is beszélünk. Cigány ”nyelvjárásokról” akkor célszerű beszélni, ha az egyes cigány nyelveken belüli eltérésekről van szó. Ennek értelmében Magyarországon négy cigány nyelvet különböztethetünk meg, amelyek mindegyike több nyelvjárásra oszlik. Az ilyen értelemben vett nyelvjárások közötti különbség igen csekély, kb. olyan fokú, mint az egyes magyar nyelvjárások között.

Az oláh cigány (vlah) nyelvjárásai: lovári (a „ló” szóból; ez a túlnyomó többség), máshári (a román „masa”, bocskor szóból; majdnem teljesen azonos a lovárival), valamint a khelderári (üstfoltozó). Kisebb lélekszámú a drizári (rongyszedő), a cerhári (sátoros), a kherári (házaló) és a colári (szőnyeges) csoport. – A fódozó cigány (gurvári) nyelvjárási csoport nyelve az erdélyi magyar cigány csoportéval rokon. A Kiskunságban maskar, a Nyírségben rendszerint cerhári néven emlegetik magukat. – A magyar cigány (romungro) nyelvet beszélő csoport nyelve közeli rokona a vend cigány nyelvnek, a kettő szinte egy közös nyelvjárásnak tekinthető. A magyar cigány nyelvjárásokban a legerősebb a magyar nyelvi hatás mind a szókincsben, mind a kiejtésben. A romungro eredetű cigányok többsége már nem beszéli nyelvét. – A német cigány (szinto) nyelvi csoport száma Magyarországon igen csekély (néhány száz fő). A szinto nyelv szókincsének mintegy 40%-a német kölcsönszó[12].

Figyelemre méltó, hogy egyik szerző sem említi az ún. beás cigányokat ill. a beás cigány nyelvet. Azért nem, mert a beás cigányok nyelve teljesen elrománosodott: ők valójában a román nyelv nyelvújítás előtti változatát [ó-román] beszélik[13].

Mindegyik cigány nyelvről, nyelvjárásról elmondhatjuk a következőket: a. az eredeti (hind) szókincset őrzi, de különböző mértékben (sok eredeti szó és kifejezés feledésbe merült); b. tartalmazza a vándorlás során felvett jövevényszavakat (eltérő módon: a vándorlási útvonaltól függően); c. rendszeresen használja a tartózkodási hely többségi nyelvének szavait és kifejezéseit[14]. Ez utóbbi azért van így, mert nagyon sok újabbkeletű szó és kifejezés hiányzik (a cigány nyelv nem ment át olyan nyelvfejlődésen, mint más, modern nyelvek, pl. nyelvújítás, idegen szavak beépülése stb.), másrészt maguk a cigányok – ha egyáltalán tudnak cigányul – többnyire jobban és könnyebben tudnak beszélni a többségi nép nyelvén, mint a sajátjukon.

A nyelvi sokféleséget látva nem csoda, hogy vannak kutatók, akik egyenesen tagadják, hogy a világ cigányságát egységes népnek, egy nemzetnek lehet tekinteni: „E ‘transznacio­ná­lis’ [több nemzethez is tartozó] (Kende) – vagy méginkább: ‘transz­kul­tu­rális’ (Piasere) – kisebbség bolygónk valamennyi földrészén megtalálható, noha éppannyira helytelen őket egyetlen népnek tekintenünk, akár az ‘indiánokat’. Több cigánykutató egyetért abban, hogy a cigányok közül mindannyian megjelölik, hogy melyik csoporthoz tartoznak, és így megkülönböztetik magukat más, hasonló egységek tagjaitól. Franciaországi és olaszországi példák azt mutatják, hogy a különböző csoportok nem nevezik meg magukat együttesen, és ‘semelyikük sem nevezi magát cigánynak’ (Piasere, Williams). Az a ‘tény’, hogy mégis homogén egységet alkotnának, úgy tűnik, ‘pusztán a szomszédos népcsoportok képzeletében létezik, akik közelségük ellenére mit sem tudnak szomszédaik etnikai sokszínűségéről’ (Formoso). Csalog Zsolt szerint a cigányság kategóriája, fogalma nem más, mint ‘társadalmi tudatunkban egy bonyolult történeti úton előállott tükröződés (jelentős részben hamis tükröződés) reális, de kényszerű átvétele.”[15]

Mivel a különböző csoportok zártak maradtak, egymástól tudatosan elszigetelődtek (pl. nem házasodtak a többi törzs tagjaival), más nyelvet beszéltek, egymástól eltérő utat jártak, és vándorlásuk során különböző sorsot éltek meg, soha nem tudtak (és nem is akartak) igazán egy néppé kovácsolódni. Egyébként érdemes számításba vennünk a szemléletbeli különbséget is. A mi („gá­dzsó”) gondolkodásunk szerint a világban sokféle nemzet van, és köztük „a cigányok”. A cigányok gondolkodása szerint viszont sokféle cigány törzs [nép] van a világban, és a többiek, „a gádzsók” népe (= nem cigányok: magyar gádzsó, német gádzsó stb.). Vagy még inkább: Sokféle foglalkozást űző csoport van a világon: lókereskedők (lovári), üstfoltozók (khelderáshi), házalók (kherári) stb. – és a földművesek (gádzsók[16]). (Az egyes cigány dialektusok valójában a különböző cigány foglalkozási csoportok szaknyelvei [voltak].)

A középkori, feudális Európában ezekre a csoportokra (szolgál­ta­tá­sokra) szükség volt, ezért az egyes cigány csoportok (törzsek) évszázadokon át vándorolva zavartalanul végezhették eredeti foglalkozásukat, és meg is tudtak abból élni – anélkül, hogy földet szerezve letelepedtek volna, és maguk is földművesekké váltak volna. Elsősorban azok a területek voltak kedvelt tartózkodási helyeik, ahol a feudális rendszer a legtovább érvényben maradt, és ahol az iparosodás csak jelentős késéssel, a 19. sz. második felében indult meg: a Balkánon és a Kárpát-medencében. Egyes törzsek kiszolgálták a helyi földműves lakosság igényeit (kovácsok, üstfoltozók, köszörűsök, rézművesek, teknővájók stb.), mások a letelepedett földműves lakosság számára végeztek hasznos tevékenységet (lókereskedés, szénagyüjtés, vályogvetés, rongyszedés, elhullott állatok feldolgozása stb.).

Az iparosodás és a városiasodás azonban ezekben az országokban is alapvetően megváltoztatta a társadalmi berendezkedést és a lakosság igényeit. A falusi lakosságnak egyszerre csak nem volt többé szüksége a fenti szolgáltatásokra, amelyek a legtöbb cigány csoport létalapját jelentették. Ilyen körülmények között igazi csoda, hogy az egyes cigány csoportok váltani tudtak, és nemcsak a feudalizmus évszázadaiban, hanem napjainkig meg tudták őrizni saját önazonosságukat, idegen népek között ide-oda vonulva, saját otthon, haza alapítása nélkül is. Azt is lehet mondani: a túlélés művészei, hiszen eredeti megélhetési forrásaikat elsöpörte az európai társadalmak átalakulása.

Hégelnek a történelemről vallott felfogása szerint csak azok a népek érdemesek a feljegyzésre, amelyek államot alkottak. A cigányság törzsei azonban rácáfolnak erre: saját haza, ország, állam nélkül is ezer év óta jelen vannak Európa és a világ népei között, és őrzik identitásukat. Más népek vagy eltűntek a népek tengerében (pl. az egész Európában szerteáramló kelták), vagy saját területet foglalva, egy tömbben lakva egységesítették nemzetüket, kialakították közös nyelvüket és kultúrájukat. A cigányság köréből azonban hiányzott az a két réteg, amely elengedhetetlenül szükséges a hon-foglalásokhoz: nem voltak közöttük sem harcos (fegyveres) csoportok (amelyek leigáztak volna más népeket, elfoglaltak volna földterületeket), sem földművesek (akik letelepedtek volna, hogy megműveljék az elfoglalt földeket, és így megteremtsék a tartós lakóhelyet és megélhetést az egész nép számára). Hogy ilyen körülmények között a cigányok hogyan maradhattak meg cigánynak, az sokáig foglalkoztatni fogja még a kutatókat. Valószínű, hogy az egyes csoportok zártsága mellett a szüntelen mozgásnak, az állandó vándorlásnak is elsődleges szerepe volt önazonosságuk megőrzésében: mivel folyton vándoroltak – nagyon összetartó, zárt csoportokban –, ezeket a közösségeket nem érhette sehol olyan tartós külső hatás, amely úgy átformálta, átalakította volna őket, hogy elveszítsék faji, nyelvi, kulturális identitásukat.

 Cigány irodalmi nyelv

A fentiek ismeretében teljességgel nyilvánvaló, hogy a cigány irodalmi nyelv megteremtése nem egyszerű feladat. Hiszen egyrészt az egyes csoportok (törzsek, nyelvjárások képviselői) következetesen elhatárolódnak egymástól, másrészt egyedül a kárpáti (oláh) cigány nyelven belül 16 nyelvjárást különböztethetünk meg (l. fentebb, Rostás-Farkas György felsorolása). Van, akinek az a véleménye, hogy mindegyik nyelvet (nyelvjárást) irodalmi szintre kell emelni, és oktatni az iskolákban:

„Lehet, hogy hosszú időt kell még megérnünk ahhoz, hogy a közös sorsunkat közös nyelv is összekösse, de addig is segítsük egymást nyelvjárásaink egyenértékű fejlesztésében, mert nagyobb kár érheti kultúráinkat nyelvjárásaink erőszakolt egyesítésével, mintsem azt egy ránk kényszerített egységes oktatási nyelv ígéretével, illetve vélt előnyével azt ellensúlyozni tudnánk. Az időnek kell megérlelnie népünket ahhoz, hogy a különböző nyelvjárásokon induló iskolai oktatásunk előbb-utóbb – de mindenképp az önálló nyelvjárást beszélő népcsoportjaink önkéntes és szabad döntése alapján – közös nyelvtan- és szókincshasználat felé közelítsenek.”[17]

Ez a rendkívül vonzó és emberséges, de eléggé irreális célkitűzés is azt jelzi, hogy az egyes csoportok nem igazán szeretnének összeolvadni, egy néppé, egy nemzetté válni (csak kifelé lépnek fel egységesen). Természetesen vannak olyanok is, akik – éppen fordított sorrendben – először egy nyelvjárást igyekeznek az irodalmi nyelv szintjére emelni, és így, a közös irodalmi nyelv által egységesíteni a cigányságot. A legmefelelőbbnek a lovári nyelvjárást tekinthetjük, mert ez őrzött meg legtöbbet az ősi hind örökségből (szókincsből), és éppen ezért előbb a Berlini, majd a Göttingeni Cigány Világkongresszus (1971 ill. 1981) ezt a nyelvjárást választotta ki, mint a világ cigányságának leendő irodalmi nyelvét. Miközben ezt a nyelvet a modern irodalmi nyelvek szintjére fejlesztik, a többi nyelvjárás követői dönthetnek: vagy átveszik ezt, s gyermekeiket az iskolákban erre taníttatják, vagy tovább őrzik a sajátjukat. (Később talán adaptálhatják majd saját nyelvükre a lovári nyelv területén elért eredményeket.)

Az említett kongresszusok óta eltelt idő is az ott hozott döntés helyességét látszik igazolni. A lovári nyelvnek szótára, nyelvtana jelent meg, és egyre több lovári nyelvű publikáció, műfordítás lát napvilágot. Az általunk ismert kísérletek a szentírási szövegek lefordítására és publikálására többségükben szintén ezen a nyelven történtek[18].

A lovári nyelvet illetően megtörtént a helyesírás (írásmód) egységesítése is. Ez is elengedhetetlenül szükséges, mert a különböző nyelvjárások, sőt a nyelvjárási csoportok is eltér(het)nek egymástól az azonos szavak (hangok) kiejtésében. A nyelv eredetileg nagyon gazdag volt hangokban: a hindi nyelvben ma is 11 magánhangzó és 33 mássalhangzó van[19]. Később, az idegenben vándorló csoportok sok ősi, sajátos hangot elvesztettek, tájszólásonként különböző mértékben. A mai lovári nyelvészek (írásban) már csak 5 magánhangzót és 28 mássalhangzót különböztetnek meg[20].

 Cigány bibliafordítás

A Magyar Katolikus Egyház készséggel felvállalja a cigányság lelki gondozását. Annál is inkább, mert nem közömbös számára, hogy ezek a honfitársaink, akik hazánk lakosságának egyre növekvő hányadát képezik (jelenleg kb. 6-8 %), ismerik-e és követik-e a keresztény értékrendet. S mivel a Balkán és Kárpát-medence Európának az a része, ahol arányában a legtöbb cigány él, elsősorban a Magyar Katolikus Egyház a hivatott arra, hogy élen járjon a cigányság evangelizálásában. Könnyebbséget jelent, hogy a Kárpát-medencében élő cigányok nagy része magyarul is tud, így megszólításukhoz és megnyerésükhöz már adott egy közvetítő nyelv. Ugyanakkor Egyházunk kezdetektől fogva követett gyakorlata – és egyben feladata –, hogy Isten szavát minden népnek a saját nyelvén hirdesse és közvetítse.

A Bibliának cigány nyelvre történő lefordítására számos próbálkozás történt már. Hiszen nincs más több milliós népcsoport a világon, melynek nyelvére le ne fordították volna már a Szentírást. Különösen a stuttgarti székhelyű protestáns bibliaterjesztő szervezet, az Egyesült Bibliatársaságok (United Bible Societies, Vereinigte Bibelgesell­schaf­ten) tesz meg mindent azért, hogy minél több nép saját nyelvén olvashassa a Bibliát.

Nem véletlen azonban, hogy cigány nyelvre eddig senkinek sem sikerült lefordítania a teljes Szentírást. Erre számos kísérlet történt, az Egyesült Bibliatársaságok több nemzetközi konferenciát is rendezett már e célból, a Szt. Jeromos Bibliatársulat és a magyar protestáns Bibliatársaság is szervezett a témában országos konferenciát (a cigány szervezetek és cigányokkal foglalkozó lelkipásztorok, lelkészek bevonásával) – ezek a kezdeményezések azonban sorra eredménytelenül zárultak. A nehézségek mindig ugyanazok[21]: Melyik nyelvre fordítsunk? Ki tudja elkészíteni a fordítást? Hogyan pótolhatjuk a hiányzó szavakat? Ki fogja ellenőrizni a szöveget? Mennyien fogják azt megérteni, olvasni?

Ezen – valós – problémák mérlegelése és megoldása hosszú éveket vehet igénybe, és ha egy fordító bizottság majdan dolgozni is kezd, a fordítás, egyeztetés, lektorálás munkálatai még akár évtizedekig is eltarthatnak. Ezért választottunk egy olyan megoldást, amely ma már szokatlan: egy fordító fordít, egy lektor lektorál, és egy szakember ellenőrzi a szöveget. Manapság valójában nem szokás már, hogy az egész Bibliát egyetlen ember fordítja le. De azok a fordítások, amelyeket egykor, az első európai fordítások hőskorában egy-egy ember készített (pl. Luther, Károli, Káldi, stb.) mégis jó és időtálló fordításoknak bizonyultak. Nem okvetlenül azért, mert jók voltak, hanem mert sokan olvasták, és így a bibliafordítás szövege formálta, teremtette, egységesítette magát a nyelvet.

Mindezek ismeretében vállaltuk annak kockázatát, hogy megbízunk egy fordítót (Vesho Farkas Zoltán műfordító) és egy lektort (Ruva Pál Sándor nyelvész), és – természetesen és szükségszerűen – éveken át finanszírozzuk a fordító lelkes és fáradhatatlan munkáját. Megállapodásunk értelmében a fordító a lovári nyelvet használja, a lovári nyelv szókincsét kiegészíti más dialektusokban fennmaradt eredeti cigány szavakkal, szóképzéssel, hindi szavak (szó­tö­vek) fölvételével, nemzetközi kifejezések honosításával. (A magyar kölcsönszavak használatát igyekszünk következetesen elkerülni.) Az új szavak listáját és azok (magyar) jelentését a bibliakiadás végén közöljük. A fordítónak több könyve és műfordítása jelent már meg cigány nyelven. Harmadik éve rendületlenül dolgozik a fordításon, elkészült az Újszövetséggel és az Ószövetségnek mintegy a felével. A lektort az Oktatási Minisztérium által is alkalmazta már cigány nyelvi szakértőként, ő a Nemzetközi Cigány Nyelvi Konferencia alapító tagja. Egyik megjelent könyve bibliai történetek lovári fordítását tartalmazza.

Tekintettel arra, hogy a nyelv szókincse meglehetősen szűkkörű, jó nyelvérzékkel könnyű eljutni arra a szintre, hogy megértsük a cigány szöveget. Ez a tény tette lehetővé, hogy az elkészült fordítást szakmailag ill. teológiailag ellenőrizni tudja Tarjányi Béla (a szentírástudomány tanára, aki már az 1973-as Új Katolikus Bibliafordítás készítésében is részt vett, a 90-es években pedig vezette a Káldi-Neovulgáta Bibliakiadás revíziós munkálatait).

Az Újszövetség szövege 2002-ben elkészült, 2003-ban pedig, miután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a kiadását engedélyezte, megjelent a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat kiadásában, mégpedig kétnyelvű (cigány-magyar) formátumban. A kétnyelvű kiadás nagy mértékben megkönnyíti a kiadvány használatát. A közöttünk és környezetünkben (Kárpát-medencében) élő cigányok nagy része magyarul is beszél, így a más cigány nyelvet (dia­lek­tust) beszélő romák is megérthetik és elsajátíthatják ezt a szöveget a magyar alapján. Ugyanakkor a cigánysággal foglalkozó magyar pedagógusok, lelkipásztorok stb. is könnyebben megérthetik és használhatják a cigány Biblia-szöveget.

A teljes Biblia fordítása 2004-ben befejeződik, ezt követi a lektorálás, és a Püspök Kar jóváhagyásának megkérése. Bízunk abban, hogy a világon az első teljes Biblia cigányul legkésőbb 2005-ben megjelenhet.

 Mit remélünk?

Nem reméljük, hogy minden cigány nyelvész meg lesz elégedve ezzel a fordítással, és maradéktalanul jónak tartja a fordítást, a benne található nyelvi megoldásokat, az egész alkotást.

Nem reméljük, hogy a más dialektust beszélő összes cigány örömmel üdvözli a lovári fordítást, és boldogan olvasni, használni, tanulni kezdi azt.

Nem reméljük, hogy minden cigány mielőbb igyekszik megszerezni és rendszeresen olvasni, forgatni ezt az Újszövetséget, aztán pedig a teljes Bibliát.

Reméljük viszont, hogy a Romák Népe elismeri és értékeli fáradozásunkat, legalább mint gesztust a többségi nemzet, s a Magyar Katolikus Egyház részéről.

Reméljük, hogy ez a fordítás is hozzájárul ahhoz, hogy a cigány nyelv valóban modern, irodalmi nyelvvé váljék.

Reméljük, hogy – mindenekelőtt a kétnyelvű Újszövetség – hasznos segítség lesz a cigánysággal foglalkozó lelkipásztorok, hitoktatók, pedagógusok számára.

Reméljük, hogy a többi dialektust beszélő cigányok közül is sokan eljutnak arra szintre, hogy ezt a fordítást megértsék és lelki haszonnal olvassák.

És reméljük, hogy úttörő vállalkozásunkat hasonlók fogják követni: bibliafordítások más nyelvjárásban, vagy ennél még jobbak lovári nyelven.

Azt mondjuk: „Ne (csak) kenyeret adj az éhezőnek, hanem vetőmagot is, ne csak halat, hanem hálót is!” Mondjuk ki hát ezt is: A keresztény embernek nem csak szeretnie kell Roma Testvérét krisztusi szeretettel, hanem meg is kell őt tanítania a krisztusi szeretetre.

Hisszük, hogy ez a törekvés nem reménytelen.

Mert hisszük, hogy a cigányság körében is sokan vannak, akik nyitottak és fogékonyak a Szentírás tanítása, erkölcsi értékei iránt, és nem csak azt várják, hogy szeressék, segítsék őket, hanem ők is Isten Szavának, Krisztus tanításának szellemében akarnak és tudnak élni.

A Biblián keresztül azzal akarjuk megajándékozni a Romák Népét, ami számunkra is a legnagyobb kincs: az evangéliumi szeretet szerinti gondolkodással és élettel.


 



[1][1] Leo Cornelio SVD becslése, l. alább. Más kutatók eltérő becsült számokat adnak: „A Föld cigány népességéről nem áll módunkban pontos statisztikával szolgálni, de azt tudjuk, hogy a cigányoknak vannak csoportjaik Kelet- és Nyugat-Európa minden országában, a Közel-Keleten, az egykori Szovjetunió területein csakúgy, mint Észak-Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, vagy éppen Új-Zélandon. Az angol szociológus, Thomas Acton becslése szerint lélekszámuk Indián kívül 10-12 millióra tehető, és talán 20 millióan lehetenek azok a „rokon” népek, akik magán az indiai szubkontinensen élnek. Jean-Pierre Liégeois ... az Európában élő „cigányok” és „utazók” számát minimum 7, maximum 8,5 millióra becsüli. L. Prónai Csaba, Cigánykutatás és kultrális antropológia, Budapest-Kaposvár, 1995., 8.o.

[2] Leo Cornelio SVD (India), in: People on the Move, XXXV/93 (Suppl) 2003 december, 24.o.

[3] A teljes dokumentációt l. People on the Move, XXXV/93 (Suppl) 2003 december, 1-428.o.

[4] People on the Move, uo. 19.o.

[5] Vö. Záródokumentum, I,9,a, in: People on the Move, 403.o.

[6] People on the Move, uo., 406.o.

[7] Liszt Ferenc, A cigányokról és a cigányok zenéjéről, Pest, 1861, 5.o.

[8] Ligeti György, A cigányok Magyarországon, in: Magyarországi cigányok, Bp., Körtánc Egyesület, 1998, 4.o.

[9] „A szókincs összetételében is híven mutatja az évszázados hányódást országról országra. Az ind alapréteg mellett, útközben egy sereg szó rétegződött a cigányság nyelvére, így Perzsiában pl. bacht [baxt] (szerencse), zor (erő), sir (foghagyma), tover (fejsze), az anatóliai örmények között arćić [arhich] (ólom), koćak [kochak] (gomb), pativ [patyiv] (tisztesség, becsület), chumer [xumer] (tészta), Görögországban foro (vásár, város), lulud'i [luludyi] (virág), paramića [paramica] (mese), kokalo (csont), a délszlávok körében duma (beszéd), vrema (idő), ćaso [chaso] (óra), pracho [praxo] (por), és a románoknál muca (macska), inke (még), feri (csak), rota (kerék), és természetesen Magyarországon is, vö. akar (akár), ćengovo [cino klopoto] (csengő), hataro (határ), mulatij (mulat) stb.” Hutterer Miklós, Hogyan beszélnek a cigányok?, Világ Ifjúsága, XXI/7 (1967 július), 14.o.

[10] Vekerdi József, Cigány nyelvjárási népmesék, Debrecen, 1985, 19-24.o.

[11] Rostás-Farkas György, Ősi cigány mesterségek és foglalkozások, 2000, 8-16.o.

[12] L. Vekerdi József, i.m., uo.

[13] „Még e század elején volt egy nagyobb bevándorlás a Bánátból is. Ennek a cigány népcsoportnak a nyelve elrománosodott. A magukat 'beás'-oknak nevező cigányok az ó-román nyelv egy részét elsajátították és ma is használják.” L. Varga Ilona, Kik is a cigányok?, 53.o.

[14] Példa (romungro): Géja peske o Janchi, világo te probinen ando baro vesh. Odoj sine deshuduj chora. Odona ase chora senje, hodj je filléri sine lengo életo... Elment (magának) Jancsi, világot próbálni, a nagy erdőbe. Ott volt tizenkét betyár. Azok olyan betyárok voltak, hogy egy fillér volt az életük... Ld. Vekerdi, 366-367.o.

[15] L. Prónai Csaba, Cigánykutatás és kulturális antropológia, Bp.-Kaposvár, 1995, 8-9.o.

[16] A gádzsó szó eredeti jelentése földmüves, paraszt: Gadjo literally means peasant. L. L. Cornelio, People on the Move, XXXV/93 Suppl. 2003. december, 23.o.

[17] Bertényi József, Roma nyelvújítási Kódex, Editio BE-RA, Pécs, 1992, 11.o.

[18] Matevesko Evangeliumo, ford. Choli-Daróczi József (Szt. I. T.); Nyevo Kethanipe, ford. Choli-Daróczi József; Nevo Sovlahardo Cidipe, ford. Trifun Dimic, Dobra vest, Novi Sad, 1990; Cinori Biblia, ford. André Barthélémy, Estella, Ed. Verbo Divino, 1982.

[19] Dévanagári nyelvjárás, l. Fodor István (szerk.), A világ nyelvei, Bp., Akadémiai Kiadó, 1999, 921-922.o.

[20] Ld. Rostás-Farkas György - Karsai Ervin, Cigány-magyar, magyar-cigány szótár, Budapest, 2001, Kossuth, 9-10.o.

[21] Vö. fentebb, a Vándorok Pasztorációjának világkongresszusával kapcsolatban.