A Biblia Évének ünnepélyes bezárása

2009. január 18., Szent István Bazilika, Budapest

A Biblia Éve 2008 ünnepélyes bezárására január 18-án este 7 órakor került sor a budapesti Szent István Bazilikában, az idei ökumenikus imahetet megnyitó istentisztelet keretében. A katolikus, evangélikus és református egyházak legmagasabb szintű vezetői mellett jelen voltak a baptista, metodista, anglikán és ortodox egyházak képviselői is. Az istentiszteletet a Katolikus Rádió élőben közvetítette. – Az alábbiakban közöljük Bölcskei Gusztáv református püspök és Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapesti érsek igehirdetésének teljes szövegét, valamint D. Szebik Imre ny. evangélikus püspök beszédét, amelyben összefoglalta a Biblia Évének eredményeit és jelentőségét, és bezárta ezt az ünnepi esztendőt.

Bölcskei Gusztáv református püspök igehirdetése:

Ünneplő Gyülekezet, Keresztény Testvéreim! Istennek szent Igéjét olvasom a már felolvasott bibliai szakaszból, Ezekiel próféta könyvének 37. fejezete, 15. és azt követő verseit: Így szólt hozzám az Úr igéje: Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá, ez Júdáé, és a hozzá tartozó Izrael népéé. Aztán fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efráimé, és az egész hozzátartozó Izrael házáé. Illeszd őket egymáshoz, egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben. Hallottuk istentiszteletünk bevezetésében, hogy a mostani imahét bibliai alapgondolata és alapigéje koreai keresztény testvéreinktől származik. Azoktól, akik fájdalmasan, és mégis szenvedélyes tudatossággal élik át évtizedek óta, hogy mit jelent számukra az egymástól való elszakítottság. Tiszteletre méltó az a szent, makacs, buzgó igyekezet, amellyel hiszik és remélik, hogy az emberek okozta szétszakítottság leküzdhető, és az, ami eredetileg együvé tartozik, az újra eggyé lesz. De nekem, bevallom, amikor ezt a mostani ima-heti alapigét elolvastam, akkor először nem Korea jutott eszembe, hanem eszembe jutott egy igehirdetés, amit én hallottam 2004. december 5-én a debreceni Nagytemplomban. Papp Géza erdélyi püspök-testvérünk volt az Ige hirdetője. Ezt az igét olvasta fel, és ennek az igének mellbevágó aktualitása volt azon a napon, és azt gondolom, mellbevágó aktualitása van most is. Mert nekünk is odahozta az Örökkévaló azon a napon ezt a szent lehetőséget és kötelességet, hogy ha nem is tudjuk teljesen összeilleszteni, de legalább egy kicsit közelítsük, egy kicsit próbáljuk gyógyítani azt, ami szétszakadt.

Ezt a csodálatos Szentírás-beli szimbólumot hozza most elénk Isten Igéje, és valóban: a szimbólumnak az eredeti, igazi, szó szerinti értelme ez, amit itt a próféta által üzen Isten. Hiszen a régiek világában szinbolon-nak, szimbólumnak azt nevezték, amikor valaki megbízta az egyik segédjét – talán egy kereskedőt: Menj el egy távoli városba. Ott találkoznod kell valakivel, és onnan fogod megtudni, hogy ki az, akiben megbízhatsz, akivel szóba állhatsz, hogy én odaadom neked egy kettétört pálcának vagy egy kettétört rúdnak a felét, és aki a másikat mellé tudja tenni, és össze tudja vele illeszteni, abban megbízhatsz. Ez az összeillesztés, ez a mozdulat az, amely előttünk van Ezékiel próféta üzenetében: hogy ami eredetileg összetartozott, az legyen újra eggyé. Mi más lehetne az ökumenikus imahét megindító és végigkísérő gondolata, mint ez, hogy jövünk Isten elé, megmutatjuk a kezünket, és azt mondjuk: Uram, ezek a kezek nem voltak alkalmasak arra, hogy összeillesszük azt, amit te kértél. Mert a mi kezünkben sokszor még az is széthullik, eltörik, darabjaira hull, ami valamikor egész volt. De ebben a próféciában benne van valami csodálatos, reménytadó üzenet is. Az, hogy nem csak a mi kezünkről van szó. Azt mondja az Úr a prófétának, hogy ha majd megkérdezik tőled, mi akar ez lenni, miért csinálod ezt, akkor mond el: Ez az én akaratom, ez az én ígéretem, hogy Júda és Izrael, a kettészakadt választott nép eggyé lesz az én kezemben. Ez az ő ígérete. Erre lehet most is, nekünk is hagyatkoznunk.

Nemrég hallottam egy nagyon kedves történetet, amelyik arról szól, hogy az édesanya elküldi a kisfiát a boltba, a kisfiú nagyon illedelmesen odamegy, mindent bevásárol, és a boltos bácsi nagyon megdicséri, és azt mondja neki: Nézd, jutalmul itt van ez a nagy zacskó, vegyél belőle egy cukrot. A kisfiú kivesz egy szem cukrot, szépen megköszöni. Ekkor a boltos bácsi meggondolja magát, és azt mondja: Tudod mit, kisfiam! Vegyél annyit, amennyi a kezedbe fér! A kisfiú elbizonytalanodik, nem csinál semmit, aztán összeszedi a bátorságát – amikor megkérdezi a boltos: Miért nem veszel? Vegyél hát a kezedbe annyit, amennyi fér! – és azt mondja neki a kisfiú: Vegyél te, neked nagyobb a kezed! – Neked nagyobb a kezed! Ezt tudjuk mondani, amikor magunkra tekintünk, felekezeteinkre, a szétszakítottságra, a megosztottságra, ami itt van, bennünk, rajtunk, országunkban, határon belül, határon kívül. Az Ő keze nagyobb. Erre a kézre lehet rábízni magunkat, és kérni, várni: Urunk, add nekünk azt a csodát, azt a kegyelmet, hogy amikor látja a világ a mi kezünket, jusson eszébe a tied, akinek van hatalma meggyógyítani, összekötözni, eggyé tenni. Ő a mi reménységünk, ő a mi igazságunk, ő a mi bátorságunk, hogy az ő kezében eggyé lehetünk, és lehetünk az ő egységet, életes egységet formáló akaratának az eszközei. Adja meg minden kegyelem Istene, hogy tőle legyen erre a mi alkalmasságunk. Ámen. (Az igehirdetés meghallgatása.)

Erdő Péter bíboros érsek szentbeszéde:

Krisztusban kedves Testvéreim! Szent János evangéliumának egyik legmegrendítőbb részét hallottuk. Jézus, szenvedése előtt, főpapi imájában tanítványaiért könyörög. Két dolgot kér számukra. Az első: Tartsd meg őket a te nevedben. A Szentírás kifejezésmódjában a név egyet jelent a nevet viselő személlyel. Az "őrizd meg őket a te nevedben" kérés vonatkozik a tanításban való kitartásra, hiszen a főpapi ima elején Jézus hangsúlyozza: "A tanítást, amit kaptam tőled, tovább adtam nekik." Tehát Jézus maga sem tekinti a tanítást pusztán a sajátjának, hanem úgy szemléli, mint amit az Atyától kapott. Tanítványainak a feladata szintén nem abban áll, hogy a saját bölcsességüket hirdessék, hanem magának Krisztusnak az isteni üzenetét és igazságát kell elfogadniuk és továbbadniuk az emberek számára. Krisztus tanítványa tehát, vagyis minden keresztény ember, küldött, megbízott, akitől nem kívánnak mást, csak azt, hogy hűséges legyen. Krisztus tanítása nem emberi elméletek és vélekedések tarkasága, hanem a történelemben elhangzó konkrét tanúságtétel, Jézus egész földi életének és szóbeli tanításának summája. Megismerésében a közösség emlékezete, az első nemzedék tanúságtétele, és ennek nyomán az Újszövetség szent könyvei a legfőbb forrásaink.

De a Bibliát nem pusztán emberi, irodalmi alkotásként olvassuk. Tavaly ősszel Rómában a püspöki szinódus témája ez volt: Isten igéje az egyház életében és küldetésében. Bátorító erővel fogalmazódott meg az a meggyőződés, hogy a Szentírást ugyanabban a Lélekben olvassuk, mint amelyikben íródott. Krisztus megadta Szentlelkét az egyháznak: ebben a Lélekben olvassuk a Szentírást is. De megmaradni az Atya nevében nem csak kitartást jelent a tanításban, hanem azt is, hogy megtartjuk a közösséget Krisztussal és az Atyával. Ahogyan maga szent János apostol írja első levelében: A mi közösségünk közösség az Atyával, és a Fiúval, Jézus Krisztussal. Márpedig ennek a közösségnek a következménye, hogy a tanítványoknak is egységben kell lenniük egymással. Ez az egység a három isteni személy bensőséges egységét tükrözi. Éppen ezért a második ajándék, amit Krisztus a főpapi imában tanítványai számára kér, az, hogy "egyek legyenek, mint mi". Annak az egységnek, ami az Atya és a Fiú között fönnáll, meg kell nyilvánulnia a hívők életében is. Csakhogy a teremtett világban a sokaság, a megoszlás, az emberek között pedig a szétesés, a békétlenség és a küzdelem is jellemző. A Krisztusban hívők egysége és harmóniája csak Isten különleges kegyelme által érhető el. Ezért tanúságtétel a világ előtt is, ha a keresztények között láthatóvá válik az egység. Az egyház egységének forrása tehát a Szentháromság belső egysége és szeretete. A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy Jézusnak ez a kérése az emberi értelem számára bejárhatatlan távlatokat nyit, hiszen azt sugallja, hogy hasonlóság áll fenn az isteni személyek egysége és Isten fiainak az igazságban és a szeretetben való egysége között. Ez a hasonlóság nyilvánvalóvá teszi, hogy az ember, aki az egyetlen olyan teremtmény a földön, amelyet Isten önmagáért akart, csakis önmaga őszinte odaajándékozása által találhatja meg teljesen önmagát.

Ezzel elérkeztünk keresztény tanúságtételünk egyik legfőbb tartalmi eleméhez, az önzetlen szeretet tanúbizonyságához. Világunkban sokszor a rövid távú emberi önzés okozza, hogy a gazdaság és a környezet alakulásának folyamata kicsúszik az ember kezéből. Pedig a felelős szeretet találékony tud lenni, és megoldást hozhat sok olyan helyzetben, amelyet reménytelennek érzünk. Egy régi hasonlat szemlélteti ezt a legjobban, ami talán még a Kínában vagy éppen a Koreában dolgozó keresztény misszionáriusoktól való. Mi a különbség a pokol és a mennyország között? – kérdezi a misszionárius. A pokol olyan hely, ahol egy nagy tál főtt rizs ízletes hússal, mártással ott áll egy terem közepén. Két ember próbál enni belőle, de mindkettő helyhez van kötve, a kezükhöz pedig két méter hosszú evőpálcikákat erősítettek. Akárhogy izzadnak, kínlódnak, képtelenek a falatot a szájukhoz vinni. És mi a mennyország? Ugyanez, csakhogy itt a két ember a hosszú pálcikákkal egymást eteti. Ugyanezt a találékony szeretetet kívánom minden keresztény testvéremnek az ökumenikus imahét alkalmából. Amen. (A szentbeszéd meghallgatása.)

A szentbeszéd után a szertartás elején az oltár elé helyezett két fadarabot kereszt formában összekötötték a keresztények egységre törekvésének jelképeként (vö. Ez 37,15-19.22.24).

D. Szebik Imre evangélikus püspök Biblia Évét záró beszéde:

Keresztény Gyülekezet! Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ezen az istentiszteleten Isten iránti hálával köszönjük meg a 2008-ban megtartott Biblia Évét. Ő indított bennünket arra, hogy a magyar kereszténység a Bibliát, hitünk és erkölcsünk zsinórmértékét még ismertebbé tegye, és a szó legnemesebb értelmében reklámot adjon annak, hogy minél többen megismerjék, akik korábban zárva tartották a Bibliájukat, vagy nem tartották érdemesnek arra, hogy föllapozzák. Most ebben a néhány percben arról szeretnék számot adni – a Bibliatársulat-szövetség elnökeként is –, hogy mit tapasztaltunk ebben az esztendőben.

Mindenekelőtt úgy éltük meg, hogy nagyon sokak szívében sikerült felébreszteni a vágyat a Biblia légköre, ismerete, mondanivalója és értelmezése iránt. Most nem csak arra gondolok, hogy egy jól sikerült, magas színvonalú biblikus szimpóziumot tartottunk Esztergomban az érseki palotában, először protestánsok és katolikusok együtt a Biblia jegyében, nem is csupán arra, hogy a Művészetek Palotájában egy olyan eseményen vehettünk részt, amely bibliai ihletettségű zeneművek meghallgatásával Istenhez emelt bennünket, és még nem is csupán a Széchenyi Könyvtárban látható kiállításnak a nagyszerűségét említem, jóllehet ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon keresztyének és Biblia iránt érdeklődők szélesítsék ismereteiket a Biblia magyarországi hatása, hatástörténete tekintetében is, de különösen megrendítő volt, ahogy a börtönökben bibliai vetélkedőket tartottak, ahogy egyházi és nem egyházi iskolákban bibliai versenyeket rendeztek diákok között, annak érdekében, hogy minél többen elolvassák az evangéliumot, hogy minél többen megismerjék a zsoltárok könyvét, és mindazt, ami a Szentírásban hozzánk szólott. Természetesen e helyen is köszönetet mondunk a Bartók Rádió kezdeményezéséért, hogy minden héten megszólaltatott egy egyházzenei művet, amely bibliai ihletettségű volt, hiszen a teológia mellett a musica sacra emel bennünket Istenhez, vagy azon keresztül szól hozzánk maga az élő Isten.

A másik gondolat, amit szeretnék hangsúlyossá tenni, hogy a Biblia esztendejében az egyházak hívei, lelkészei és papjai egymáshoz sokkal közelebb kerültek, mint korábban voltak. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Biblia összekapcsol bennünket, Isten kijelentett Igéje szól hozzánk, mégis, a gyakorlati élmény, ahogyan alkalmasint kézről kézre jár, mások egy egész napra jöttek össze, hogy hallgassák a Szentírásból való tanúskodást. Egybe fogott bennünket, egybe fonta a kezünket, és tett egységessé a Krisztusról való tanúskodásban, egymáshoz közelebb hozott bennünket. Nem mintha távol lettünk volna, de mégis, lehetőség kínálkozott arra, hogy túl az ökumenikus imahét áldott alkalmain, a Biblia körül is egyek legyünk, és újra hallgassuk Jézus szavát, újra együtt imádkozhassunk.

Szép alkalmakat teremtettek ehhez a különböző önkormányzatok vezetői – s ez talán a harmadik gondolat, amelyet érdemes megemlítenünk –, jelesül: nem csak templomokban, hanem alkalmasint egy-egy város színházában, máskor a sportstadionban és különböző közösségi épületekben, az önkormányzatoknak a hivatalaiban is bibliakiállítást rendeztek, annak érdekében, hogy azok, akik talán más meggyőződést vallanak, mint mi, keresztyének, de átlépték azokat a kulturális helyeket, ahol egy-egy Biblia-kiállítás megnyitóján vehettek részt. Ezek lehetőségeket kínáltak arra, hogy akár biblikus professzorok, egyházi vezetők, lelkészek, szóljanak arról, hogy mit jelent számukra a Biblia. Mind-mind alkalom volt arra, hogy egy-egy településnek a lakosait is egy koszorúba fonja, s talán különböző meggyőződésű emberek újra egymásra találhattak. Íme, a Biblia, ahogyan építi a társadalom kisebb-nagyobb közösségeit. Kulturális hatása, vagy számunkra az Isten Igéjének áldott üzenete – egyformán hangsúlyossá válik a 21. század társadalmában. Verbum Dei manet in aeternum – vallották eleink: Isten Igéje megmarad örökké. A mi nemzedékünknek az a feladata, hogy ezt az Igét továbbadjuk gyermekeinknek és unokáinknak, hogy a Szentírás ismerete életté formálódjék bennük, közöttük, és számukra is kincset: Krisztus ismeretét és követését jelentse. Ezen a helyen is köszönetet mondunk mindazoknak, akik lelkesen, odaadással, szakismerettel segítették a Biblia Évének áldott, eredményes megrendezését, különböző alkalmaknak a megszervezését, és vállalták önzetlenül az ott végzett szolgálatot. Istené legyen a dicsőség: őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Éljünk hát vele ezután is. Ámen. (A záróbeszéd meghallgatása)

A három beszéd folyamatos meghallgatása >>>

Részletes beszámoló a szertartásról:   Magyar Kurír >>>