A Szentírás apostolai
 A lelkipásztori munka új útjai és távlatai a Zsinat után

 A Dei Verbum zsinati határozat

A II. Vatikáni Zsinatnak az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatát olvasva ma már kevesen érzékelik azt, hogy milyen gyökeres előrelépést je­len­tett ez a dokumentum az Egyház életében. Nagy bátorság – és mélységes alázat – kellett ahhoz, hogy a zsinati atyák a Szentírással kapcsolatban kijelentsék: az egyházban a századok folyamán „egyre teljesebb lesz az át­hagyományozott tények és igék értelmi megragadása” (DV 8) – hiszen ez annak beismerését jelenti, hogy a Szentírás megértése, a Biblia titkainak feltárása sohasem befejezett és tökéletes. Minden időben helye van tehát az élményszerű felismeréseknek, fontos szerepe a Tanítóhivatal bibliaértel­mező karizmájának, de ezeken túl a Szentírás tudományos kutatásának, ma­gya­rázatának is (uo.).

A szentírásmagyarázatról szóló részben ér bennünket az igazi meg­lepetés: a zsinati atyák olyan kutatási módszerek alkalmazását ajánlják, ame­lyektől még a Zsinat előtti évtizedekben is óva intették a katolikus bibliamagyarázókat (műfajkutatás, történeti kritika, stb.). A Zsinat szerint ugyanis ezek segítségével tárhatjuk fel a szövegek azon értelmét, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Észrevesszük-e vajon ebben a döntően új szemléletet? Nem azt az értelmet kell tehát keresnünk,  amit a mondat vagy részlet ma, vagy bármikor és bárhol, vagy szerintünk jelent – hanem azt, amelyet a szent szerző ki akart fejezni. Márpedig ha ez a kulcsa a Szentírás, a kinyilatkoztatás egyre tökéletesebb megértésének, akkor telje­sen kézenfekvő a tudományos kutatási módszerek létjogosultsága, sőt: fel­tét­len szükségessége.

A Zsinat a Szentírást olyan értéknek tartja, amelynek központi helyet kell elfoglalnia a lelkipásztori munkában, az Egyház, a keresztény hívek éle­tében. Ennek a gondolatnak a zsinati atyák határozatukban külön fejezetet szen­teltek. Ebben a fejezetben kifejtették a korunk követelményeinek  meg­felelő lelkipásztori célokat: felvázolták a szentírásközpontú lelkipász­tor­kodás alapjait, amelynek ki kell bontakoznia a jelen és a jövő egyházában. Ezen lelkipásztori munka alapvető feladatait a következőkben határozták meg:

  – A Szentírásnak kell táplálnia és irányítania az egész egyházi ige­hirdetést (=igehirdetés a Biblia alapján [homíliák]; DV 21)
– Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz (=jó szentírásfordítások, olcsó kiadások; DV 22)
– Isten Igéjének minél több szolgája nyújtsa gyümölcsöző módon Isten né­pének az Írás táplálékát (=az igehirdetők biblikus képzettsége; DV 23)
– az Ige szolgái (papok, diákonusok, hitoktatók, stb.) köte­lesek Isten Igéjének roppant gazdagságát közölni a rájuk­bízott hívekkel, kiváltképpen a szent liturgiában (=Bibliától áthatott liturgia; DV 25)
– az összes keresztény hívek folyamodjanak magához a szent szöveghez, akár lelkiolvasmányképpen, akár megfelelő bibliamagya­rázatok és egyéb se­géd­eszközök által (=egyéni és csoportos szentírásolvasás és -ta­nul­má­nyo­zás; DV 25)
- az emberek szívét töltse el egyre jobban a kinyi­latkoztatásnak az egyházra bízott kincse (=élet a Szentírás szellemében; DV 26)

A zsinati atyák az idők jeleit értették meg, és a Szentlélek vezetésének engedtek, amikor az Egyház történetében első ízben fogalmazták meg ilyen nyiltan és határozottan ezeket a feladatokat, mint alapvető lelki­pásztori célokat. Az Egyház megújulásának útját abban látták és jelölték meg, hogy a Szentírás kapjon hangsúlyozottan központi helyet a lelkipásztori mun­ká­ban: az igehirdetésben, a liturgiában, a papság és minden keresztény kö­zösségi és egyéni életében. Készüljenek jó és olcsó népnyelvű szentírás­kiadások, jelenjenek meg közérthető szentírás­magyarázatok, legyenek a szentírásmagyarázat terén  jól képzettek a lel­ki­pásztorok, rendszeresen ol­vas­sák és tanulmányozzák a Szentírást a papok és a hívek egyaránt, hogy az igehirdetés és a liturgia, valamint a Szentírás olvasása és tanul­má­nyozása által a Biblia értékei átformálják az Egyházban a híveknek és pász­toraiknak mind az egyéni, mind a közösségi életét.

 2. A Katolikus Bibliaszövetség

A Zsinat végeztével a világ minden részéről összesereglett püspök atyák hazatértek a jól végzett munka örömével, s azzal a meggyőző­déssel, hogy új korszak kezdődik az egyház életében. Más dolog azonban az utat kijelölni, és más egy ilyen nagy közösségnek, mint a katolikus egyház, az eddigi beidegződéseket, járt utakat, szokásokat, a mindennapos gyakorlatot el­hagyni, átformálni. Tudjuk, hogy a zsinati határozatok megvalósítása nem történhetett meg egyik napról a másikra, nem volt elég ehhez a határozatok közzététele, sem néhány lelkes pásztorlevél, prédikáció. Évek és évtizedek múlnak el, míg ezek a határozatok és irányelvek mint kovász, lassanként átformálják az egyház egészének életét.

Az átalakulás azokon a területeken volt a leghatékonyabb és leg­kézzelfoghatóbb, amelyeken mind az egyház egésze, mind az egyes püspöki konferenciák ill. egyházmegyék intézményes és szervezett keretet hoztak lét­re a továbblépés érdekében. Így valósulhatott meg pl. a liturgikus reform vi­szonylag gyorsan: mind Rómában, mind országos és egyházmegyei szin­ten tanácsok, bizottságok, felelősök készítették elő és hajtották végre a szük­séges intézkedéseket.

Tulajdonképpen ehhez hasonló történt a világegyházban a Dei Verbum konstitúció kapcsán, a szentírásközpontú lelkipász­tor­kodás meghonosí­tá­sa, elterjesztése érdekében is. 1966-ban Bea bíboros, aki hosszú biblikus ta­nári tevékenysége után akkor már a Keresztény Egység Titkárságának el­nöke volt, az Egységtitkárság keretében létrehozott egy külön osztályt a Dei Verbum ajánlásainak végrehajtására. Ennek első vezetője, Walter Abbott fel­vette a kapcsolatot a már létező biblikus-lelkipásztori központokkal (pl. Németországban a Katolikus Bibliatársulattal, amely ekkor már 33 éves multra tekinthetett vissza), kérdőívekkel kikérte a világ összes püspökeinek véleményét, tárgyalt a száznál több ország protestáns bibliatársaságát egy­be­fűző Egyesült Bibliatársasággal.

Az előkészítő munka során nyilvánvalóvá vált, hogy a zsinati ajánlások megvalósítása érdekében létre kell hozni egy központi intézményt, amely ezt a munkát szervezi, koordinálja az egész világon. Bea bíboros 68-ban meg­halt, így utódának, Willebrands bíborosnak védnöksége alatt, 1969 április 16-án Rómában született meg ez a központi szervezet Katolikus Biblia­apos­tolság Világszövetsége néven (1991-től: Katolikus Bibliaszövetség). Az alapí­tók szándéka szerint a Világszövetség célja „segítséget nyújtani a püspö­kök­nek, hogy megfelelhessenek annak a felelősségnek, amelyet a Biblia is­meretének és használatának terén hordoznak”, főként pedig „hogy megvaló­suljanak azok a rendkívül fontos célkitűzések, amelyeket a II. Vatikáni Zsinatnak az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozata megfogalmazott”.

A Világszövetség első védnöke, majd 1972-től első elnöke König bí­boros volt. A szövetség első központi irodája Rómában jött létre, 1972-től pedig Stuttgartban működik. Az ügyeket a Szövetség főtitkára intézi. A Világszövetség tagjai az egyes országok püspöki karai, azok, amelyek vál­lalják, hogy szorgalmazzák a biblikus lelkipásztorkodást: a bibliaapostolság azon céljainak megvalósítását, amelyeket a zsinati határozat jelölt meg; en­nek érdekében létrehoznak és működtetnek egy olyan országos intézményt, amely a biblikus-lelkipásztori munkát szervezett keretek között végzi és segíti; és a központi iroda fenntartására tagdíjat fizetnek (évi 1000 márka).

A Világszervezet ugyanakkor szorgalmazza és támogatja a biblia­apos­tolság országos intézményeinek létrehozását, és minden lehetséges módon (ta­pasz­talatok cseréje, anyagi támogatás, továbbképzések, fordítói szeminá­riu­mok, stb.) elősegíti az egyes országokban folyó biblikus-lelkipásztori mun­kát.

A Világszövetség tagszervezetei földrészenként alegységeket, ezen belül regionális egységeket alkotnak. A magyar Bibliatársulat a Középeurópai Ré­gió része, melybe rajtunk kívül Dél-Tirol, Svájc, Németország, Hollandia, Bel­gium, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Horvátország bibliatársulata ill. bibliaközpontja tartozik. A tehetősebb országok intézményei – a központi titkárság irányítása mellett – szükség esetén közvetlenül is hathatós segít­séget nyújtanak  egymásnak. Így például a mi Szent Jeromos Bibliatár­su­la­tunk a kibontakozás éveiben a Német Bibliamű (Katholisches Bibelwerk) és az ausztriai Biblia Egyesület (Biblia Verein) anyagi támogatására számíthat.

 A Szövetség hatévenként világkongresszust tart az országos intéz­mények vezetőinek részvételével, ahol kiértékelik a végzett munkát, meg­vizsgálják a továbblépés lehetőségeit és irányait, és felvázolják mind az egye­temes célkitűzéseket, mind pedig az egyes régiók és szövetségi tagok konkrét feladatait.

Az utolsó világkongresszus 1990-ben volt Kolumbia fővárosában, Bo­go­tában. Ezúttal a nyolcvan tagszervezet sorában már Magyarországot is tel­jes jogú tagként képviselhette a Szent Jeromos Bibliatársulat ügyvezető elnöke. A bogotai kongresszus alaptémája a Szentatya által meghirdetett új­ra­evangelizálás gondolata volt, amely rendkívül idő­szerű, és elképzel­hetetlen a Szentírás értékeinek kiaknázása, előtérbe helyezése nélkül.

A több mint egy évszázada hatékonyan és igen sikeresen működő pro­testáns bibliatársaságok tevékenységének kulcsszavai: bibliafordítás, bib­lia­kiadás, bibliaterjesztés. A Katolikus Biblia­szövetség esetében a kezde­tek­től fogva világos volt, hogy a katolikus bibaliaapostolság nem korlátozódhat erre a hármas feladatra. A katolikus egyház ugyanis mindenkor alapvető fontosságúnak tartotta a bibliai szövegek megfelelő értelmezését is. Aho­gyan az apostolok sem csupán idézték az Ószövetséget, nem csak ismé­tel­tették Jézus szavait, hanem ki is fejtették azok értelmét, ugy igyekszik a katolikus egyház is mindenkor kellő magyarázat és eligazítás kíséretében nyújtani a híveknek az Ige táplálékát.

Éppen ezért a Katolikus Bibliaszövetség – és tagszervezetei az egyes országokban – a bibliakiadás és terjesztés mellett kezdettől fogva alapvető fel­adatuknak tekintik megbízható kommentárok, segéd­eszközök kiadását és terjesztését is (DV 25), szakemberek, papok, hit­oktatók esetében a meg­felelő képzés előmozdítását (DV 23); a Biblia rend­szeres olvasásának, tanul­mányozásának előmozdítását, népszerűsíté­sét (DV 25) – de mindenkor kellő el­igazítás biztosítása mellett.

Mivel mindez távolról sem olyan egyszerű, mint a hagyományosan pro­testáns út (a Biblia fordítása-kiadása-terjesztése), tulajdonképpen hagyo­má­nyo­san katolikus álláspontnak tekinthető, hogy a hívek csak ne is ol­vassák a Bibliát, mert mindenféle ferdeségeket fognak abból kiolvasni. A veszély valós (ld. a szektákat, vö. a szentírásolvasó hívek sok-sok kérdését), így ez az álláspont igen kényelmes és biztonságos: ne tégy semmit, nem vétkezel! Csak éppen az nem valósul meg, amit a Zsinat ajánl: „a hívek előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a Szentíráshoz” (DV 22). Ha azt akarjuk, amit a zsinati atyák, hogy „az emberek szívét egyre jobban eltöltse a kinyi­latkoztatásnak az egyházra bízott kincse” (DV 26), akkor minden erőnkkel azon kell fáradnunk, hogy – megfelelő irányítás mellett – a katolikus egyházban is állandó, mindennapi gyakorlat legyen a Szentírás ol­vasása, tanulmányozása, az egyes szentírási gondolatok és részletek átelmélkedése – és életre váltása.

Ez a célja és értelme a Katolikus Bibliaszövetség létének, és minden egyes tagszervezet működésének.

 A Dei Verbum zsinati határozat

Amikor a magyar püspökök hazatértek a Zsinatról a csodálatos, új zsinati határozatokkal, bizony, szerették volna ők is mindezt mihamarabb megvalósítani. De ahol a „Hivatal” minden lépést szigorúan ellenőrzött (sőt: többnyire diktált), ez a feladat túl nehéznek bizonyult. Új utak a hitoktatásban (Gravissimum educationis momentum)? A szerzetesi életben (Per­fectae caritatis)? A laikusok apostoli munkájában (Apostolicam actu­osi­tatem), a tömegkommunikációs eszközök haszná­latában (Inter mirifica), vagy a bibliaapostolság területén (Dei verbum)?! Absit! Ennyire azért még nem engedték meg a gyeplőket. Egyetlen egy „ártalmatlan” határozat volt csak, amely ömagában nem hozhatott igazi újjászületést: a liturgikus reform (Sacrosanctum Concilium). Ezen a területen (viszonylag) szabad kezet adott az Egyházügyi Hivatal. Ezzel tudta leginkább a vallásszabadság látszatát kelteni (hisz a liturgia a leglátványosabb terület) – talán abban a reményben is, hogy ezek a változások sok hívőt meg fognak ingatni. (Valóban: a megelőző, egészséges fejlődés nél­kül sok pap és hívő csak vonakodva fogadta el ezeket a változásokat.)

Mint sok más zsinati határozatnak, úgy a Dei verbumnak az ajánlásai sem voltak kívánatosak Magyarországon. A Püspöki Kar 1964-ben kiadott ugyan egy körlevelet, és elrendelte, hogy évente meg kell ünnepelni a Szentírásvasárnapot – de a dolog gyakorlatilag ennyiben maradt. Valójában nem lehetett semmi többet tenni. Hisz maga a Biblia sem volt hozzáférhető. (Rendkívül segítséget jelentett ebben az időben a Nyugatról okkal-móddal, egyesével-kettesével bejuttatott sokezer Békés-Dalos Újszövetség.) Csak 1971-ben alakulhatott meg egy szentírásfordító bizottság, hogy a teljes Biblia új fordítását elkészítse. Jól képzett, bibliai nyelveket ismerő szakember azonban alig volt köztük, így franciából (Jeruzsálemi Biblia) fordítottak, vagy éppen a francia fordítás német fordítását vették alapul. 1973-ban készült el és jelent meg az új fordítás, s a Hivatal kivételesen és nagy kegyesen hozzájárult ahhoz, hogy egyszerre 30,000 példány jelenjék meg. Harminc év után végre kapni lehetett teljes Bibliát magyarul. (Micsoda szabadság!) Ez az addigi helyzethez képest igen jelentős eredmény volt, még akkor is, ha az ilyen közvetett fordítások készítése réges-rég kiment már a divatból. (A magyar katolikus egyháznak a mai napig nincs héber és görög eredetiből készült, teljes szentírásfor­dí­tása!)

Biblia volt már, de szervezett biblikus-lelkipásztori munkára még sokáig nem nyílt lehetőség, jóllehet a Katolikus Bibliaszövetség gyakor­latilag az első évektől kezdve kapcsolatot épített ki hazánkkal is. A Szent Jeromos Bibliatársulat ügyvezető elnöke – mint biblikus tanár – 1971-től kezdve folyamatosan meghívást kapott a Világszervezet és az Európai Régió vezetőinek találkozóira, üléseire. A Világ­szer­vezet már ekkor is sokféle támogatást nyújtott hazánknak, így például ajándék­ként megküldte a szük­séges papírt az Új Katolikus Biblia­fordítás első kiadásához (1973); biblikus szak­könyveket küldött a magyar szemináriumokba több százezer forint értékben, stb.

De a kapcsolat első húsz évében a hazai viszonyok miatt lehetetlen volt Bibliatársulat létrehozása. Csak a rendszerváltás után, az összes biblikus tanár együttes kérvénye alapján volt lehetséges az (egyházi) engedély elnyerése, hogy hazánkban is elkez­dődjék a biblikus lelkipásztori munka intézményes kibontakozása.

Az általános gyakorlat az, hogy az egyes országokban a Püspöki Konferencia hozza létre, tartja fenn és működteti a biblikus lelki­pász­torkodás országos intézményét – a Püspöki Kar egyéb közérdekű in­téz­mé­nyeihez hasonlóan (Lelkipásztori Intézet, Hitoktatási Bizott­ság, Liturgikus Tanács, stb.). Hazánkban nem ez történt. Papok és hí­vek egy lelkes kis csoportja tette magáévá a gondolatot, és alulról szer­veződő – később egyházilag és polgárjogilag is elismert – egyházi egye­sület formájában született meg a bibliaapostolság hazai intéz­ménye, a Szent Jeromos Bibliatársulat.

A Társulat ünnepélyes megnyitó ülése 1990. február 13-án volt, hét magyar püspök, valamint a Világszervezet főtitkára jelenlétében. Az egyesület alapszabályát egyházilag 1990. márc. 23-án hagyták jóvá, a polgárjogi bejegyzés 1990. jún. 28-án történt. Miután a Bibliatársulat létrejött, a Magyar Püspöki Kar teljes jogú tagként felvételt nyerhetett a Katolikus Világszövetségbe (1990. ápr. 13.). 1990 Szentírás­vasárnapjára jelent meg a Társulat bib­likus-lelkipásztori, ismeretterjesztő ne­gyedéves folyóiratának (Je­ro­mos füzetek) első száma.

A Társulat taglétszáma az első időkben minden évben megkétszereződött (az alakuló ülésen 95 tag; 1990 végén 200, 1991-ben 415, 1992 végére 950 tag, köztük 5 püspök és kb. 250 pap és szerzetes). Jelenleg kb. 1400 tagja van Társulatunknak. A külföldi testvérintézmények kezdeti támogatása nagyon sokat jelentett, később azonban lassanként elapadt. Jelenleg a csak a tagdíjak és adományok szerény összegére számíthatunk, valamint évi 100-140 ezer Ft-ra az jövedelemadó 1 %-ából. Mindamellett ma is vannak hazánkban olyanok, akik a biblia­apostolság nemes céljait fontosnak, értékesnek tartják, és ezért a nehéz anyagi körülmények ellenére is készek áldozatot hozni. A budapesti Nagykörúton (Teréz krt. 28. I/6) működő Bibliaközponton keresztül a Tár­sulat fizetett és önkéntes munkatársai a lehetőségekhez mérten igen sokré­tű és eredményes tevé­keny­séget bonyolítanak le:

– Szerkesztik és kiadják a Társulat biblikus folyóiratát, a Jeromos füzeteket (eddig 65 szám jelent meg)
– Árúsítják, terjeszői hálózaton keresztül ill. postai úton terjesztik az 1997-ben Társulatunk gondozásában megjelent Káldi-Neovulgáta Bibliát (az utánnyomásokkal eddig kb. 130.000 példány kelt el ill. jutott el belőle a határon túli magyar katolikusokhoz, és forgalmazzák az összes hazánkban megjelent, értékesnek itélt, Bibliával kapcsolatos köny­vet, kiadványt, segédeszközt;
– Forgalmazzák a Szentírás eredeti szövegének kiadásait (héber, görög, Vulgáta), valamint modern bibliafordításokat a legkülönbözőbb nyelveken;
- Ismeretterjesztő előadásokat, bibliaiskolát, bibliaóra-vezető­képzőket szer­vez­nek ill. tartanak (bibliaiskola havonta egyszer a Bibliaközpontban, bibliaapostol-képző eddig 52 alkalommal hazánkban és a környező országokban élő magyarok körében);
– Szervezik és segítik a területi kezdeményezéseket az egyes egy­házmegyékben működő alközpontok (koordinátorok) közreműködésével.
– Jótékonysági akciókat, gyűjtéseket szerveznek, hogy a határon túli magyarságot elláthassák magyar nyelvű Szentírással.

 4. Továbbképzés

Az elmúlt években mintegy 15 társulati tag vett rész a Katolikus Bibliaszövetség Középeurópai Régiójának szervezésében tartott bibliaóra-ve­ze­tőképző szemináriumokon (1991, 1992: Ausztria; 1993: Szombathely). 1993. februárjában a Középeurópai Régió munkatársai, Stefan Dinges, Rapp-Pokorny és Roland Schwarz professzorok a Leányfalu-i lelki­gya­korlatos  házban tartottak vezetőképző szemináriumot (német nyelven) a ma­gyar Bibliatársulat munkatársai, tagjai számára (20 hazai, 3 erdélyi résztvevővel). A szeminárium péntek déltől vasárnap délig tartott, 7 egy­ségből (foglalkozásból) állt, melyek során a résztvevők megismerkedhettek a csoportos bibliaolvasás számos, a világ más tájain született és jól bevált módszerével.

A hazai résztvevők közül kiválasztottunk 8 teológiailag képzett, gya­korló hitoktatót, és az ő közreműködésükkel három hét mulva, 1992 már­ciusában magyarul is megtartottuk ugyanezt a bibliaóra-vezetőképző szemi­náriumot újabb 25 résztvevő számára (20 hazai, 5 erdélyi). Ez a 25 fő csak kb. a harmada volt azoknak, akik erre az alkalomra jelentkeztek.

Azok számára, akik ezen a márciusi szemináriumon helyhiány miatt nem tudtak részt venni, 1993. novemberében tartottuk meg a szemináriumot. De már 1993. szeptemberében is tartottunk hasonló szemináriumot Bajó­ton (18 szerzetesnővérnek), decemberre pedig a Kaposvári egyházmegyébe kap­tunk meghívást. 1994. februárjában Szombathelyen, márciusban Leány­falun, áprilisban Sátoraljaújhelyen, májusban Erdélyben, júniusban Pécsett, ősszel pedig a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegyében tartottunk bibliaóra-vezetőképző szemináriumot. Az elmúlt 10 évben évente 2-5 hasonló szeminárium megtartására került sor.

A bibliaóra-vezetőképzők célja, hogy a szentírásközpontú lelki­pász­torkodásnak, mindenekelőtt pedig a csoportos bibliaolvasásnak az előnyeit és módszereit ismertesse a lelkipásztorokkal, hitokatókkal, lelkipásztori ki­segítőkkel, és más aktív keresztényekkel, akik akár a hitoktatás különböző formáinak keretében, akár baráti vagy családi körben vezetik vagy szor­galmazzák a közös szentírásolvasást.

 5. A határon túli magyarság szolgálata

Az első sikeres bibliaakció után (a Szentatya és a magyar fiatalok találkozása alkalmával 2800 Újszövetség kiosztása a külföldi magyar fia­talok között) a Szent Jeromos Bibliatársulat 1992. szept. 13-ára a Zene­akadémián jótékonysági hangversenyt hirdetett meg azzal a cél­lal, hogy a határainkon túl élő magyarok számára magyar nyelvű szentírá­sokat bizto­síthasson.

Élvonalbeli művészek készséggel [ellenszolgáltatás nélkül] vál­lalták a sze­replést, így igen színvonalas műsort sikerült összeállítani. A Televízió egyik ismert munkatársa – ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül - vállalta (és kivá­lóan betöltötte) a műsorvezető szerepét. A virágdíszítést egy neves vi­rág­kötő önköltségi áron készítette el. Így a költségek lényegesen csökkentek, összesen mint­egy 420.000 Ft-ot tettek ki (terembér, szórólapok, posta- és reklám­költ­ség).

A fővédnök tisztét Dr. Franz König bí­bo­ros úr, Bécs nyugalmazott érseke, a Katolikus Bibliaszövetség egykori elnöke töltötte be. Hazai ki­emelkedő személyiségek is készséggel vállalták a védnökséget: Dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Csoóri Sándor író, a Magya­rok Világszövetségének elnöke, valamint Dr. Entz Géza államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

A közönségszervezésben elsősorban a Bibliatársulat tagsága és ter­jesz­tőhálózata működött közre, de felhívásaink és a szórólapjaink szerze­tes­rendeken, pártközpontokon, plébániákon, ujságokon keresztül is eljutottak az érdeklődőkhöz. Az est programját a következő újságok közölték: Új Em­ber, Igen, Zászlónk, Érted vagyok, Szív [SJ], Hír-Lap [MDF], Magyar Vetés [KALOT], Hírlevél [KDNP], 4x4 oldalas [SzDSz], Katolikus Magyarok Vasár­napja [California, USA]. A szórólapokat terjesztette számos újság [a Zászlónk, a Hitélet és az Új Kalász ingyen], egyházmegyei köz­pont, plé­bánia, több intézmény, pártszervezet, köny­vesbolt [pl. Ecclesia, Szent Ist­ván Tár­sulat, Bencés Könyvesbolt, stb.] és igen sok magánszemély.

Az ingyenes jegyek terjesztését juttatás nélkül vállalta a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmónia. A jegyek három héttel a rendezvény előtt elfogytak, de jegy nélkül is minden érdeklődő részt vehetett a hang­ver­senyen, mivel a Zeneakadémia – a nagy érdeklődésre való tekintettel – kivételesen a résztvevők rendelkezésére bocsátotta az egyébként igénybe nem vehető fé­rő­helyeket is.

Mivel az önköltség igen tetemes volt (majdnem félmillió forint!), a Társulat támo­ga­tásért fordult 25 hazai pénzintézményhez, 95 külföldi magyar plébániához ill. lelkészséghez, és néhány külföldi segély­szervhez is. A pénzintézmények közül kettő nyujtott támogatást [OTP Bank/Fáy András Alapítvány: 1000 db Újszövetség ára; egy másik bank: 500 db Újszövetség ára]. Kilenc külföldi egyházközség küldött adományt, összesen mintegy 800 db Újszövetség ellenér­tékét. Egy külföldi segélyszerv [Europäischer Hilfs­fonds] 2000 Újszövetség árával járult hozzá a kezdeményezéshez.

Néhány külföldi magánszemély pénzküldeménye mellett a legtöbb adomány hazai jótevőktől érkezett, mintegy 4000 befizetés, többnyire 50-100-200-400-600-800 Ft értékben. Számos plébános templomi gyüjtést rendezett, más­hol iskolások, szociális otthonok lakói adakoztak és küldték be gyüjtésük ered­ményét. Esetenként többezer forintos befizetések is érkeztek magánsze­mé­lyektől, plébániáktól, szerzetes­ren­dektől, cserkészcsapatoktól, in­téz­ményektől, pár­toktól.

A jótevők hozzájárulásai nyomán a hangverseny költségei megtérültek, és a megmaradt összegből november-december folyamán 8000 db Újszövetségi szentírást és 1000 db teljes Bibliát szállíthatott ki a Társulat a határainkon túli magyaroknak Felvidékre, Erdélybe, Moldvába, Kárpátaljára, Kazahsztánba, a Vajdaságba és a Muraközbe. Az elosztásnál a Társulat figyelembe vette az adakozók kéréseit és az egyes területeken élő magyarok lélekszámát.

A szentírások kiszállítását a Magyar Karitász vállalta magára, és a Transsylvania Alapítvány munkatársainak segítségével teljesítette. – Meglepően sok adakozó kérte, hogy a csángó magyaroknak is jusson a magyar szentírásokból. Ennek megfelelően az Erdélybe szállított 4000 db Újszövetségből és 630 teljes Bibliából jelentős mennyiséget Moldovába küldtünk. – Paskai bíboros úr javaslatára a Kárpátaljai Fe­rences Misszió révén Kazahsztánba is eljutott 300 Újszö­vet­ség, ahol fél évszázada többezer [kárpátaljáról kitelepített] magyar él száműzetésben, min­den magyar kapcsolat nél­kül.

A jótékonysági hangverseny igen eredményes kezdeményezés volt, sok pozitív tanulsággal. A hangverseny iránti kiemelkedő ér­deklődés (telt ház, mintegy 1200 résztvevő), és a háromszor-négyszerannyi be­fizetés megmutatta, hogy a tulajdon gondok, a nehéz anyagi körülmények sem akadályozzák a mai hazai magyarságot abban, hogy a határainkon túl élő magyarság segítségére siessen. Sokan tudják, hogy milyen fontos a ma­gyar szó, a magyar Szentírás olyan körülmények között, ahol a nemzeti iden­titás a tét. Ezért az ügyért ezrek készek áldozatot hozni – kisiskolások és nyug­díjasok éppúgy, mint egyedülállók és nagycsaládosok, szűkösen élők vagy te­hetősebbek. A kezdeményezés sajátos értéke mindenekelőtt abban áll, hogy ezút­tal senki sem várt nyugati segélyekre, hanem a ha­zai ma­gyar­ság nyújtott támogatást idegenben élő magyar testvéreinek. És azt adta nekik, ami a kenyérnél, ruhánál talán még fontosabb: Isten Igéjét a Bibliában.

A jelenleg befolyó adományokból (az adó 1 %-a, az elterjedőben levő szentírásvasárnapi gyűjtés, lelkipásztorok, egyházközségek, áldozatos magánszemélyek adományai) évente mintegy 500-1000 Bibliát tudunk eljuttatni a határon túli magyarokhoz.

 6. A Szentírás apostolai

A Szent Jeromos Bibliatársulat másfél évtizedes története egyértelműen tanúskodik arról, hogy a magyar katolikusok nagy családja rendkívül fogékony és készséges a zsinati határozatok megvalósítása területén. A társulati taglétszám növekedése, bibliaakcióink sikeressége, a bibliaapostolság támogatására, bibliák kijuttatására beérkező adományok kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy az egyház szándékának megfelelően a magyar katolikus egyházban is sokan, elkötelezetten kívánják ezt a nemes ügyet szolgálni. Egyre többen vannak, akik másokat is igyekeznek elvezetni a Szentírás egyre mélyebb megismerésére, s az egy­ház útmutatása szerint ránevelni a Biblia lélekemelő, élet­gazdagító, rendszeres olvasására, tanulmányozására. A magyar katolikus hívek közül sokan örömmel ajándékozzák a Bibliát mindazoknak, akik nem vagy csak nehezen tudnak a Szentíráshoz hozzájutni. És a magyar katolikus hívek is kezdenek ráébredni: nem csak az „egyház” (a papok) kiváltsága Isten Igéjének is­me­rete, megértése, életre váltása; nem csak „az egyház” (a papok) fe­le­lőssége, hogy embertársaink megismerik-e, megszívlelik-e és követik-e Jézus tanítását.

Közismert, hogy protestáns keresztény testvéreink mennyire tisztelik, szeretik, olvassák és terjesztik a Bibliát. A fentiekből azonban nyilvánvaló, hogy bennük, katolikusokban is megvan erre az igény, a készség és a hajlandóság. A Szentírás nálunk, magyar katolikusoknál is egyre inkább az érdeklődés, az élet, a vallásgyakorlat középpontjába kerül. És mindannyian lehetünk – akarunk is lenni – a Szentírás apostolai. A „kaput” nekünk kell „szélesre tárnunk” magunk és mások előtt. Hogy minél többen, minél többet forgassák a Szent Iratokat, és Isten Szava egyre jobban átalakítsa sokak életét,  – s az egész magyar társadalmat.

Tarjányi Béla

 Vajdaság: Bibliakiállítás Kisoroszon

A Biblia éve alkalmából a Nagykikinda melleti Kisoroszon Biblia kiállítás nyílt júniusban, az első ilyen jellegű a Vajdaságban. Egy ilyen tárlat megrendezésének az ötlete a Papp házaspártól, Etelkától és Mihálytól származik, akik nyugalmazott pedagógusok. Etelka helybeli tanítónő volt és katolikus, a Szent Jeromos bibliacsoport tagja, férje Mihály pedig nyugalmazott tanár, református vallású és a helybeli Keresztény Értelmiségi Kör koórdinátora. Ebben a helységben Biblia Levelező Iskola is működik, mely egyike a legfiatalabbak közül a Délvidéken. A tanárházaspár elképzelése azonnal megértésre talált Hajdu Sándor plébános úrnál, ki azt elejétől kezdve támogatta, kihirdette, majd a szervezésben tanácsokkal látta el őket. „Büszke vagyok erre a közösségre – mondotta a megnyitó beszédében a vasárnapi szentmise után a plébános –, hisz a tagság aktivitásának eredménye ez a tárlat. Az ö szorgalmuknak köszönve gyönyörködhetett a mintegy száz látogató a helybeliek féltve őrzött családi kincsében.”

A tárlaton a könyveken kívül kegytárgyakkal is bővitették a látnivalót, erről Papp Mihály: „Összesen mintegy 150 exponátum van, ebből 26 Biblia, majd imakönyvek és kegytárgyak, hogy valamennyire nagyobb teret foglaljon el, és legyen tárgykör is. Ez a Mária, melyet hátulról gyertyafény világít, egyedülálló, ilyet még egyáltatlán nem láttam. A legrégibb könyv egy 1746-ból származó meditációs könyv, ez a plébánia tulajdonában van, majd egy 1823-ból származó Biblia, míg a legújabb 2003-ból van, de vannak ott zárós imakönyvek, énekkönyvek, mini imakönyvek is. A többsége magyar nyelvű, de akadt szerb és horvát is, míg a figyelmesebb szemek szinte ragadtak az erretájt szokatlannak számító eszperantó nyelvűre.”

„Itt láthatjuk ezt a legrégebbi Bibliát, ez úgymondva ronggyá van olvasva. Lényegében a Biblia volt az, amibe be is jegyezték, ki mikor halt meg, mikor született. Valójában jóval többet olvasták az emberek valamikor, mint most. Mostan nem tudom sokra becsülni, mert nem hiszem, hogy nagyon forgatják, sajnos.”

„Egykor szokás volt, hogy az ifjú pár nászajándéka között ott legyen a szentkép, mely a hálószobában kapott helyet az életük végéig. Utódaik mindmáig megőrizték. Unikátumnak mondható az itt látható szoptató Szűzanya képe, mely nem szokványos, majd két valódi olajfestmény” – folytatja a bemutatót Papp úr és rámutat egy kis jelentéktelennek látszó, üvegbúra alatt levő figurára. – „Ezt az első világháborúból hozta valaki az olasz frontról a  feleségének.” A több kisebb nagyobb szobor között szinte dominál a lourdesi Szűzanya, legyen az festett gipsz, porcellán, vagy üveg, melynek a hátulról símogató gyertyafény igazi gyöngyházhatás varázslatot ajándékoz. A közönség áhitattal és hangossan sóhajtozva nézegeti a kiállitott tárgyakat, olykor hangossan felszóllal: „Ha lehetne ellopni valamit, én azt megtenném a  Mária Magdolna képével. Gyönyörű! A szinei csodaszépek, ez nem giccs!” – Van, aki a kezében tartott göngyöletből rózsafűzéreket húz ki, és a monumentális, szelíd  Jézust ábrázoló szobor kezeire függeszti, majd azokat símogatva könnyeivel küszködik. Németh Lenner Eszter családja kincseiből válogatott a tárlatra, és vallja, hogy a piavei szobrocskát az ő nagyapja hozta...

A kiállítást anyagilag támogatta Kabók Imre kisoroszi  kisbíró, és megtekinthető volt egészen  Péter és Pál napjáig, június 29-éig, mely a kisoroszi templom búcsú napja.

István Márta

 

 

 

 

 

 

 Úton a Biblia asszonyaival
    Lelkigyakorlat nőknek
     Leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház
     2008. május 16. (18.00 órától) - 18. (13.00 óráig)

Dr. Edelényi Judit SSS (Szociális testvér) lelkigyakorlata: »Úton a Biblia asszonyaival« Lelkigyakorlat nőknek. Az Ó és Újszövetség asszonyainak példája alapján a női identitás erősítése, a női hivatás elmélyítése. Az »ősanyák« (Sára, Rebeka, Lea, Ráchel). A nemzet hősnői (Mirjam, Deborah, Abigail, Judit). Eszter, a közbenjáró. Isten ajándéka, a gyermek (Ruth, Betseba, Hannah, Anna). Az Újszövetség asszonyai: Erzsébet. Mária, a »Krisztusnak nevezett Jézus« anyja. Mária az üdvösség rendjében. A fájdalmas anya. Az egyház anyja. »Közbenjárónk és szószólónk«. Asszonyok Jézus kíséretében. A meggyógyított asszonyok. A szamáriai asszony. A bűnbánó asszonyok. Mária és Márta. Mária Magdolna, »az apostolok apostola«. Az apostoli kor asszonyai. (Ap.Csel. és Pál levelei) Saját utunk Isten felé, önmagunk felé, a közösség felé.

 

 Isten szerelmeslevele: a Biblia
     Leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház
     2008. augusztus 14. (15.00 órától) - augusztus 16. (13.00 óráig)

Gulyás Zsolt atya elkigyakorlata: A Szentírás lapjain keresztül együtt keressük Isten szeretetét, tervét, üzenetét. Hogyan használhatjuk a Szentírást mindennapi lelkiéletünk legfőbb olvasmányaként, elmélkedési anyagaként, szemlélődő ima alapjaként.

 Misztikus malom
     Leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház
     2008. szeptember 22. (18.00 órától) - 25. (13.00 óráig)

Dr. Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola biblikus tanárának lelkigyakorlata "Misztikus malom" - az első tanítványok Bibliája címmel. A lelkigyakorlaton Isten akaratát és szavát elsősorban Szent Pálra figyelve keressük majd. A lelkigyakorlat célja, hogy a szentírás olvasásán keresztül Isten szavának mélyebb megértésére és szeretetére vezessen. Megfigyelni, ahogy Jézus tanítványai újraolvasták és újraértelmezték őseik szent iratait hozzásegít, hogy újraolvassuk életünk történeteit, őseink hagyományait. Az újraolvasás megtérés a megértés által. Új megértés viszont csak új szívnek adatik, amelyet Isten malmai - lassan - megőrölnek.

VPA Hírporta >>>