Vasárnapi gondolatok









































Március 3., Évközi 8. vasárnap

Lk 6,39-45: A szív bőségéből beszél a száj

Aki keres, az talál – mondja a magyar közmondás. Ó, szálkát akár keresni se kell, azt nagyon könnyű találni a másikban, mert tele vagyunk gyengeségekkel, rossz tulajdonságokkal. De megtalálni a szépet a másikban, az az igazi kihívás. Édesanyámnak idős korában volt egy különös képessége: Mindenkiben tudott valami szépet meglátni, akivel találkozott és ezt meg is mondta neki. Sohasem mondott hamis dicséretet, amit megdicsért, az mindig igaz volt. A pufók, pattanásos kislányt megdicsérte, hogy milyen szép göndör haja van. Más valakit, akinek igazán nem volt szép az arca, csúnya, kiálló fogai voltak, annak rácsodálkozott a kezére, hogy nahát, milyen szép kezei vannak, stb-stb. A különös az volt, hogy a pufók, pattanásos kislány valóban elkezdett megszépülni és a szép kezűnek ugyan nem lettek kevésbé kiállóak a fogai, de sokkal kedvesebb lett a dicsérettől és ez megszépítette az arcát. Ha a szépet látjuk meg a másikban, a szépet erősítjük benne, a tekintetünk nyomán valóban széppé válik. Ha a jó tulajdonságot látjuk meg a másikban, a jóságot erősítjük meg benne, tekintetünk nyomán valóban jóvá válik. Tabódi István atya a recski táborban így hozta felszínre az eleinte vadállatként viselkedő ávósból a jóságot. Godó Mihály atya, azt az időszakot nevezte élete legszebb szakaszának, amikor rablógyilkosokkal zárták össze a börtönben, mert ezekből a megkérgesedett szívű emberekből is elő tudta szeretni a bennük rejtőző jóságot. Jézustól tanulták, aki a bűnösök és vámosok barátja volt, aki így változtatta pl. jó emberré Zakeust, a vámosok felügyelőjét. Jézus mindig meg tudta szólítani azt a morzsányi, sokszor jó mélyre elásott jóságot az emberekben. Ez volt az a szilárd pont, amire támaszkodva át tudta fordítani, meg tudta változtatni őket. Na, igaz, nem mindenkit. A képmutatókkal nem tudott mit kezdeni.

Azt mondjuk, a csalánra, hogy milyen utálatos gyomnövény, hogy csíp, ha hozzáérünk. Miközben milyen fontos gyógynövény, mennyiféle bajra, betegségre jó a teája.

A bogáncs

A fiatal növények a földből kibújva
Alig különböznek egymástól.
Lágy, puha hajtás valamennyi.
Csak kifejlődve mutatkozik meg
Természetük különbözősége:
Egyikük virágot hajt,
Másikuk szúrós bogáncsot.
Némelyik selymes,
Mások érintése csípős.
Van, ami édes gyümölcsöt terem,
Van, amelyiké élvezhetetlen.
Mindennek megvan a maga
Helye a teremtésben.
A bogáncsnak is, a csalánnak is.
Mindennek megvan a maga szépsége,
A bogáncsnak is, a csalánnak is.
Mindennek megvan a maga
Feladata a teremtésben,
A bogáncsnak is,
A csalánnak is.

A Szépség születése
A Tett szeretet nélkül semmit nem ér.
A Szeretet tettek nélkül semmit nem ér.
A Szeretet a Tett gyökere.
A Tett a Szeretet virágja: a Szépség megszületett

Egyszer találtam a járdán egy fészekből kiesett verébfiókát. Nyilvánvaló volt, hogy ott semmi jövője nincs, jön a macska vagy lekeveredik az úttestre és elütik az autók. Mit tehet ilyenkor az ember, hát beleráztam a zsömléimet a táskámba, megfogtam a kis fiókát, és a papírzacskóban hazavittem.  A veréb nem tud szépen énekelni, mint a kanári, vagy a poszáta, nincs szép, tarka tolla, szóval elég hétköznapi madár. Én elfogadtam olyannak, amilyen és nagyon szerettem, mert az én madaram volt. És valami különös dolog történt ezzel a kismadárral. Amikor elmentem otthonról, hogy ne érezze magát egyedül, mindig bekapcsoltam neki a Bartók rádiót, ahol sok szép zene szól. Tán úgy négy éves lehetett, amikor legnagyobb meglepetésemre ez a nem énekesnek elkönyvelt kismadár egy népdalénekest hallva elkezdett trillázva fütyülni. Életre szóló tanulságot jelentett ez a tapasztalat: ha elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, és szeretjük, az csodákra képes, gyönyörű dolgokat tud elővarázsolni a másikból.

Mindnyájan tele vagyunk gyengeségekkel, rossz tulajdonságokkal. De ne ezeket keressük egymásban, hanem lássuk meg benne a szépet és a jót. Meg fogjuk tapasztalni, hogy változik körülöttünk egyre jobbá és szebbé a világ.

Istent megrendíti a büntetés, amelyet a bűn magával hoz (ld. irgalmas apa, elveszett bárány) és meg akarja menteni a bűnöst. Így a bűn révén az ember még mélyebben behatol az isteni gyöngédség misztériumába:

– Jn 12,47-48: „Nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon”.

– Lk 19,10: Zakeus: Bűnös embernél szállt meg – „Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

– Amikor ítélkezem az olyan, mint amikor a másik bemegy egy sötét szobába és én rázárom az ajtót.

– Amikor pedig az ember engedetlenségével barátságodat elveszítette, nem hagytad őt a halál hatalmában, hanem irgalmasan segítségére siettél, hogy minden téged kereső rád találjon.

– A bűn fogságában vergődünk mindketten, a másik, ha rosszat tesz nekem, és én ha nem tudok megbocsátani.

Ózeás 4,1-2: „Halljátok az Úr szavát, Izrael fiai,
mert perbe száll az Úr az ország lakóival,
mivel nincs hűség, nincs irgalom,
nincsen Isten ismerete az országban!
Özönnel van az átok és hazugság,
gyilkosság, lopás és házasságtörés,
és vérontás vérontást ér”.

6,6: „Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot,
és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat”.

103. ZSOLTÁR (102)

Dicsőítő ének a jóságos és megbocsátó Istenről
Dávidtól.

Áldjad, lelkem, az Urat,
s egész bensőm az ő szent nevét.
Áldjad, lelkem, az Urat,
és ne feledd el jótéteményeit.

Ő megbocsátja minden gonoszságodat,
ő meggyógyítja minden betegségedet;
ő megóvja életed a pusztulástól,
ő irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged.
Ő kielégíti javaival kívánságodat:
mint a sasé, visszatér ifjúságod.

Igaz dolgokat cselekszik az Úr,
és igazságot szolgáltat minden elnyomottnak.
Megismertette Mózessel útjait,
Izrael fiaival cselekedeteit.

Irgalmas és könyörületes az Úr,
hosszan tűrő és nagyirgalmú.
Nem tartja meg haragját mindvégig,
és nem fenyeget örökké.
Nem bűneink szerint bánt velünk,
és nem fizetett meg nekünk gonoszságainkért.

Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött,
olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik.
Amilyen messze van kelet a nyugattól,
olyan messzire veti tőlünk gonoszságainkat.
Mint ahogy az atya könyörül fiain,
úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.

Mert ő ismeri létrejöttünket,
és megemlékezik arról, hogy porból vagyunk.
Olyan az ember élete, mint a fűé:
kivirul, mint a mező virága,
de ráfúj a szél, és nincs többé,
s a helyét sem ismerik.

De az Úr kegyelme öröktől fogva
és örökké kíséri azokat, akik őt félik,
s igazsága azok unokáit,
akik megtartják szövetségét,
és gondosan teljesítik parancsolatait.
Az Úr az égben állította fel trónusát,
és királysága mindenen uralkodik.

Áldjátok az Urat, angyalai mind,
ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek szavát,
mihelyt parancsának hangját meghalljátok.
Áldjátok az Urat, seregei mind,
szolgái, akik akaratát megteszitek.
Áldjátok az Urat, művei mind,
mindenütt, ahol uralkodik.
Áldjad lelkem az Urat!

A beszédének végén Jézus két példabeszédben emeli ki tanításának jelentőségét, az egyik a gyümölcsöket termő növények, a másik a sziklára épített ház képéből magyarázza a tanítására alapozott életet.

Mindkét hasonlatot megtaláljuk már a prófétáknál is:

gyümölcs:

Iz 3,10-11: „Nyugtassátok meg az igazat: `Jól van!`,
mert tettei gyümölcsét fogja enni.
Jaj a gonosznak! Rosszul jár,
mert keze tetteihez mérten lesz fizetsége.”

Jer 17,10: ”Én, az Úr, kikutatom a szívet,
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,

cselekedeteinek gyümölcse szerint.”

Jer 32,19: „Szemed nyitva tartod az emberek fiainak minden útja fölött, hogy megfizess mindenkinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.”

Ez 36,8: Ti pedig, Izrael hegyei, növesszétek ágaitokat és hozzátok meg gyümölcsötöket népem, Izrael számára, mert ő nemsokára megérkezik.”

Óz 10,13: „Ám ti istentelenséget vetettetek,
gonoszságot arattatok:
egyétek tehát a hazugság gyümölcsét!”

Jézus tanítása szerint az igazi vallásosság megtermi a jó szavak és jó tettek gyümölcsét

1. fák hasonlata, bölcsmondás a végén

2. bokrokról szóló bölcsmondás

3. az emberi szív kincsei

4. bölcsmondás a végén

Hasonlat: Ahogy a fa és a bokor jósága jó gyümölcsben testesül meg úgy az emberi szív jósága a jó szavakban, és tettekben testesül meg.

Vágvölgyi Éva

 



























Március 10., Nagyböjt 1. vasárnapja

Lk 4,1-13: Jézus megkísértése


Jézusnak, aki bűntelen volt, nem volt szüksége bűnbánatra, János bűnbánati keresztségére, mégis megtette. Most meg azt látjuk, hogy a keresztség után a pusztában megkísérti őt a sátán. A legfurcsább a kísértések között, hogy a sátán hatalmat ajánl neki cserébe, ha őt imádja. Mi értelme van ennek, hiszen ha valaki, akkor a sátán tisztában van azzal, hogy Jézusban maga Isten testesült a földre, (látjuk majd a későbbiekben a megszállottak meggyógyításakor). Jézus földi életének minden tette lépésről lépésre mutatja számunkra az utat vissza az Atyához. Az új Ádám elééli a réginek a visszautat, ahogy ő maga mondja a János evangéliumban:

„Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek. Tamás erre azt mondta neki: `Uram, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?` Jézus azt felelte neki: `Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam`” (Jn 14,4-6).

Az első lépés ezen a visszaúton az elfordulás a bűntől, a megtérés, a bűnbánat. Az ember azt gondolná, hogy ezután most már minden rendben, hátra dőlhet, de nem így van. Mert a sátán mindent megtesz, hogy megakadályozza az Isten felé haladásban, újra és újra megkísérti.

Ezek a kísértések tulajdonképpen a megtért, jóakaratú ember kísértései:

A kísértő először a messiási hatalommal való visszaélésre, annak önző célok szolgálatába állítására próbálta Jézust rávenni: Éhes vagy? Csinálj a kövekből kenyeret! A megtért emberhez ugyanígy szól a kísértés. A benned működő Lélek hatalmát használd fel, lakj jól, és másokat is jóllakathatsz. Jóllakathatnád a világot, nem lenne többé éhezés. Valóban, az éhezés rossz dolog, de az emberek a jóllakottságtól nem lesznek jobbak. Nem lenne jobb a világ attól, ha nem lenne éhező a földön. Láttuk a történelem folyamán hány forradalom tört ki a társadalmi különbségek, az éhezés és nyomor megszüntetése érdekében, amelyek igazság helyett újabb igazságtalanságokat szültek.

Aztán jött a következő kísértés, a hatalomé. Az ember számára nagy kísértés a hatalom és a másokon való uralkodás vágya és a birtoklásé. És a kísértő van olyan ravasz, hogy még azt is elhiteti velünk, hogy a hatalom és a birtoklás lehet jó. Hiszen a tőle kapott hatalommal mennyi jót tehetne tenni. Egy látszólag igazságos világot lehetne teremteni. Csakhogy a kísértő igazságossága, az emberi igazságosság nem Isten igazságossága. Isten igazságossága a szeretet és az irgalom, az ember igazságossága az ítélkezés és a másik megleckéztetése, a büntetés. Az igazságosság nevében gyilkolták le a tömegeket a francia forradalom vagy a kommunista diktatúrák során.

A sátán végül, amikor másképp nem boldogul, a saját fegyverével próbálja tőrbe csalni Jézust, és a Szentírásra hivatkozik. Ugyanígy a Szentírás öncélúan használt szavai bennünket is számtalanszor tévútra vihetnek. Itt, ebben a kísértésben azt mondja Jézusnak, hogy nem kell az én hatalmam, hiszen te Isten Fia vagy. Ha ez igaz, hatalmadban áll bármit megtenni. Mutasd meg hát milyen hatalmas vagy, hogy a világ a lábad elé boruljon velem együtt! Akkor a kisujjad egyetlen mozdulatával megváltoztathatod a világot.  Csakhogy az emberek szívét nem lehet erővel és hatalommal megváltoztatni. Az erő és a hatalom a testet birtokolhatja, de a lelket nem, az szabad, Isten képére és hasonlatosságára. A Megváltóban Isten nem hatalomban és dicsőségben jött közénk, hanem egy gyönge, kiszolgáltatott csecsemő alakjában, hogy szeretetével megszólíthassa a szívünket.

A legyőzés is, a meggyőzés is győzelemről szól, az én igazam győz a másiké felett. Ez a győzelem azonban csak kényszer szülte, külső változást hoz, belsőleg nem változik semmi, így újabb háború magvát veti el. Az újat, csak mint ruhát viseli a másik, amit bármikor levethet. Jézus se legyőzni, se meggyőzni nem akart: „Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el” (Mt 12,19). Ez nem azt jelenti, hogy beletörődne a világ adott állapotába, nagyon is változtatni akar, csak nem az emberi logika szerint. Azt mondja, hogy az erőszakot és a gyűlöletet, a másik magam alá gyűrését és eltaposását csakis a szeretet tudja legyőzni. Csak a szeretet forradalma képes új világot létrehozni. Isten nem erőben és hatalomban mutatkozott meg a világban, hanem gyenge, kiszolgáltatott csecsemőként jött közénk. És bár Jézus a későbbiekben többször is kinyilvánítja isteni erejét és hatalmát, ez soha nem a hatalom öncélú erőfitogtatása, hanem az isteni szeretet megnyilvánulásai és jelei.

Bármilyen égbekiáltó társadalmi igazságok ellen vette fel is harcot, ezért mondott nemet Szt. II. János Pál pápa a felszabadítás teológiájára, ami erőszakkal akarta megszűntetni az igazságtalanságot Dél-Amerikában. Nem felejtem el Ernesto Cardenal fájdalmas arcát, amikor a Szentatya elutasította. Az igazság az, hogy a Szentírás is beszél harcról és fegyverekről. Pl. Szt. Pál is beszél harcról és fegyverekről, de nem késekről és más öldöklésre alkalmas eszközökről, hanem azt mondja, hogy így néz ki Isten fegyverzete: „Derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! Lábatok saruja legyen a béke evan­géliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal” (Ef 6,14-18). Merjünk hinni a szeretetben, a szeretet hatalmas erejében, merjünk szeretni, ahogy Jézus is szeretet. „Nem láttam én szebb termőfát, mint a Jézus keresztfáját” – mondja a népdal és valóban, minden szeretetből kiontott vércseppünk százszoros termést fog hozni. Sem Jézus, sem az őt követő vértanuk nem voltak mazochisták, nem a halált keresték, hanem azért adták örömmel életüket, mert tudták, hogy a szeretetükből élet fog születni. Krisztus keresztje nem a halál kultúráját, hanem az élet kultúráját hirdeti, hogy szeretetből értünk vállalt kereszthalála legyőzte a halált, a szeretet és az élet győzedelmeskedett a halál felett és erre az életadó szeretetre hív meg mindenkit. Főleg bennünket, akik az ő követőinek mondjuk magunkat. Merjünk szeretni, akkor is, ha nehéz, ha sokba kerül, ha úgy érezzük az életünkből kell odaadni, feláldozni valamit, higgyük el, megéri!

Vágvölgyi Éva

 







































Március 17., Nagyböjt 2. vasárnapja

Lk 9,28b-36: Jézus színeváltozása


Az ember két esetben nem lát a szemével, ha sötétben van, és ha ködfelhőben. A sötétség nem csak a szemre vonatkozik a Szentírásban, hanem a lélekben uralkodó sötétségre is. Ilyenkor a nem látás, a vakság teljes. A felhőtől vagy a felhőben való nem látás a Szentírásban valami mást jelent, Isten jelenlétére utal (pl. a Sínai-pusztában). Ilyenkor az érzékszervi nem látás nem jelenti a lélek vakságát, sőt hozzásegít a belső látáshoz. A szemünkkel nem látunk, viszont a lélek megtapasztal valamit, ami a szemnek láthatatlan, Isten jelenlétét. Ahogy a Sínai-pusztában, a színeváltozáskor is felhőben van jelen Isten és mennybemenetelekor is felhő takarja el a tanítványok szeme elől Jézust. Minél inkább bele vagyunk süllyedve az anyagba, a testbe és az érzékszerveinkbe, annál kevésbé vagyunk alkalmasak Isten jelenlétének megtapasztalására. A testi szemünk számára Isten felfoghatatlan. Csak az ő képmására teremtett lélek képes felfogni valamit belőle, de ahhoz a léleknek el kell szakadnia az anyagi valóságtól, az érzékszervi megtapasztalástól, a külső látástól. Isten jelenlétét és valóságát csak a hit képes felfogni. Ahhoz, hogy Jézus dicsősége kinyilvánuljon számukra, a tanítványoknak el kellett veszíteni a külső látásukat, felhő borította be őket, a dicsőséges mennybemenetelt is felhő kísérte és Pálnak átmenetileg meg kellett vakulnia, hogy Jézust láthassa.

Amikor a köd ellepi a tájat, és vattaszerűen beborít mindent, az ember szinte az orráig sem lát, mintha megszűnne körülötte a világ. Nem látja hová lép, nem látja a tájat, hogy mi van előtte, nem tudja minek fog nekimenni, és teljesen elbizonytalanodik. A szeme nem nyújt számára segítséget, mert szinte semmit nem lát a sűrű ködben. Ilyenkor, amikor a sok külső látnivaló nem tereli el a figyelmünket, lehetőség nyílik bennünk, hogy a lelkünk kezdjen látni. A ködfelhő eltakarja előlünk a világot, hogy valaki mást megláthassunk, valaki mással találkozhassunk, akit az érzéki szemünkkel nem, csak a hit szemével láthatunk meg. A világot elrejtő felhőben Isten nyilatkozik ki számunkra. Ahhoz, hogy vele találkozhassunk, ki kell lépnünk a színek, a hangok, az illatok érzéki valóságából, sőt ahhoz, hogy a lelkünk szabadon szárnyalhasson Isten felé, az értelmünk béklyóit is le kell ráznunk magunkról. Isten több annál, mint hogy az érzékszerveinkkel vagy az értelmünkkel be tudnánk őt fogadni.

Jézussal, mint a három tanítvány, mindnyájan felmehetünk az imádság hegyére, ahol a szemlélődő imában létrejön ez a találkozás. Matta el Meszkin atya így ír erről az Isten megtapasztalása az imában című könyvében:

„Ez a gyakorlat könnyű és egyszerű, ugyanakkor egyszerű lelket kíván, az előrehaladás képességét anélkül, hogy kérdezgetnénk hol, hogyan csináljuk. Hasonló és párhuzamos állapot azzal, amikor sötétben megyünk egy úton, egyszerű, ösztönös hittel, miközben nem állnak szolgálatunkban sem az érzékek, sem a gondolatok, sem a képzelet. Mint egy vak, akit arra hívtak, hogy menjen egy úton, ahol nincsenek se csapdák, se veszélyek, kevés az akadály és jobbra és balra nincs korlát. Ha a vaknak egyszerű szíve van, nyugodt a lelkiismerete, nyugodtak a gondolatai és a képzelete ellenőrzés alatt van, bizalommal fog menni, problémák nélkül, biztos léptekkel, nem lehet megkülönböztetni őt a látóktól. De ha a vak egy bonyolult lelkű filozófus, akinek mindennel szemben kétségei vannak, és túláradó képzelete, botjával óvatosan tapogatva fog menni, árkokat, csapdákat és akadályokat képzelve, meg fog botlani járás közben, és legszívesebben megállna. Ilyen a szemlélődés útja is, egyszerű és úgy irányítja az egyszerű lelkeket, hogy hitük legyen egyszerű, és bizalommal éljék az életüket.

Attól a pillanattól kezdve, hogy a lélek megnyugszik az imában, az érzékek összpontosulnak, az értelem összeszedetté válik, a lélek lassan-lassan felszabadul az érzékek hatása és az ész nyugtalanító tevékenysége alól, mintha a test fölé emelkedne, nem a tér egy bizonyos látható pontjára, hanem a létezés szintjén. Látja önmagát, amint egy lelki igazságot vagy isteni tulajdonságot követő úton „új dolgokkal” találkozik, rendkívüli igazságokkal, amelyekből néhány megközelíthető az értelem számára, miközben mások nem azok. Az embert elárasztja egy gyönyörű érzés, az öröm, a csodálkozás és boldogság keveréke. Érzi, hogy méltónak találtatott arra, hogy behatoljon az igazságba és a rejtett misztériumokba. Növekszik a hit, és vele a bizalom. Az érzés intenzitása lángra gyújtja a szívet, nő a remény, a szellem tevékennyé válik, és erőfeszítést tesz a továbbhaladásra ezen a könnyű-nehéz úton, míg végül közeledik a fény forrásához, ami ezt a mozgást és a vele való találkozást inspirálta. Ebben a találkozásban hirtelen megáll az értelem, az érzékek lebénulnak és a lélek eksztázisban megy ahhoz, akit Szent Ágoston úgy ír le, mint az Egyedül Változatlan: Isten.”

Vágvölgyi Éva