Vasárnapi gondolatok

    Az előző hónap > > >      











































Áprlilis 4., Húsvétvasárnap

Jn 20,1-9: Az üres sír felfedezése


Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: »Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!« Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.

 

A Getszemáni kert előtt a szenvedés büntetés volt

A fájdalom és a szomorúság amely a bennünket ért csapásokat követi és az igazságtalanság, betegség, megalázás és megfélemlítés, amik azt kísérik, fölvetnek egy kérdést, ami csakis a „bűn” és a „büntetés” összekapcsolásában nyerte el válaszát.

Semmi reményünk nem volt a szenvedésben, amíg nem volt ellenszer a bűnre; a fájdalom keserű volt és gyötrő amíg  összefonódott a büntetéssel. Ráadásul a bennünket érő szenvedések igazságtalan kiosztása még tovább fokozta a szorongásunkat, aggodalmunkat és zavarunkat. Hogyan lehetséges, hogy egy ártatlan gyermek a rossz, a szenvedés és kínzás áldozatául válhat, inkább, mint a gonosz emberek? Hogy történhet meg, hogy az egyszerű jó emberek többet szenvednek, mint más megátalkodott és aljas emberek? Az ember nem tud semmi törvényszerűséget vagy elvet találni abban, hogy kit sújt a szenvedés. Ez azért van így, mert Isten helyett a bűn uralkodik az emberen és a bűn nem ismer törvényeket. A bűn törvénye az igazságtalanság, szabálya a méltánytalanság és alapelve az önkény. De ha a bűnt választottuk, azután vágyakoztunk, vajon tehetünk-e szemrehányást Istennek, hogy a bűn nyomasztó törvénye alá estünk? Ezért nem tehetünk szemrehányást az akaratunk szeszélyéből a bűn következményeként bennünket sújtó szenvedések miatt a Teremtőnek, de Isten elküldte Fiát emberi testben, hogy elszenvedje az ember szenvedéseit, holott ő nem érdemelte meg hogy szenvedjen.

A Getszemániban és aztán is Isten Fia szenvedett és a lelke halálosan szomorú volt, a verejtéke úgy hullott, mint a vér, mintha egy rejtett sebtől vérezne.

Mi úgy tartjuk: ha valaki bűnös, mert bűnt követett el és szenved és gyötri a fájdalom, ez a bűn törvényének a következménye. És ha egy jó ember szenved, sokkal inkább, mint egy rossz, ez azért van, mert a bűn törvénye mindkettőjüket hatalmában tartja: a bűn szabálya szerint nem létezik személyes érvényes elbírálás. És ha egy ártatlan gyermek úgy szenved, mint egy felnőtt, az azért van, mert a bűn gyermeke az igazságtalanságnak és elnyomásnak alárendelve született.

De hogy lehet, hogy Krisztusnak  el kell viselni ezt a romboló szenvedést? Hogyan lehetett a lelke halálosan szomorú? Ő a Szentlélektől született és egy eredeti bűntől mentes Szűztől, bűn nélkül élt és azt mondta: „Én vagyok az igazság” (Jn 14,6). Csak azt a következtetést tudjuk levonni ebből, hogy Krisztus saját elhatározásából elfogadta igazságtalan szenvedését és hagyta, hogy igazságtalanul elítéljék „nagy kiáltással és könnyhullatással” (Zsid 5,7).

Lehetséges, hogy vannak emberek, akik igazságtalanul szenvednek, és akik szigorúbban bűnhődnek, mint amit a bűnük miatt érdemelnének, de mit mondhatunk Krisztussal kapcsolatban? A szenvedésében elviselt minden igazságtalanságot és lelkének halálos szomorúságát, levezekelve minden bűnös büntetését. Ahogy Izajás próféta mondja:

„Pedig a mi betegségeinket ő viselte,
és a mi fájdalmainkat ő hordozta;
mi mégis megvertnek tekintettük,
Istentől sújtottnak és megalázottnak.
De őt a mi vétkeinkért szúrták át,
a mi bűneinkért törték össze;
a mi békességünkért érte fenyítés,
és az ő sebe által gyógyultunk meg.
Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,
mindenki a maga útjára tért;
és az Úr őrá rakta
mindnyájunk bűnét.«
Megkínozták, és ő alázatos volt,
nem nyitotta ki száját;
mint a bárány, melyet leölésre visznek,
és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,
nem nyitotta ki száját.
Sanyargatás és ítélet után vitték el;
és sorsával ki törődik?
Mert kivetették az élők földjéből,
népem vétke miatt sújtották halálra.
Istentelenek között adtak sírt neki,
és gazdag mellett, amikor meghalt,
bár nem követett el erőszakot,
és nem volt álnokság a szájában.
De az Úrnak úgy tetszett,
hogy összetörje betegséggel.
Ha odaadja engesztelő áldozatul életét,
meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait;
és az Úr tetszése az ő keze által teljesül.
Lelkének gyötrelme után
meglátja a világosságot, megelégedett lesz.
Tudásával szolgám igazzá tesz sokakat,
és bűneiket ő hordozza.
Ezért osztályrészül adok neki sokakat,
és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon,
amiért halálra adta életét,
és a bűnösök közé számították;
pedig ő sokak vétkét viselte,
és a bűnösökért közbenjár”
(Iz 53,4-12).

Aztán a fájdalom ajándékká válik

Isten ilyen módon semmisíti meg a szenvedés zsarnoki uralmát, igazságtalanságát és elnyomását: nem egy isteni szózattal vagy törvénnyel, nem egy látomásban vagy angyal által, hanem hogy hasonlóvá lett az emberhez, elszenvedve ugyanazt az elnyomást, alárendelte magát az igazságtalanság törvényének, elviselve a megaláztatást, anélkül, hogy száját szóra nyitotta volna. Így Krisztus elfogadva a szenvedést mérhetetlenül nagy értéket ad a fájdalomnak: azután, hogy előzőleg a szenvedés a bűnért megérdemelt büntetés volt, a fájdalom a szeretet áldozatává és a megváltás művévé vált. Attól a pillanattól kezdve a szenvedés többé nem volt összekötve a bűnnel: vége lett ennek az érzetnek, és meggyőződésnek, ami az ember szívét és lelkiismeretét gyötörte, hogy a büntetésképpen törleszt és a bűnéért ad elégtételt. Ezt az érzetet, ami pszichikailag aláásta a lelkiállapotát és aggodalmakkal, szorongásokkal és halálos betegségekkel terhelte azt;  de most , aki Krisztusban van, úgy tudja megélni a szenvedést, hogy kiegészíti Krisztus szenvedését, a szenvedést már nem a bűn következményének tartja, hanem hogy részt vesz Krisztus szeretetből vállalt szenvedésében, az áldozatban és a megváltásban. A fájdalom, bármi legyen is a formája, Krisztusban ajándékká vált:

„Áldják tehát az Urat szeretetéért, az emberek iránti jóindulatáért” (Zsolt 107,8).   

(Matta el Meszkín: Közösség a szeretetben)

A szentírási részlet azt mutatja, hogy az üres sír még nem elég, hogy elvezesse Mária Magdolnát és a tanítványokat a húsvéti hitre, csak amikor megvalósulnak a feltámadt Jézussal való személyes találkozások, akkor születik meg bennük a húsvéti hit. A későbbi igehirdetésükben ezeket a saját tapasztalataikat adják tovább. Jézus a feltámadása után már nem csak jelekben, hanem teljes valóságában kinyilvánítja dicsőségét a kiválasztott tanúknak. Mások nem szemlélői ennek. Keresztény életünkben megvalósul a feltámadt Krisztus életében való részesedés a keresztség és szent misztériumok által.

Hogy jön létre az ünnep? Mi tudunk ünnepet csinálni, ünnepivé tenni egy pillanatot, egy napot, egy időszakot? Kerényi Károly azt mondja, hogy az ünnep akkor jön létre, ha be tudunk kapcsolódni a teremtésbe. Tehát az ünnep nem tőlünk, hanem Isten által jön létre bennünk. A tanítványok be voltak zárkózva a tragédia után egy szobába, de legfőképpen a félelmükbe. Mária Magdolnát meg az asszonyokat is eluralta a félelem, de az ő ajtajukat, a szívüket résnyire nyitotta a Jézus iránti szeretet. Minden félelmük ellenére meg akarták neki adni a végtisztességet, és bár nagyon féltek, mégis kimentek hajnalban a sírhoz. Ez már elég volt ahhoz, hogy a feltámadt Jézus odalépjen hozzájuk, és elsőként ők találkozhattak vele.

De aztán a feltámadt Jézus belépett a zárt ajtón keresztül is, a magába zárkózó félelmen keresztül is, a Jeruzsálemből elfutó  két emmauszi tanítvány kétségbeesésén  és csalódottságán keresztül is.

A feltámadt Jézus belép a mi életünkbe is, hogy széttörje a félelem, a szorongás, a kétségbeesés, vagy ami még rosszabb, a közöny falait. Szétrobbantja őket és utat nyit számunkra, hogy belépjünk, újra szülessünk egy isteni életbe, elkezdődjön bennünk egy új teremtés. Az évenként megismétlődő ünnepeink segítenek, hogy ki tudjunk lépni a megszokásból, és a feltámadt Krisztus élővé teszi számunkra az ünnepet.

 „Ragyogtasd fel arcodat” (Zsolt 80,4.8.20)

Kicsit átalakítva a zsoltár könyörgését ezt mondhatjuk: Ragyogtasd fel bennem arcodat! Ha felragyog bennem a feltámadt Krisztus arca, akkor jön bennem létre az ünnep. A kérdés már csak az, hogy hogyan ragyog fel bennem az Ő arca? Csak egy útja van, amit maga Jézus is végigjárt: Ha társai vagyunk a szeretetben, a legvégsőkig, az életünket is odaadó szeretetben, akkor leszünk társai a feltámadásban, akkor ragyog fel bennünk, az Ő arca. Nem Veronika kendőjén, nem a torinói leplen, hanem saját magunkban kell keresni az Ő arcát. Ott kell, hogy ragyogjon. Ahogy a tanítványokban is a húsvéti hit, a feltámadt Jézus arcának fénye világított be minden nem értést és minden sötétséget.

Születés – halál

Halál – feltámadás

Feltámadás – újjászületés

Mit is ünneplek én a feltámadásban? Hogy Krisztus feltámadt? Valóban, de legfőképpen azt, hogy az Ő feltámadásával én is újjászülethetek. A születésemmel kapcsolatban a születésnapomon nem azt ünneplem, hogy mekkora fájdalmat jelentett az Édesanyámnak, amikor világra hozott engem, hanem hogy szeretetből életet adott nekem.

Húsvétkor sem a keresztet ünnepeljük, Jézus kínját a keresztfán, hanem hogy életet adott nekünk, kereszthalála és feltámadás által új életre szült minket. Hogyan ragyog fel bennünk a feltámadt Krisztus arca: Ha a rosszaságaik, esetleg ellenünk elkövetett bűneik ellenére a szeretetünk által új életet adunk másoknak, hogy világra jöjjenek Isten országában.

Vágvölgyi Éva

 



























Április 11. Húsvét 2. vasárnapja

Jn 20,19-31: Jézus megjelenik a tanítványoknak


20 Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: `Békesség nektek!` 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. 21 Aztán újra szólt hozzájuk: `Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.` 22 S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: `Vegyétek a Szentlelket! 23 A­kiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.`

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. 25 A többi tanítvány elmondta neki: `Láttuk az Urat!` Ő azonban így szólt: `Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!`

26 Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: `Békesség nektek!` 27 Azután azt mondta Tamásnak: `Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!` 28 Tamás azt felelte: `Én Uram és én Istenem!` 29 Jézus erre azt mondta neki: `Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.`

30 Jézus még sok egyéb csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. 31 Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.

 

1. Félelem és rettegés az átélt események miatt. A tanítványok megbotránkoztak, megingott a hitük Jézusban. Ez a kiinduló helyzet.

2. Jézus belép az életükbe, és felismerteti magát velük, hogy Ő az, a Megfeszített, aki feltámadt, és újra ott van közöttük. A félelmük örömre és békére fordul.

3. ”Rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!” (Jn 20,22)

Jézus megkeresztelkedésekor megtörténik az új teremtés:

„Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik” (Mk 1,10-11).

„A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt” (Ter 1,2-3).

A teremtés kezdetén víz volt, Isten Lelke és a teremtő isteni Szó.

Az új teremtéskor is víz van, Szentlélek és a megtestesült isteni Szó.

Amikor János evangéliuma azt írja, hogy a feltámadt Jézus „rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!” (22.v.) az új teremtés folytatódik. Emlékezzünk csak, mit mond a második teremtéstörténetben a Biblia az ember teremtéséről:

„Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét” (Ter 2,7).

Nyilvánvaló az ezzel való párhuzam Jánosnál:

”Rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!” (22.v.)

A feltámadt Jézus a rájuk lehelt Szentlélek által újjáteremti a tanítványokat. Az ember azonban nem villanykapcsoló, amit felkapcsolunk vagy lekapcsolunk. Az újjáteremtés a Szentlélek által egy folyamat, ami lépésről lépésre hatja át, teremti újjá az embert. Kicsit hasonló, mint a hivatás. Amikor valaki felismeri, hogy mi a hivatása, az még csak a kezdet. Sok tanulás, kitartó munka szükséges ahhoz, hogy valóban alkalmas legyen rá. Mózest, Józsefet is meghívta, kiválasztotta Isten egy nagy feladatra, de hány évnek kellett eltelnie, hogy alkalmassá váljanak rá. Tudnunk kell azt is, hogy ez a Szentlélek által újjáteremtett krisztusi ember nem Jézus utánzat, nem törpe Jézus. Akkor olyanok lennénk, mint a kerti törpék, még csak nem is torzók, hanem groteszkek. A Szentlélek nem Jézust klónozza bennünk, hanem Istent mindenkiben a maga emberi valóságában. Nem futószalagon gyártott, egyforma tömegtermékek születnek a Szentlélek működése nyomán. A feltámadt Krisztus új és új arca születik meg mindenkiben.

1 Kor 15,47-50.53-58: ”Az első ember a földből való, földi , a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. Mondom pedig, testvérek, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem fogja örökölni a romolhatatlanságot.

Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és ennek a halandó testnek halhatatlanságba kell öltöznie. Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van:

`Elnyelte a halált a diadal.
Halál, hol a te győzelmed?
Halál, hol a te fullánkod?`

A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban".

Ebből következik az a figyelmeztetés, hogy az új életben meg kell változnunk, fel kell öltenünk az új embert. Erre csakis a Feltámadott kegyelmében vagyunk képesek, mert az Ő Lelke teremti „újjá” a hívőt, teszi képessé arra, hogy benne lakozzék a Feltámadott.

4. De a feltámadt Jézus nem csak belépett a tanítványok életébe a zárt ajtón keresztül, hanem küldi őket, hogy kilépve önmagukból a Szentlélek erejéből újjáteremtve vigyék el az embereknek a feltámadás örömhírét. A megtestesüléssel a Fiú belépett a világba, hogy meghirdesse az Atya örömhírét, hogy Isten országa elközelgett. Az örömhír hirdetésének műve a tanítványok által folytatódik a világban, de a tanítványok igehirdetése a húsvéti hit fényében már arról fog szólni, hogy Isten országa a feltámadt Krisztus által az emberek között élő valóság az élő Lélek által. A tanítványokban működő Szentlélek által folytatódik az ember újjáteremtése.

Tamás nincs ott ennél a személyes találkozásnál a feltámadottal, a többiek tanúságtétele kevés neki ahhoz, hogy higgyen. Végül is a többi tanítvány se hitt az asszonyok szavának, tanúságtételének, amíg ők maguk nem találkoztak személyesen a feltámadt Jézussal.

Én hogyan tudok találkozni Vele? Amit keres az ember, azt meg is találja. Ha Jézust keresem, meg is fogom találni Őt, ahogy Assisi Szt. Ferenc megtalálta a leprásban, Szt. Bishoj atya  az öregemberben, akit az útszélről a hátára vett, Szt. Kristóf a gyermekben, akit át kellett vinnie a folyón, szinte vég nélküli azoknak a sora, akik találkoztak vele. Persze az ellenkezője is igaz, hogy ha a rosszat, a bűnt keresem a másikban, ami nem jó, azt is meg fogom találni.

„Aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak” (Mt 7,8).

Az ember elcsodálkozhat azon, hogy hát ilyen egyszerű? Ha találkozni akarok Jézussal találkozni is fogok Vele? Igen, ilyen egyszerű, találkozni fogok vele. Mert Ő az idők kezdetétől arra vár, hogy találkozhasson velünk. Nagyon szeretne találkozni, semmit sem szeretne jobban ennél, hogy fellobbanjon bennünk is a szeretet tüze:

„Mennyire szeretném, ha már fellobbanna!” (Lk 12,49)

A mi vágyunk a Vele való találkozásra ott is megmutatja Őt, olyan szívnek a mélységeiből is előszólítja, ahol nagyon mélyen rejtőzik. Godó Mihály atya azt mondta, hogy élete legszebb időszaka volt, amikor rablógyilkosok közé tették a börtönben. Mert azokban a valóban nagyon súlyos bűnöket elkövető és durva lelkű emberekben is Jézust akarta látni. És meg is találta bennük.

„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Csel 17,28).

Tamás apostol nem volt ott a többiekkel együtt, amikor a feltámadt Jézus megjelent köztük. Nem tagadta a feltámadás tényét, csak azt mondta, hogy csak a saját megtapasztalásának tud hinni, ha látni fogja, ha megtapintja, ő is hinni fog.

Látni, megtapintani, az isteni valóságot lehozni a mi tapasztalati szintünkre.

János evangéliumában Jézus arra figyelmezteti Tamást, hogy a valódi út fordított: A valódi hit azt jelenti, hogy nem lehozni Istent a fogható valóságba, hanem hagyni, hogy Ő felemeljen az isteni valóságba.

A valódi hit azt jelenti, hogy nincs többé két valóság számunkra, csak egy van, Isten valósága. Ebben a valóságban élve mindenben és mindenkiben Őt tapasztaljuk:

„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Csel 17,28)

Jézus a csodái által már nyilvános működése idején is adott tapasztalatot a tanítványoknak arról, hogy túl tud lépni az anyagvilág törvényszerűségein. De ezek csak amolyan felvillanások voltak a természetfeletti valóságról, hozzákapcsolódtak a hús-vér valósághoz. Valami egészen más és új tapasztalatot jelentett számukra a feltámadt Jézussal való találkozás, aki kilép a zárt sírból, belép a zárt ajtón keresztül, stb. A feltámadt Jézussal való találkozás már nem csak felvillantotta számukra a természetfeletti valóságot, hanem a természetfeletti valóságba emelte őket. Már itt és most elkezdődik bennük egy új élet, a feltámadt és megdicsőült Krisztus új élete folyamatosan „valósul” bennük és bennünk a keresztség révén, a Szentlélek által, aki segít, hogy a szeretetben az új életet éljünk, amely új élet a halálból való feltámadáskor fog kiteljesedni, a teljes istengyermekségbe való beiktatással. A feltámadt Jézussal való tapasztalat nélkül lehetetlen részesedni ebben az új életben. A megtérés és bűnbánat csak előfeltétele ennek, ajtónyitás, hogy feltámadt Krisztus belépjen az életünkbe. Ennek a lelki folyamatnak első lépése a kétkedő és kereső ember, aki tapasztalatot szeretne szerezni feltámadt Jézus létéről. Tamás nem azt mondja, hogy nem hiszek, hanem hinni szeretnék, de tapasztalatot szeretnék szerezni. Isten soha nem hagyja válasz nélkül az ember keresését, aki keresi, az megtalálja. Szent Ágoston szerint, már maga a vágy, ami keresésre indítja az embert, magában hordja a gyümölcsöt, sőt már félig-meddig meg is találta Őt. A feltámadt Jézussal való találkozás nem végződhet másképp, mint Tamás találkozása, megrendült hitvallással: „Én Uram, én Istenem!” Amikor az ember belesemmisül a természetfeletti valóságba, és egészen átadja magát Istennek. Nem véletlen, hogy János evangéliuma a feltámadt Jézussal való találkozáshoz kapcsolja a Lélekben való újjászületést. Jézus azt mondja Tamásnak: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jézus itt nem a vak hitről beszél, hanem a valódi hitről, ami túl tud lépni az érzékek tapasztalatán, túl tud lépni az anyagi valóságon egy természetfeletti világba, amiről nagyon is valóságos tapasztalatot tud szerezni, de nem az érzékek és az értelem, hanem az Isten képmására teremtett lelke által. Csak a lélek képes az istenlátásra, csak a lélek képes a feltámadt Jézussal való találkozásra: „A világ már nem lát többé engem. De ti láttok engem” (Jn 14,19). A „világra”, értsd alatta a hit nélküli embert, aki csakis az érzékeire hagyatkozik, vonatkoznak Jézus szavai: „Néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek (Mt 13,13). A feltámadt Jézus képessé tette az embert a természetfeletti valóság megtapasztalására, általa már itt és most belekapcsolódhat az isteni valóságba.

1 Kor 15,1-8.14: ”Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint koraszülöttnek, megjelent nekem is.

Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is.”

A legrégebbi hitvallások lényegéhez tartozik a Feltámadt Krisztusban való hit elfogadása:

Róm 10,9: „Ha tehát a száddal vallod, hogy `Jézus az Úr!`, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz”.

Jézus feltámadása az Atya legnagyobb csodatette – a Fiú döntő tanúskodása önmagáról, a végső időknek és a végső idő üdvösségének kezdete, az üdvösség megtapasztalása a jelenben, teljes megismerése Jézusnak, mint Messiásnak, mint Isten szolgájának, mint az Ember fiának, mint második Ádámnak, mint az „élet fejedelmének”, mint az új teremtés alapítójának és mintaképének, mint Küriosznak, aki megdicsőült alakban jelen van közössége számára.

1 Kor,15,20: „Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni”.

Róm 7,6: „Most azonban, miután meghaltunk annak, ami minket fogva tartott, felszabadultunk a törvény alól, hogy a Lélek szerinti új élettel szolgáljunk, és nem az elavult betű szerint”.

Róm 8,9-11: ”Ti azonban nem test szerinti, hanem Lélek szerinti emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a Lélek életet ad az igazságosság által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által”.

1 Kor 15, 12-22: „Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy a halottak közül feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.

Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is.  Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni.”

Fil 2,11: És minden nyelv vallja,
 hogy Jézus Krisztus az Úr!
az Atyaisten dicsőségére.”

1 Ján 5,1-6: „A hit: győzelem a világ felett „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik, ugyanis a Lélek igazság.”

Vágvölgyi Éva

 







































Április 18., Húsvét 3. vasárnapja

Lk 24,35-48: A Feltámadott megjelenései


35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. 36 Amíg ezekről beszéltek, egyszer csak maga Jézus állt közöttük, és azt mondta nekik: `Békesség nektek!` 37 Megrémültek és féltek, mert azt hitték, hogy szellemet látnak. 38 De ő megkérdezte tőlük: `Miért rémültetek meg, és miért támad kétely szívetekben? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.` 40 Ezt mondta, azután megmutatta nekik a kezét és a lábát. 41 Mivel örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak, azt mondta nekik: `Van itt valami ennivalótok?` 42 Erre adtak neki egy darab sült halat. 43 Elvette, és a szemük láttára evett belőle.

44 Azután így szólt hozzájuk: `Ezek azok az igék, amelyeket elmondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesedni mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban.` 45 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. 46 Azt mondta nekik: `Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni a halálból. 47 A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. 48 Ti tanúi vagytok ezeknek.

 

Ábrahám: Bizonyos volt abban, hogy az Úr szólt hozzá.

Hitt a szónak, az Úr szavának, rátette az életét. Ott hagyta régi életét és kivonult földjéről, hogy elnyerje az Úr által megígért földet. Ezért mondja őt Szt. Pál minden hívő atyjának:

„Mert mit mond az Írás? Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul számíttatott be neki.

Hogy atyja legyen mindenkinek, aki hisz,

Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki létre hívja a nemlétezőket, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: Annyi lesz a te utódod . És nem gyengült meg a hitben, hol­ott már majdnem százesztendős volt, nem gondolt sem életerejét vesztett testére, sem Sára elapadt méhére, és Isten ígéretével szemben sem kételkedett hitetlenkedéssel, hanem megerősödött hitében, s megadta a tiszteletet Istennek abban a teljes meggyőződésben, hogy van hatalma megtenni, amit ígért. És ez számíttatott be neki megigazulásul” (Róm 4,3.11.17-22).

A tanítványok bizonyosak voltak abban, hogy a feltámadt Krisztussal találkoztak, mert megbizonyosodtak róla.

Hittek a szavának és rátették az életüket a róla való tanúságtételre. Ott hagyták régi életüket, hogy elnyerjék a Jézus Krisztus által megígért újat. Tanúságot tettek Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról és nevében megtérést hirdettek a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek (vö. Lk 27,46-47).

Aki hiteles tanuknak fogadta el őket, az szavukra hitt. Tanúságtételüket Isten hitelesítette azokkal a csodákkal, amelyeket Jézus Krisztus nevében tettek a Szentlélek erejéből.

Hiszékenynek mondják azt az embert, aki válogatás nélkül mindenkinek mindent elhisz. Aki el akarja kerülni a hiszékenység csapdáját, az csak annak hisz, aki megbízhatónak bizonyult számára, akit igazmondónak tart, akinek a hiteles élete, a tettei ott van a szavai mögött.

Egyszer nagyon kínos helyzetbe kerültem. Valami miatt nem tudtam elmenni egy iskolai értekezletre, de előtte szóltam az igazgatóhelyettesnek, aki azt mondta, rendben van. De aztán megfeledkezett erről és utólag fegyelmit akart adni az igazgatónő az igazolatlan mulasztásom miatt. Mondtam, hogy én előtte szóltam a helyettesnek, aki elengedett. Azonban a helyettes nem emlékezett rá. És akkor történt valami nagyon szép dolog. A helyettes azt mondta, hogy ő nem emlékszik, de ha én azt mondom, akkor úgy van. Bement az igazgatónőhöz, hogy neki adjon fegyelmit, mert ő a hibás. A vége az lett, hogy egyikünk se kapott fegyelmit. De engem nagyon elgondolkodtatott, hogy ilyen sokat számít előttük az én szavam, hogy hiteles, igazmondó embernek tartanak. Kicsit be is húztam a nyakam, mert nem gondoltam, hogy ennyire számon tartják a tetteimet, az életemet.

Ennek kapcsán máris adódik a kérdés: Milyen embernek számítok mások szemében, hitelesnek, akinek adni lehet a szavára? A tetteim, az életem, ami ott van mások előtt, összhangban vannak-e a keresztény hitemmel, a jézusi parancsokkal?

Persze előfordulhat az is, hogy nem ilyen happy endes a történet, az ellenkezője is megtörtént velem. Valaki megrágalmazott egy másik munkahelyemen és egy másik főnököm a rágalmazónak hitt, nem nekem. Neki nem számítottak a tetteim, az életem. Mint utóbb kiderült, persze ennek is megvolt a rajtam kívül álló oka.

Sokféle hír, információ jut el ma hozzánk, majd belefulladunk a sok információba. Hogy tudjak eligazodni ennek sok, sokszor egymásnak ellentmondó hírözönben?

A Vízözön idején a víz elárasztotta a Földet, mindent beborított, csak az menekült meg, amit Noé a bárkájára felvitt.

Mi a mi bárkánk ebben a mindent elárasztó, fullasztó hírözönben, mi menekít meg bennünket attól, hogy belefulladjunk?

Isten szava az a bárka, ami a víz színén tart bennünket. Aki Isten Igéjébe kapaszkodik, az megmenekül.

„Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és a halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója.

Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig. Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez hittel és szeretettel Krisztus Jézusban! Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik!” (2 Tim 1,9-14)

„Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki” (Jn 4,50).

A zsoltáros is azt énekli meg, hogy boldog az az ember, aki Isten Igéjére építi életét:

„Boldog az az ember,
aki nem követi a gonoszok tanácsát,
nem áll a vétkesek útján,
és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében,
hanem az Úr törvényében leli kedvét,
s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja!

Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa,
amely idejében meghozza gyümölcsét,
és amelynek nem hull le a lombja.
Boldogul minden dolgában”
(Zsolt 1,1-3).

„ALEF Boldogok, akiknek útja szeplőtelen,
akik az Úr törvénye szerint járnak!
Boldogok, akik kutatják parancsolatait,
s teljes szívvel keresik őt!
Nem követnek el gonoszságot,
hanem az ő útjain járnak.
Te azt parancsoltad, hogy rendeleteidet
gondosan meg kell tartani.
Bár arra irányulnának útjaim,
hogy megtartsam törvényedet!
Akkor nem szégyenülök meg,
ha ügyelek minden parancsodra.
Tiszta szívből hálát adok neked,
hogy megismertem igazságos végzéseidet.
Megtartom rendeléseidet,
ne hagyj el engem sohasem!
Teljes szívemből kereslek téged,
ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Szívembe rejtem igéidet,
hogy ne vétkezzem ellened.
NÚN
 A te igéd lámpás a lábamnak,
s ösvényeimnek fényesség.
Igéid megértése világosságot ad,
és értelmesekké teszi az együgyűeket.
Kicsiny vagyok én és megvetett,
de rendelkezéseidről meg nem feledkezem.
Igazságod örökre igazság,
és törvényed igazmondás.
Érjen bár elnyomás és szorongatás engem,
parancsolataidról elmélkedem.
Törvényeid igazak örökre,
adj nekem értelmet, hogy életem legyen.
Nagy a békéje azoknak, akik szeretik törvényedet,
ők nem botlanak el semmiben sem.
Uram, szabadításodat várom,
és szeretem parancsaidat.
Parancsolataidat megőrzi lelkem,
és nagyon szereti.

Megtartom parancsaidat és rendeleteidet,
mert színed előtt ismeretes minden utam”
(Zsolt 119 1-8.10-11.105. 130.141-144.165-168).

De föltehetjük a kérdést, hogy hogyan ment meg bennünket a Szentírás bárkája ebben az információ özönben?

A feltámadt Krisztus a Szentírás szavain keresztül nyitja meg az értelmét az emmauszi tanítványoknak:

„Kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt” (Lk 24,27).

Meg tudja-e érteni, fel tudja-e fogni az emberi ész az isteni igazságokat?

„Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45).

„Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek” (Jn 16,12-15).

A sivatagi atyáknál már a korai századokban kialakult a Szentíráson alapuló elmélkedési módszer, ami azt jelenti, hogy nem fölösleges dolgokon jártatják az eszüket, hanem egész nap ismételgetnek egy szentírási részt, aztán egy bizonyos idő után egy újabbat meg megint újabbat. A szentírási igék így beléjük ivódnak, átalakítják a gondolataikat, egész lényüket. De már ők is felismerték, hogy ebben az imamódban a Szentírás emberi ésszel való megközelítése csak egy lépcsőfok az elmélkedésben, egy Istenhez való odafordulást jelent, a valódi értés Istentől kapott ajándék a Szentlélek bennünk való működése nyomán. A huszadik században pedig a Chiara Lubich által alapított focolare lelkiség alappillére az Ige megélésének módszere, amely havi váltásban az egyes szentírási részek mindennapi életben való aprópénzre váltását tűzte ki célul. Amiben a focolare lelkiség újat hozott, hogy náluk nagy hangsúlyt kap az Ige megélése során szerzett tapasztalataik megosztása másokkal, ezzel segítve, gazdagítva egymást.

Különféle kultúrákból ismerünk bölcs gondolatokat tartalmazó könyveket. Bölcs tanácsokat adnak, eligazítanak az élet dolgaiban. Hasznos és szép olvasmányok. Számunkra egyformán értékes mindegyik. A Szentírás, és különösen az Újszövetség azonban nem csak egy, ezeknek a könyveknek a sorában.

Az emmauszi tanítványok kétségbe voltak esve. Ahogy a többi tanítvány is. De Jézus nem hagyta őket magukra. A feltámadt Jézus hozzájuk társult az úton, belépett közéjük a zárt ajtón keresztül. Lukács evangelistának nagyon fontos, hogy a feltámadt Jézus az Írásokon keresztül nyitja fel a tanítványok szemét:

„Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta e­lőt­­tünk az Írásokat?” (Lk 24,32)

„Megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat” (Lk 24,45).

Az Újszövetségi Szentírás nem csak emlékezés, nem csak szó, hanem Isten élő Igéje. Magával a feltámadt, élő Jézussal találkozhatunk benne. Amíg csak olvassuk, lehet számunkra érdekes, vagy tanulságos, de semmi nem történik bennünk, nem találkozunk senkivel. Ha kenyerünkké válnak az evangéliumok szavai, ha egész nap táplálkozunk velük, és belénk épülnek, mint az elfogyasztott ételeink, akkor lángolni kezd tőlük a szívünk, megnyílik az értelmünk, és valóságossá válik számunkra a feltámadt Jézus jelenléte. Eltelünk örömmel és fénnyel. Nem a saját emberi értelmünk pislákoló fényénél botorkálunk és bolyongunk többé, hanem a Szentlélek világosságában. Nem esünk kelepcébe, nem csapnak be a látszatok, pontosan különbséget tudunk tenni a világosság és a sötétség cselekedetei között, mind a saját életünkben, mind a körülöttünk lévő világban. Nem a saját bölcsességünk vagy zsenialitásunk miatt, hanem a feltámadt Jézus fényénél és világosságánál. Akkor semmibe vesszük majd, amit a világ megbecsül, és értéknek tart, átlátunk a hazugságokon és ámításokon, a gonosz hatalmak nem tudnak lépre csalni a szemfényvesztésükkel. Ahogy Jézus megígérte Péternek, az alvilág kapui nem vesznek erőt rajtunk (vö. Mt 16,18).

Vágvölgyi Éva