Szent Máté apostol és evangélista
[szeptember 21.] Máté (Matthaeus) apostolnak két neve volt: Máté és Lévi. A Máté jelentése: ‚a sietség ajándéka’, vagy a ‚tanács ajándékozója’. Vagy a nagy (magnus) és a theos, azaz ‚Isten’ összetételéből ered a neve, mintegy ‚nagy az Istennek’; vagy a kéz (manus) és a theos összetételéből, mintegy ‚Isten keze’. A sietség ajándéka volt gyors megtérése által, tanács ajándékozója volt üdvös prédikálása által, „nagy volt az Istennek” élete tökéletessége által, Isten keze pedig az evangélium megírása által. A Lévi jelentése: ‚fölvett’ vagy ‚hozzátétetett’ vagy ‚hozzáadott’ vagy ‚belevett’. Fölvétetett az adóbehajtásból, hozzátétetett az apostolok számához, hozzáadatott az evangélisták társaságához és belevétetett a vértanúk jegyzékébe.
Máté apostol Etiópia Vadaber nevű városában prédikálva találkozott két mágussal, Zaroesszel és Arphaxattal, akik mesterkedéseikkel annyira elvették az emberek eszét, hogy úgy tűnt, akiket csak akarnak, megfoszthatnak végtagjaik használatától és egészségüktől. Annyira gőgössé váltak, hogy magukat, mint valami isteneket imádtatták az emberekkel. Megérkezett Máté a mondott városba, és Candaces királyné eunuchjánál kapott szállást, akit Fülöp keresztelt meg (ApCsel 8,27–38). A mágusok szemfényvesztését úgy leplezte le, hogy amit azok az emberek vesztére csináltak, ő az üdvösségükre fordította. Az eunuch megkérdezte Mátétól, hogyan ismer és beszél annyi nyelvet. Máté elmondta neki, hogyan szállt le rá a Szentlélek, s hogy akkor minden nyelv ismeretére szert tett. Ahogyan azok, akik gőgjükben égig érő tornyot akartak építeni, a nyelvek összezavarodása miatt hagyták abba az építkezést, így az apostolok az összes nyelv ismeretével nem kövekből, hanem erényekből építenek tornyot, amin keresztül mindenki, aki csak hisz, feljuthat a mennybe. Ekkor jött valaki és azt mondta, hogy a mágusok két sárkányt hoztak oda, melyek szájukból és orrukból kénköves tüzet hányva minden embert megölnek. Az apostol megerősítette magát a kereszt jelével, s nyugodtan kiment hozzájuk. Alighogy meglátták a sárkányok, a lába előtt rögtön elaludtak. Megkérdezte a mágusoktól: „Hol van a mesterségtek? Keltsétek fel ezeket, ha tudjátok! Én pedig, ha kérném az Urat, rögtön ellenetek fordíthatnám, amit ti énellenem eszeltetek ki.” Mikor aztán összeverődött a nép, Jézus nevében megparancsolta a sárkányoknak, hogy távozzanak, és azok rögtön el is oldalogtak, senkit sem bántva. Máté egy nagy beszédbe kezdett a nép előtt a földi paradicsom dicsőségéről, hogy az magasabb minden hegynél és közel van az éghez, tövis és bojtorján nem terem ott (Zsid 6,8), a rózsa és a liliom el nem hervadnak, nincs öregség, az emberek mindig ifjak maradnak, az angyalok muzsikáját hallani, és a madarak a hívásra rögtön engedelmeskednek. Ebből a földi paradicsomból vettetett ki az ember – mondta az apostol –, de Krisztus születése révén a mennyei paradicsomba kapott meghívást. Miközben ezeket mondta a népnek, hirtelen zűrzavar támadt; a királyfi halálát gyászolták. A mágusok nem tudták feltámasztani a fiút, azt tanácsolták hát a királynak, hogy szobrot kellene állítani néki, és templomot építeni, mert az istenek társaságába ragadtatott. Az előbb említett eunuch a mágusokat őrizetbe vétette, és odahívta az apostolt, aki imájával föltámasztotta a gyermeket. Egippus király ennek láttára minden tartományába hírnököt küldött, mondván: „Gyertek és lássátok az emberi képmásban rejtőző Istent!” El is jöttek aranykoronákkal és különféle áldozatokkal, áldozni akarván neki. Máté erősen tiltakozott, mondván: „Mit csináltok, emberek? Én nem vagyok Isten, csak az Úr Jézus Krisztus szolgája.” Máté parancsára a magukkal hozott aranyból, ezüstből harminc nap alatt nagy templomot építettek. Harminchárom évig ebben székelt az apostol, és egész Egyiptomot a hitre térítette. Egippus király a hitvesével és egész népével együtt megkeresztelkedett. Ephigeniára, az Istennek szentelt királylányra az apostol több mint kétszáz szüzet bízott. Ezután Hirtacus lett a király. Az említett leányt megkívánva az apostolnak ígérte a fele királyságát, ha rábírja a szüzet a házasságra. Azt válaszolta az apostol, hogy elődjének szokása szerint vasárnap jöjjön a templomba, és Ephigenia a többi szűz jelenlétében meghallgathatja, hogy milyen jó az igazi házasság. Örömmel sietett a király a templomba, gondolván, hogy Ephigeniának a házasságot ajánlja majd az apostol. Máté hosszasan beszélt a szüzek és az egész egybegyűlt nép előtt a házasság javáról, a király is nagyon megdicsérte éne. Azt hitte, azért mondta, hogy a szűz lelkét fölgerjessze a házasságra. Aztán csöndet parancsolt az apostol, és visszatért a beszédhez, mondván: „A házasság akkor jó, ha érvényes szövetség tartja össze. Nos, jól tudjátok mindnyájan, kik itt álltok, hogy ha a király jegyesére valamely szolga szemet merne vetni, akkor nemcsak a király neheztelését, hanem a halált is kiérdemelné; nem azért, mert feleségül akart venni valakit, hanem mert urának jegyesét magához véve annak házasságát meggyalázza. Te is tudván tudod, ó, király, hogy Ephigenia az örök Király jegyese lett, és megszentelte a szent fátyol. Hogy lennél képes a nálad hatalmasabbnak jegyesét elvenni, és asszonyoddá tenni?” Ennek hallatán a király a haragtól eszét vesztve, őrjöngve távozott. Az apostol pedig rettenthetetlen állhatatossággal mindenkit türelemre és kitartásra biztatott, és a félelemtől alélt Ephigeniát a többi szűzzel együtt megáldotta. A szentmise végeztével a király hóhért küldött, aki az oltár mellett álló és az ég felé tárt kezekkel imádkozó Mátét karddal hátba döfve megölte és vértanúvá avatta. Hallva ezt a nép, a király palotájához sietett, hogy mindent felgyújtson, a papok és diákopusok alig tudták visszatartani. Az apostol vértanúságát pedig nagy örömmel ünnepelték. A király sem a hozzá küldött matrónákkal, sem a mágusokkal nem tudta a leányt megváltoztatni, ezért a házát hatalmas tűzzel körülsáncolta, hogy mind őt, mind a többi szüzet eleméssze a tűz. Megjelent azonban az apostol és elűzte házuktól a tüzet, mely a királyi palotára tört és a király és egyetlen fia kivételével mindent elpusztított. A fiút rögtön megszállta a démon, de az apostol sírjához sietett és megvallotta apja bűneit. Apja viszont szörnyű gyógyíthatatlan leprás lett, végül saját kardjával végzett önmagával. A nép Ephigenia testvérét, akit az apostol keresztelt meg, királlyá választotta. Hetven éven át uralkodott, utódjául fiát állította, jelesen elterjesztette a keresztény hitet, és egész Aethiopiát Krisztus szent egyházaival népesítette be. Zaroes és Arphaxat még aznap, hogy az apostol a király fiát felélesztette, Perzsiába futott, de ott Simon és Júdás legyőzte őket. Meg kell jegyezni, hogy Szent Mátéban négy figyelemre méltó dolog van: az első az engedelmesség gyorsasága, mert ahogy Krisztus elhívta, azonnal otthagyta a vámszedést (Mt 9,9; Mk 2,14; Lk 5,27); uraitól se félve az adóelszámolásokat befejezetlenül hagyta, és mindenestől Krisztushoz csatlakozott. Az engedelmesség gyorsaságát illetően néhányan tévedtek, amint magyarázataiban Jeromos az előbbi helyhez írja: „Ezen a helyen Porphyrius és Julianus császár hazugsággal vádolja a járatlan történetírót, vagy ostobasággal azokat, akik rögtön követték az Üdvözítőt, mintha ész nélkül követének bárki, őket hívó embert. Pedig az Üdvözítő előtt akkora jelek és csodák jártak, amelyeket az apostolok is kétségtelenül láttak, még mielőtt hittek volna. Bizonyára maga a ragyogás és istenségének rejtett fensége, amely emberi arcán is visszatükröződött, képes volt az első pillanatban is magához vonni, aki rátekintett. Ha – amint mondják – a mágnesben akkora erő van, hogy a gyűrűket és a pálcákat magához vonzza, akkor mennyivel inkább képes minden teremtmény Ura magához vonni, akiket akar.” Így Jeromos. A második a bőkezűsége vagy nagylelkűsége, mert rögtön nagy lakomát szerzett néki a maga házában (Lk 5,29). Nem azért volt nagy e lakoma, mert pompásan előkészítette, hanem először: a vágy miatt volt nagy, mivel nagy szeretettel és vágyakozással fogadta Jézust. Másodszor: a titok miatt, mert nagy titkot jelzett ez a lakoma. A Lukácshoz írott Glossza így fejti ki ezt a titkot: aki befogadja Krisztust lakhelye bensejébe, azt a túláradó gyönyörök élvezete táplálja. Harmadszor a tanítások miatt, mivel Jézus fontos tanításokat adott a lakomán, mint: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Mt 9,13), „Nem az egészségeseknek szükséges az orvos, hanem a betegeknek” (Mt 9,12; Mk 2,17; Lk 5,31). Negyedszer: a meghívottak miatt, mert nagyok voltak meghíva az asztalhoz, úgymint Krisztus és tanítványai. A harmadik, ami figyelemre méltó Mátéban, alázatossága; ez két dologban nyilvánult meg. Először abban, hogy megmondta magáról, hogy vámszedő (Mt 10,3). A többi evangélista, a Glossza szerint, szeméremből és az evangélista iránti tisztelet miatt saját, általánosan ismert nevét elhallgatta; ő maga úgy tett, amint írva van: „Az igaz először önmaga vádlója” (Péld 18,17). Máténak és vámszedőnek nevezi magát, hogy megmutassa, aki megtért, nem kell kételkednie üdvösségében, mert vámszedőből ő is hirtelen apostol lett és evangélista. Másodszor abban nyilvánult meg alázatossága, hogy az ellene elkövetett jogtalanságokat türelemmel elviselte. Mikor a farizeusok zúgolódtak, hogy Krisztus egy bűnös emberhez tért be, Máté így válaszolt: „Ti vagytok inkább szerencsétlenek és bűnösök, akik magatokat igaznak vélitek és menekültök az orvos elől; engem nem lehet bűnösnek mondani, mert én az üdvösség Orvosához futok, és sebemet nem rejtegetem előtte.” A negyedik, ami figyelemre méltó, evangéliumának különös rangja az Egyházban. A többi evangéliumot megelőzve az övét különösen gyakran használjuk, amiként Dávid zsoltárait és Szent Pál leveleit is a többi írásnál gyakrabban olvassuk. Ennek az az oka, hogy Jakab tanúsága szerint háromfajta bűn létezik, úgymint a gőg, a bujaság és a kapzsiság bűne. A gőg bűnében vétkezett a leggőgösebb királyról, Saulról elnevezett Saulus is, aki ádázan üldözte az Egyházat. A bujaság bűnében vétkezett Dávid, aki házasságtörést követett el, és emiatt leghívebb katonáját, Uriást is megölte. A kapzsiság bűnében vétkezett Máté, aki szennyes jövedelemre áhítozott, ugyanis vámszedő volt. (Isidorus szerint a vám [teloneum]: az a hely a tengeri kikötőben, ahol berakják a hajórakományokat és kifizetik a hajósok bérét. Görögül telos, Beda szerint latinul vectigal. Jóllehet ezek mind bűnösek voltak, bűnbánatuk annyira tetszett az Úrnak, hogy nemcsak megbocsátotta bűnüket, hanem többszörösen ajándékokkal is elhalmozta őket. A legádázabb üldözőt leghívebb prédikátorává, a házasságtörőt és a gyilkost prófétává és zsoltárossá, a haszonlesőt és kapzsit pedig apostollá és evangélistává tette. E három szent szavait azért olvassák fel nekünk olyan gyakran, hogy senki, aki meg akar térni, ne mondjon le a bűnbocsánatról, amikor ily nagy bűnösöket ily nagy kegyelemben lát. Továbbá megjegyezzük, hogy Szent Ambrus Szerint Szent Máté megtérésével kapcsolatban egyes dolgokat az orvos, másokat a meggyógyult beteg, ismét másokat a gyógyítás módja oldaláról kell megvizsgálni. Az orvosban három dolog volt: tudniillik a bölcsesség, amely fölismerte a betegség gyökerét, a jóság, amely orvosságokat adott, és az a képesség, amely oly gyorsan megváltoztatja a beteget. Máté nevében e háromról így ír Ambrus: „Az tudja elvenni szívem fájdalmát és lelkem sápasztó félelmét, aki ismeri az elrejtett dolgokat.” Ez az elsőre vonatkozik. „Orvost találtam, aki a mennyben lakozik, és a földön hinti az orvosságokat.” Ez a másodikra vonatkozik. „Egyedül az képes meggyógyítani sebeimet, akin nem ejtett sebet a bűn.” Ez a harmadikra vonatkozik. A meggyógyult betegben, Szent Mátéban, három dolgot kell észrevennünk, ahogy ezt Ambrus megmutatta: Máté tökéletesen meggyógyult betegségéből, hálás volt gyógyítójának, és miután visszanyerte egészségét, mindig tisztán megőrizte magát. Erről mondja: „Vidáman és serényen követi Máté, és örvendezve szól: »Többé már nem vagyok vámszedő, nem hordozom Lévit, levetkőztem Lévit, miután Krisztust öltöttem magamra.«” Ez az elsőre vonatkozik. „Gyűlölöm fajtámat, menekülök életemtől, téged követlek egyedül, Uram Jézus, aki meggyógyítod sebeimet.” Ez a másodikra vonatkozik. „Ki választ el engem a Krisztus szeretetétől, ami bennem van? Háborúság, szorongatás, éhség-e?” (Róm 8,35). Ez a harmadikra vonatkozik. A gyógyítás módja Ambrus szerint hármas volt: Krisztus először megbilincselte, másodszor sebészvasával kiégette sebét, harmadszor megszabadította minden szennytől. Máté nevében mondja Ambrus: „A hit kulcsaival és a szeretet jó béklyóival vagyok megbilincselve. Vedd el, ó, Jézusom, bűneim szennyét, amíg a szeretet kötelékeivel megkötözve tartasz. Mosd le, bármi vétkeset találsz bennem!” Ez az elsőre vonatkozik. „Minden parancsod, mint sebész égető vasa énnekem; és ha parancsod izzó vasa éget, csak égjen ki a rothadt hús, hogy a fertőzés tovább ne terjedjen, mint a méreg; és ha az orvosság mar is, csak távolítsd el a fekélyt!” Ez a másodikra vonatkozik. „Siess, Uram, különféle titkos és rejtett szenvedélyeimet vágd ki, tárd fel gyorsan a sebet, ne terjedjen tovább az ártő nedv; tisztíts ki mindent üdvösséges fürdőben, ami bűzös!” Ez a harmadikra vonatkozik. Evangéliumát, amit saját kezével írt, 500 körül találták meg, Szent Barnabás csontjaival együtt. Ezt az evangéliumot vitte mindenhová magával Szent Barnabás apostol, és ezt helyezte a betegekre, és a maga hitével s Máté érdemével mindenkit rögtön meggyógyított.
fordította: Sarbak Gábor Forrás: Legenda Aurea Pázmány Péter Elektronikus könyvtár
|