Eltemették Kerekes Károly O.Cist. ny. főapátot

Zirc, 2009. jún. 20.

Emlékezés Károly atyára >>> (Tarjányi Béla       
Katolikus Rádió, jún. 25.)

A zirci Cisztercita Apátsági Bazilikában június 20-án eltemették Dr. Kerekes János Károly nyugalmazott cisztercita főapátot. A Bazilikában felállított ravatal előtt az engesztelő gyászmisét Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek mutatta be. A szentmisén koncelebráltak: Dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Balás Béla kaposvári megyéspüspök, Dr. Katona István egri segédpüspök, a ciszterci rendtársak és számos világi paptestvér, összesen mintegy százan. Kerekes atya áldozatos életéről Farkasfalvy Dénes Dallas-i cisztercita apát emlékezett meg a szentbeszédben, aki a gyászszertartást is végezte. Károly atyától Dr. Párdányi Miklós, a Budai Cisztercita Szent Imre Gimnázium igazgatója búcsúzott, a Magyar Cisztercita Diákkör nevében pedig Visontai József egykori ciszter diák. Az elhunyt főapátot a Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek bevezető szavai a szentmise kezdetén: "Krisztusban szeretett testvéreim! A magyar egyház kiválóságának, nagy öregjének, Kerekes Károly ciszter apátnak adjuk meg a keresztény végtisztességet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar egyház gyászolja őt, nemcsak rendje és a szerzetes testvérek, hanem mindazok, akik ismerték és szerették őt, mert elmondhatjuk, hogy nagy tanítója volt ő mind a papságnak, mind a híveknek hosszú élete során. Elsorolni is sok mindazokat az állomáshelyeket, ahol ő végezte Szent Bernát fiaként lelkipásztori működését és küldetését. Mi most, ha belegondolunk, hogy mit mondana helyettem, azt mondaná, hogy adjunk hálát Istennek, és kérjük magunk számára a Szentlélek vigasztalását. Egy-egy haláleset alkalmával mindenki felidézi az elhunythoz kötődő, kapcsolódó emlékeit. Én is ezt tettem a halálhír vételekor, hiszen nagyon régóta ismertem Károly atyát. Kispapkoromban is lelkigyakorlatot tartott nekünk, később is rekollekciókon hallhattam okos és bölcs szavát, és azt a Szentlélektől áthatott igazi lelkesedését, amely sose veszítette el a reményét és derűjét. Aztán kalocsai érsekként megtudtam, hogy nagyon hosszú időn keresztül, 1957-től 1990-ig teljesített szolgálatot egyházmegyénkben, a legkisebb helyeken volt káplán, segédlelkész, de azt is azzal a hivatástudattal tette, ami egy igazi, a Krisztus szeretetében élő emberre jellemző. Épp a napokban találkoztam egy már özveggyé vált asszonnyal, és mesélte, hogy amikor kirándulásra mentek, titkon, természetesen, vitte a fiatalokat, úgy beszélt vele, mintha felnőtt lenne. Úgy fogadta el őt gondjaival és problémáival, hogy szinte megszűnt köztük a korkülönbség, mert mindenkit úgy fogadott, mint testvért, akit Isten küldött őhozzá. Ha egy jelben kellene felmutatni az ő életét, azt hiszem, egy Szentírást, a Szentléleknek a lángját kellene rajzolni arra az emlékműre, mert szerelmese volt Isten Szavának. Őtőle tudom, hogy a Szentírás ószövetségi részének első és utolsó betűje - héber szokás szerint fordítva olvasva - a szív szót adja ki, és ő azt mondja: dobbanjon szívünk az Isten Szavával. Az ő élete az Isten Szavával való dobbanás volt: meghallgatta az Isten Igéjét, megszívlelte, valóra váltotta, és mint az igazi családatya, a kincseiből mindig régit és újat tudott előhozni. És Károly atyának a szentlelkes vonása, azt hiszem, mindannyiunknak szemébe tűnt, nem olyan formában, hogy nyelveken szólt volna, hanem őrizte azt a nagy optimizmust, amivel állandóan lángolt, és világítani tudott a nehéz években mindannyiunk számára. Ezt köszönjük meg most az Úrnak, hogy őt adta nekünk, a soktalentumos embert nagy nyelvtehetségével és hatalmas műveltségével. Imádkozzunk érte, kérjük Istentől bűnei bocsánatát. Fogadja be őt a jó Pásztor az örök hazába, nekünk pedig adja meg a legnagyobb vigasztalást, az üdvösség reményét és hitét. És olyan vigasztalást, hogy legyenek követői Szent Bernátnak a mai világban, az ő példája nyomán. És ha lehet kérni, személyesen is, akkor imádkozzék értünk, ha az Úrnál van, és mint egykor Illés rávetette a köpenyét Elizeusra, adja ránk is azt a szent hagyatékot, amit ő a Biblia szeretetében, az Isten szeretetében megélt és megmutatott nekünk. Így kezdjük azt a keresztény végtisztesség-adást, ami Krisztus áldozatához kapcsolódik a papság évében." (Meghallgatás >>>).

Farkasfalvy Dénes Dallas-i apát megemlékezett arról, hogy Kerekes Károly, "ez a tehetséges és szorgalmas ember, már mint fiatal pap, a széthullás, a feloszlatás, a létbizonytalanság hullámai közé került. 1950-től nem a nagyrahivatottság, hanem a remény, a ki nem alvó remény, és a magyar világ éjszakájában tovább lobogó hit lett ennek a szerzetesi életnek a fő motívuma. /.../ Az utolsó hatvan év sebeitől a magyar közösség, a magyar egyház még mindig vérzik mint megannyi sebből. /.../ Kerekes Károly apát úr munkás évei nem egy briliáns képességű ember diadalmas munkásságát jelentették, hanem a sötét évek lehetőségei között a túlélés útjának a keresését és megtalálását. És mindvégig a remény ápolását. Már a hetvenedik évéhez közeledett, amikor magára vette azt a feladatot, hogy szétzilált, testileg és lelkileg szétrombolt közösségét, a szétszórt nyájat ismét megpróbálja egybegyűjteni. /.../ Ám a pásztor fő feladata ezekben az években is több kínlódás volt, mint beteljesedés és öröm. A megsebzett embereket be kellett kötözni, a semmiből kellett újra elindulni... És a semmi a lélek szintjén sokkal nagyobb űrt jelentett, mint pusztán az anyagiak. /.../ Újra és újra dilemmák álltak elő, és emberi remények nagyon nagy számban dőltek össze. /.../ A mai magyar életben - a mai életben mindenütt a világon - a legnehezebb az, hogy a remény ellen ne vétkezzünk. A remény nem csak szabad és lehet: nekünk a remény kötelességünk, feladatunk. Voltak idők, amikor a hit mártírjaira volt szükség. És mindig voltak és vannak idők, amikor a szeretet vértanúira volt és van szükség. De mi, akik ma élünk, sokszor arra vagyunk hivatva, hogy a remény tanúi legyünk. Egy olyan reménye-fogyott, reménye-szakadt világ közepén, amely mindig csak a mára, vagy legfeljebb a tegnapra gondol, és a holnapot csak keserűen tudja nézni. Most a remény van a soron. /.../ A remény jegyében búcsúzom Kerekes Károly apát úrtól: a mosolyától, az önmagát mindig fölulmúló bizakodásától, a költői sorok mesterétől, aki mindig azt mondta: Ezeket a verseket csak azért írom, hogy jobban kifejezzem azt a pasztorális, lelki vezető, lelkekről gondoskodó aggodalmat, amit a szívemben hordozok. Az anekdoták emberétől, akinek a mosolya mélyén nagyon mély volt a humor. És nagyon megértő, óvatos, de bizakodó volt a lelke, amivel mindenkit megajándékozott. Adjon a jó Isten sok ilyen mosolygó, papi lelkületű és fáradhatatlan embert..." (Meghallgatás >>>)

Dr. Párdányi Miklós, a Budai Ciszter Szent Imre Gimnázium igazgatója búcsúbeszédében hálásan emlékezett arra, hogy Kerekes atya milyen elszántan és kitartóan küzdött azért, hogy az egykori ciszter gimnázium újból a rend vezetése alá kerüljön, és haláláig atyai szeretettel segítette, támogatta az intézet munkáját. "Két olyan folyamatosan és közvetlenül érvényesülő tanácsának megvalósulását mindig érezhettük: Az egyik, amit egyébként írásaiban, költeményeiben is kifejezett, az volt, hogy `érdemes`. A másik pedig a `kezdeni`, mindig újra kezdeni, érdemes kezdeni..." Miután az igazgató felolvasta Károly atyának ebben a témában írt `Érdemes` című költeményét, még egy epizódot is felidézett az apát úr életéből. Az ötvenes években Károly atya fizikai munkáskén munkásszálláson lakott. Szobatársa egy nagyon egyszerű, képzetlen fiatalember volt, a munkán kívül nem érdekelte semmi. Egy szobában feküdtek és keltek, de nem sokat beszélgettek, csak egészen közömbös, hétköznapi dolgok kerültek szóba köztük. Amikor egy idő után Károly atya (akit akkor ott még János bácsinak hívtak) máshová költözött, búcsúzáskor a fiatalember azt mondta neki: `János bácsi, neked volt igazad.` Pedig soha, semmi komoly dologról nem beszélgettek, csak tették a dolgukat, egyszerűen éltek egy szobában, és ez az ember megérzett Károly atyában valami nagyon fontosat, nagyon lényegeset. Egyszerűen magával a jelenlétével, a viselkedésével győzte meg a fiatalembert arról, hogy Károly atya életében valami lényeges zajlik...

A Ciszterci Diákszövetség részéről Visontai József búcsúzott. Megemlékezett arról, hogy Károly atya milyen nagy szeretettel viseltetett a Ciszterci Diákszövetség iránt, főképpen pedig az öregdiákok iránt. Amikor csak tehette, részt vett a szövetség összejövetelein, rendezvényein. "Bölcsességével, kiérlelt tanácsaival, szeretetével, gazdag élettapasztalatainak átadásával folyamatosan segítette a Diákszövetséget. /.../ Ahogy számunkra annakidején életprogramot adott, úgy reméljük, hogy a most felnövekvő ifjúságnak is vezetője lesz az örökkévalóság felé vezető úton. /.../ Kedves Károly atya! Azzal a hálával és szeretettel búcsúzunk, amelyet hosszú életed során kiérdemeltél. Azért imádkozunk a jó Istenhez, hogy hosszú, fáradságos, értékes, gazdag életed munkáját bőségesen jutalmazza meg. Nem fogjuk elfelejteni mindig Szentlelket sugárzó egyéniségedet. Nyugodjál békében!"

Az ünnepélyes szertartás végén a Salve Regina, ez a gyönyörű Mária antifóna csendült fel a szerzetesek és paptestvérek ajkán csodálatos gregórán dallammal. A jelenlévők ezzel köszöntötték Jézus anyját, akit Károly atya olyan mélységesen tisztelt és szeretett. Szívből hálát adtak Istennek hűséges szolgájáért, Károly atyáért, és az ő révén kapott kegyelmekért. A hálaadásra maga Károly atya kérte mindannyiukat "Efcharisztíza" című költeményével, amelyet Párdányi igazgató olvasott fel búcsúbeszéde végén:

...S ha egyszer, tán nem is soká, ajkam kihűl,
testvéreim tűz-ajka zengjen háladalt,  
  értem s helyettem efcharisztizáljanak...

A temetés után minden közelről s távolról érkező jelenlévőt állófogadáson vendégeltek meg a ciszterci atyák.

Tarjányi Béla

Előzetes: MKP Sajtóiroda >>> Magyar Kurír >>> Hírporta >>>
Gyászjelentés >>>

Károly atya papi, szerzetesi életének középpontjában állt a Biblia szeretete, tanulmányozása, tanítása. Akinek ő tanította szentírástudományt, az megszerette a Bibliát. A Szentírással való személyes kapcsolatáról szenvedélyes szeretettel szólt a Mária Rádióban (szöveg és hang >>>).