Böjte Csaba:
A bűnös számára is van újrakezdés és irgalom

Október 2-án szombaton a Kalocsai Fegyház és Börtön kápolnájában Böjte Csaba ferences szerzetes tartott szentmisét a fogvatartottak, valamint a börtön dolgozói, elöljárói számára. Tanács Eszter Tímea, az intézet parancsnoka elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy ellátogat az intézetbe a ferences szerzetes, akit mindig szeretettel várnak, hogy reményt adjon az újrakezdéshez és a talpra álláshoz, valamint fényt és szeretetet hozzon a börtön megszürkült világába.

Böjte Csabát 1989-ben szentelték pappá, 1992-ben helyezték Dévára, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket, akikkel az évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek, amelyet a felszólítások ellenére sem hagytak el. Azóta Csaba atya 2000 árváról gondoskodik Erdélyben, akik számára a Bárka misszió fogvatartottjai kézzel hímzett párnákat küldtek ki.

„Ezen alkalomból mindig készítünk valami ajándékot, amelyet kijuttatunk a dévai árváknak. Fogvatartottjaink nagylelkű tettekkel szeretnék jóvátenni cselekedeteiket, ezért készítették Böjte atya gyermekei számára a párnákat.” – mondta el a parancsnok.

„Mindannyian sárból, földből gyúrt lények vagyunk. Nekünk az lenne a feladatunk, hogy segítsük egymást, hogy a fény diadalmaskodjon a szívünkben, ne a rosszaság, a lehúzó erő, a lustaság, a bűn, hanem az igazság, a szépség és a jóság. Ezért forduljunk újból és újból a Jóistenhez, és próbáljuk megfogni a kezét.” – mondta beszédében Böjte Csaba.

„Hiszek az újrakezdésben, hiszek a talpra állásban! Jézus Krisztus nem a mi ítélő bíránk, hanem a mi orvosságunk. Istennek az a célja, hogy mindannyiunkat felemeljen és elvezessen az ő országába. Én hiszem, hogy ez az ország nincs zárva senki előtt. A bűnös számára is van újrakezdés és irgalom. Önök előtt is ez az út nyitva áll.” – mondta a szerzetes, aki szerint, akinek szívében nincs irgalom, jóság és szeretet az rab, még akkor is, ha nem a börtön falai közt él.

„Igazából az a szabad ember és az jut a mennyországba, aki bármi is történik körülötte, kitart a szeretet útján.” – mondta a szerzetes, akit a csíkszeredai Role zenekar is elkísért magyarországi látogatására. Ők egy 1060-as években élő ferences szerzetes gyűjtéséből származó népénekek előadásával tették még ünnepibbé a szentmisét. A mise után a Bárka misszió tagjai jelképesen is átadták a mesefigurákkal hímzett párnákat Böjte atyának, aki a dévai gyerekek által készített, agyagtáblákra írt imádsággal köszönte meg az ajándékot.

Csaba testvér Tanács Eszter Timea börtönparancsnokkal

A misszió tagjai nevében Cselik Erzsébet önkéntes munkatárs szólt pár szót a megjelentekhez.

"Kedves Csaba Testvér! Szívem minden melegével köszöntöm, és hálásan köszönöm, hogy elfogadva meghívásunkat, fényt, melegséget, és szeretetet hozott a mi különös világunkba. Köszönjük, hogy bemutatta ezt a szentmise áldozatot, és együtt ünnepelhettük az átváltoztatás szent pillanatait, amikor az ég a Földdel összeért. Úgy érzem, hogy a mai napon egy kicsivel több angyal kísérte el Megváltó Krisztusunkat, amikor jelenvalóvá vált az oltáron, hiszen érezhetően izzott a levegő. Talán az Emmauszi tanítványok érezhettek így, hiszen nekünk is lángolt ma a szívünk.

Erre a felejthetetlen ajándékra, most mi is ajándékkal szeretnénk válaszolni. Van itt elrejtve egy kis csapat, Bárka Szeretetszövetség néven, akik arra szövetkeztünk, hogy az életünk jelenlegi szakaszában, a viharos vizeken hajózva egymásba kapaszkodunk, és szeretetünkkel segítjük egymást az embert próbáló évek a túlélésében. Nem vagyunk mi szentek, sem elit csapat, csak mint a bárka jó deszkái  összecsiszolódunk, egymáshoz illeszkedünk, néha amikor nagyok a hullámok egymásnak is feszülünk talán, de a szeretet mindig egyben tart bennünket. A Bárkás lányok, asszonyok nem sajnálják magukat 24 órában, hanem igyekeznek, kihozni magukból a legjobbat.

Két évvel ezelőtt született meg a szívükben az elhatározás, hogy varrjunk párnákat Csaba testvér gyermekei számára. Ez idő alatt ezeket csodaszép párnákat megálmodták, megtervezték, megrajzolták, és varrogatták. Sokszor bizony az éjszaka leple alatt is, settenkedve, de a szemük előtt lebegett az a nemes cél, hogy mosolyt varázsoljanak egy-egy gyermek arcára. Most a cél előtt már biztosan tudom, hogy a mosoly valóban megszületik majd az ártatlan arcocskákon, mert elér a szívükig az üzenet, a számukra még távolinak tűnő anyaországból, hogy vannak nénik, akik anyai szívük szeretetét küldik nekik, hiszen összetartozunk.

Mielőtt szólítanám a szeretet bajnokait, szeretnék köszönetet mondani Parancsnok asszonynak, hogy lehetővé tette számunkra, és támogatta ezt a vállalkozást. Köszönetünket fejezzük ki Tollas József ügyvezető igazgató úrnak, amiért nagylelkűen ellátott bennünket anyagokkal, tömőanyaggal, és komoly segítséget nyújtott a párnák gépi varratását illetően. Köszönjük szépen Dávid Istvánné Arankának a gyönyörű selyem, és damaszt anyagokat. Köszönjük Tóthné Szabó Zsuzsanna termelési osztályvezetőnek, hogy koordinálta, segítette és támogatta ezeket a nehéz feladatokat számunkra. Köszönet illeti a mintavarró kolléganőket, akik a nagy precizitást igénylő gépi varrási munkákat elvégezték, hiszen enélkül nem lennének párnák.

Most a párnák ezer színben pompáznak, de nem a színes anyagoktól, és a szebbnél  szebb fonalaktól, és mintáktól, hanem attól, hogy a készítőik a szívük minden szeretetét belehímezték."

Forrás: Dávid Edit / KaloHirek + Galéria


                                         


      Lásd még: VPA Hírporta > > >