Vallomás a Szentírásról

Közben hallgathatod is...

Vallásos, hívő családban születtem. Édesanyámtól is már magamba szívtam a Szentírás gondolatait. Akkor, az én gyerekkoromban a Szentírás olvasása nem volt még annyira szokásban, mint most. Édesapám felekezeti kántortanító volt, és őtőle rengeteg zsoltárt hallottam az akkori dallamokkal, hiszen ő az 1800-as években született, és még a régi dallamokon énekelte a zsoltárokat. Ezek közül nekem akkoriban – és azóta is – az egyik legkedvesebb a 127. zsoltár: "Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak, akik azt őrizik. Ha az Úr nem építi a várat, hiába dolgoznak, kik azt építik." Ezt nagyon sokszor elénekeltük együtt.

A hittanórákon, mint egészen kicsi gyerek, az Ószövetségi Szentírással kezdtük a tanulást a Teremtés történetéből. Utána pedig – ez serdülő koromban volt – az egyik szomszéd faluban egy előadást láttam és hallottam egy Szikszai Béni nevű, szintén az 1800-as évek vége felé működő íróról „A bárka elmegy” címmel. Ez az előadás igen nagy hatással volt rám, és ma is nagyon szívesen elmondanám vagy bemutattatnám a mai ifjúságnak, ahogy a bárka bezárul: egyszercsak minden lehetőség elmúlik, mert aki fölkerült a bárkára, az elment, aki pedig nem, azt az özönvíz elpusztítja.

Később, középiskolás koromban és utána is meg kellett harcolnunk azért, hogy a Szentírással és egyáltalán az Egyházzal meg a hittel kapcsolatban maradhassunk. Aztán pedig elkezdtem olvasni a Szentírást. Először az Újszövetséget. Kezdetben talán nem is rendszeresen, hanem úgy egy-egy nehezebb nap estéjén elővettem, hogy mit üzen nekem most az Úr Isten a Szentírás által. Később pedig az Ószövetséggel kezdve rendszeresen olvastam végig az egész Bibliát. Közben mindig kiválasztottam azokat az idézeteket, amelyek nekem akkor éppen a legkedvesebbek voltak.

Mikor és honnan volt az első saját Szentírásod?

Ezen most gondolkoznom kell, hogy is történt az, hogy először a Szentíráshoz jutottam... Valószínű, hogy az első Bibliámat valamelyik atyától kaptam, de pontosan nem tudnám már megmondani, hogy kitől kaptam az első teljes Szentírásomat, az Ó-és Újszövetséget. Emlékszem visszont, hogy később valamikor vettem egy Újszövetséget, abban az időben, amikor még csak azt lehetett kapni. Idővel aztán Polgári Feri atyától már többet is kaptam, talán egyre jobb fordításokban is. A mostani Szentírásom a Jeromos Bibliatársulattól van, most ezt olvasom, de valamit csinálni kell már vele, mert eléggé széjjelment.

Tehát minden nap olvasod a Szentírást, Ószövetséget is, Újszövetséget is? Miért van erre szükséged, hogy minden nap kézbe vedd?

Nem akarok nagy szavakkal élni, de meg kell mondanom, hogy az én mindennapi életemben a Szentírás a világosság. Bármelyik részt olvasom, mindegyikben találok valami fontosat – bár vannak olyan részek az Ószövetségben, amelyeket nem túlságosan szeretek, vagy elég fárasztónak is tartok. Most például az első Makkabeusokat olvasom, ahol állandóan rengeteg harc van, csataterek, Júdás Makkebeus hőstettei – hol vereségek, de általában győzelmek. De mindegyikben találok valami üzenetet, ami éppen nekem szól, vagy ennek az időnek, amelyben most élek... Ez előtt például Ezekiel próféta könyvét olvastam, és abban is igen sok érdekeset találtam, annak ellenére, hogy Ezekiel könyve is elég nehéz olvasmány. Sok ismétlés van benne, de nagyon sok szép részt is talál az ember. Talán a 36. fejezet az, amelyik nekem különösen tetszik. Az, ahol azt írja, hogy "kiveszem belőletek a kőszívet és hússzívet adok nektek, és én leszek a ti Istenetek." Ez nagyon megragadott.

Olvasás közben sok dolgot kiírok magamnak, néha pedig csak megjelölöm a szövegeket benne.

Hadd említsem még, hogy körülbelül 15 évig hitoktató is voltam. És sokkal hitelesebb volt a hitoktatásom azáltal, hogy a gyerekeknek a Szentírás alapján tudtam megmagyarázni dolgokat, és elvezetni őket arra, hogy Istennek mi a szándéka velünk, és hogy milyen nagy az ő szeretete irántunk. Sokszor le is írtam nekik egy-egy emléklapon vagy évvégi könyvecske ajándékozása alkalmával, hogy azért tanítalak titeket – most szabadon idézem Jézust –, hogy az én örömöm a tiétek is legyen.

Irénke! Te feleség, családanya, most már nagymama vagy. A családban, a családi életetekben milyen szerepe volt, milyen szerepe van a Szentírásnak?

Négy gyerekem van, három fiam és egy lányom. Mind felnőttek, házasok. Lassan most már az unokáknak az eleje is felnőtt, egyetemisták. De még most van egy utolsó, óvodás kisfiú. A legidősebb fiam 14 éves korában már kétszer végigolvasta az Ószövetségtől kezdve az egész Szentírást. Amikor pedig megházasodott és gyerekei lettek – neki három gyereke van –, amíg kicsik voltak, ő minden áldott este felolvasott nekik a Képes Bibliából egy-egy részt. Őtőle is sok mindent kapott a családunk. Megvett például jó néhány Bibliát, és minden alkalomra azt ajándékozta a család különböző tagjainak, sőt idegeneknek is. Egyik karácsonyra nekem is megvette a három nagy kötetes Jeromos Bibliakommentárt. Úgy gondolta, hogy nekem szükségem van arra a hitoktatásban. Most is megvan persze, és időnként, különösen az ószövetségi részeknél, belenézegetek, hogy ennek vagy annak a dolognak mi a történelmi háttere.

A többi gyerekeim közül is mindegyiknek a családjában van Szentírás. A legkisebb fiamék rendszeresen, minden este olvassák. Úgy érzem, hogy mind megtartották a hitet, és nyilvánvaló, hogy ebben a Szentírással való kapcsolatuknak is része, szerepe volt, hogy így meg tudtak maradni a hitben.

Ennek a családi Biblia olvasásnak a ti gyerekeiteknél volt-e előzménye a ti családotokban? Tehát amikor a ti gyerekeitek kisebbek vagy nagyobbak voltak, és már volt Szentírás, akkor ti is olvastatok együtt Szentírást?

Nem, mi nem olvastuk közösen a Szentírást. De a család akkoriban együtt járt szentmisére, és mindig megbeszéltük azokat az evagéliumi, szentleckei magyarázatokat, amiket az akkori paptól hallotunk a misében. Akkoriban ez volt a hívek kapcsolata a Szentírással.

Valahogy mégiscsak átsugárzott ezek szerint belőled a gyerekekbe a Szentírás szeretete, ha ez az ő családjaikban így megvalósul.
A te hétköznapi életedben a sok Szentírás olvasás beleavatkozik-e közvetlenül a napi történésekbe, a tetteidbe? Esetleg van-e olyan élethelyzet, olyan korszaka az életednek, amikor különösen nagy segítséget jelentett számodra Isten igéje?

Visszatérek arra, ahogy mondtad, hogy kisugárzott a Szentírás ismerete a családra. Azt hiszem, hogy nem olvastuk közösen a Szentírást. Mindig megvártam a gyerekeknél a lélektani pillanatot, tehát nem magyarázkodtam nekik, nem tartottam előadásokat, az alkalmas lélektani pillanatokban azonban mindig tudtam nekik valamit mondani. Talán nem is egészen tudatosan, de mégis csak a Szentírásból vett tudásommal vagy ismeretemmel kapcsolatban, mikor olyan dolog volt, hogy ott nekik valamit pillanatnyilag magyarázni kellett. Azért a Szentírás egyszerűen benne volt az egész életünkben. Ma is ez van. Én, főleg így, kifelé lépegetve a világból, most már teljesen benne élek ezekben a Szentírásból vett gondolatokban. Ez persze nem mindig tudatos, inkább csak annyi, hogy ez az alapja minden gondolatomnak, és amennyire lehetséges, a tetteimnek. Mindig ez. És ugyanakkor ezt már nagyon-nagyon régen, egészen fiatal koromtól úgy csinálom, hogy amikor valami döntés előtt állok, akkor megkérdezem, hogy Jézus itt most mit csinált volna, vagy Jézus ezt hogy csinálta volna. Aztán persze nem biztos, hogy nekem ugyanúgy sikerül. Sőt, majdnem biztos, hogy nem.

Esetleg egy alkalom, vagy esemény, konkrét esemény, történés, amit szívesen megosztasz velünk ezzel kapcsolatban. Tapasztalat, amikor fényt, világosságot, eligazítást, vagy vigasztalást adott számodra a Szentírás.

Hirtelen most gondolkoznom kell ezen, hogy mit is mondjak.

Az egyik ilyen idézet például talán a Sírák fia könyvéből való. Ejts, fiam, könnyet a halottakért, aztán vigasztalódj meg, mert a sok sírás és a sok szomorkodás elősegíti az öregséget, és szomorúvá teszi az embert (vö. Sír 38,16-17). Ezt például nem csak a halottakra vonatkoztatom, hanem amikor az ember valakiben csalódott, hát azt mondom, hogy ne búsuljunk utána sokáig, hanem tegyük túl magunkat rajta. Például ilyet is a Szentírásból tanul meg az ember.

Ott, Sátoraljaújhelyen működik nektek egy kis közösség, ahol rendszeresen összejöttök és együtt olvassátok a Szentírást. Mondanál-e néhány szót ezekről az együttlétekről, és arról, hogy ezek mért fontosak nektek?

Két csoport is van egyébként, mi olyan 12-en vagyunk, általában 8 körül szoktunk rendszeresen ott lenni. Ezeket az együttléteket annyira várja mindenki, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk. Valamikor a Jeromos Társulat lent volt nálunk, végigvettük a különféle módszereket, így válogathatunk, hogy melyik módszer szerint tartjuk ezeket a Szentírás-órákat. Többnyire azt a módszer követjük, amikor egy bizonyos részt elolvasván mindenki kiválaszt egyetlen szót vagy rövid mondatot, amelyik megérintette őt, és azzal kapcsolatban teljesen bensőségesen beszél magáról, arról, hogy az elmúlt két hétben mi történt vele, amihez neki ez az egyetlen szó most támpontot, eligazítást adott. Ezeket az együttléteket mindenki várja, majdnem olyanok ezek nekünk, mint egy-egy gyónás. A legmélyebb családi dolgokat is elmondja itt mindenki, hogy ez a mondat nekem most az életemben ezt hozta, ebben az időben a menyemmel, a lányommal vagy a nem tudom kivel így vagy úgy jártam, a vele való a konfliktusban ez a mondat segít engem, és én nagyon fogok igyekezni. Nagyon-nagyon bensőséges együttlétek ezek. De megállapodtunk, hogy az ott hallott és elmondott dolgokat csakis egymás közt tartjuk, ezeket a dolgokat nem mondjuk el senkinek. Mindenki lesi, várja már, hogy mikor jön el az együttlét napja, amikor együtt olvassuk a Bibliát, és mindenki valamit elmondhat valamit az életéből, valami szépet, talán a vonaton volt valami élménye, vagy kiránduláson, esetleg családi körben vagy a munkahelyén. Nagyon sokat jelentenek nekünk ezek a Szentírás-órák.

A sokszínűségünkre jellemző, hogy amikor elkezdtük ezeket a Szentírás-olvasási órákat, érdekes dolgot tapasztaltam. Elolvastunk egy részt a Bibliából, és nekem nagyon megtetszett belőle egy mondat, egy gondolat. Gondoltam, hogy mindenkinek ugyanez lehet az érdekes, hisz ebben a részben nincs is más, csak ez az egy dolog, ami a lényeges. És megdöbbenve láttam, hogy mindenki egészen mást választott, mindenki egészen másra csodálkozott rá. Sokszor előfordul, hogy többen ugyanazt a gondolatot, mondatot, vagy szót választjuk, mégis egészen más szemszögből nézzük azt. Tehát ezeknek a Biblia óráknak az a nagy tanulsága és tapasztalata, hogy mennyire sokszínűek vagyunk, mennyire más oldalról látja mindenki a szövet, másként fogja fel a dolgokat, más tapasztalata, más élménye van ugyanarról az egyetlen részről vagy mondatról. Ez akkor nekem meglepő volt! De most már tudom ezt, és én nyugodtan mondom ugyanazt az egyetlen gondolatot, mondatot, amit a másik, mert tudom, hogy egészen mást fogok róla mondani, mint amit ő mondott.

Ezeknek a Szentírás-olvasásoknak az elején a Szentlelket szoktuk kérni, hogy világosítson meg minket, és lássuk meg azt, ami a mi szívünket érinti meg. A végén egy-egy fohásszal kérjük az Úr Istent, hogy adjon ebben előrelépést nekünk, és utána kiválasztunk egy közös imádságot és egy közös kérést, amit két héten át mindenki minden nap elmond. Ezzel szoktuk befejezni az összejöveteleinket.

Irénke! Nagyon köszönjük a Mária Rádió hallgatói nevében, hogy megosztottad velünk a Szentírással kapcsolatos tapasztalataidat, élményeidet, a közös Szentírás olvasástok tapasztalatait.

Varga Béláné Irénke