Gyerekkoromban nem volt Szentírásom. Kádár rendszer vastagja volt akkor. Imakönyv az volt, Szentírást nem engedtek be az országba.

Első személyes találkozásom a Szentírással, persze csak az Újszövetséggel, bencés diákkoromra nyúlik vissza. Harmadikos gimnazista lehettem, amikor az egyik atya egy Békés-Dalos Bécsből átmentett Szentírással akart megajándékozni. Mondtam: Atya! Ne adja ezt nekem, tessék olyannak adni, aki többet fogja olvasni, több haszonnal. De a tanár úr erőszakos volt, és nekem ajándékozta a Szentírást. Ha már egyszer van Szentírásom, akkor elhatároztam, hogy minden nap fogok olvasni belőle egy részt, és rájöttem, hogy unalmas olvasmány. Mert vagy tudtam már kívülről, amit olvastam, vagy nem értettem belőle semmit sem. De azért a szándékkal nem szakítottam: minden nap fogok Szentírást olvasni. Hogy ezt meg is tegyem, úgy segítettem magamnak, hogy a párnám alatt két könyv volt: a Szentírás meg egy jó könyv. Csak akkor kezdtem hozzá a jó könyv olvasásához, ha már egy fejezetet elolvastam a Szentírásból. Így olvastam végig a Szentírást, először az Újszövetséget.

Amikor bekerültem a teológiára ugyanaz Szentírásom volt meg, de csak Újszövetség. Ószövetségem nem volt. Legalábbis kezelhető nem. Otthon a plebániáról kaptam egy XIX század végi, Egerben megjelent óriási Szentírást. A szobánkban volt egy pulpitus. Az egész pulpitust beterítette. Ha fölálltam, odamentem a pulpitushoz, akkor olvashattam Szentírást, de nem vihettem magammal a kápolnába. Szóval nem volt Ószövetségem, amit nap nap után kézbe vehettem volna. Végre sikerült egyet kapnom.

A baptista teológia látogatta meg szemináriumunkat és a rektor rám bízta a baptista teológusok vezetését a házban és ők meghívtak magukhoz egy ifjúsági bibliaórára. Éppen Szentírást olvastak. Nagyon nagy élmény volt számomra. Mindegyik elmondta, amit az adott szentírási szöveggel kapcsolatosan meghallott, megélt. Úgy éltem meg, hogy rövid óra alatt sok-sok jó predikációt hallottam ugyanarról a szentírási szakaszról. Az érdekesség kedvéért mondom, hogy kérték tőlem, tegyek bizonyságot én is. Látták, hogy nem értem a szót. Mondták, hát tegyél tanúságot. A szavakat értettem, de a szavaknak nem volt tartalma bennem. Nagyon-nagyon lassan tanultam meg, hogy mit is felejtettünk el az Egyházunkban. A tanúságtételen túl ennek a műfaját – amikor először tapasztaltam meg. Még egy ajándékot kaptam ebben a találkozóban: kaptam egy Károli Bibliát, teljeset, használhatót, kézbe vehetőt. Úgyhogy az első teológusi évek alatt ez volt a Bibliám. Lassan a fordításnak sajátosságai nem zavartak már. Volt egy Biblia, amit bármikor magammal vihettem, kézbe vehettem. Ez volt igazából a második, vagy harmadik Bibliám, mígnem végre megjelent a Szent István Társulatnak a szép nyelven fordított Bibliája, ami az enyém lehetett, ami az állandó fordítás miatt még inkább belém ivódhatott.

  Mostanában, ha a Bibliáról beszélek, ha bibliaolvasásra gondolok, II. János Pál pápának egyik szava jut eszembe, aki a Novo millenneum kezdetű buzdításában arról beszél, hogy a Szentírást hogyan kell olvasni helyesen. Ezt a kifejezést használja: „mintegy horgonyt vetve a Szentírásban” kell olvasni a Szentírást. Nagyon sokat mond ez a kifejezés: „horgonyt vetve a Szentírásban”. Rájöttem arra, hogy miért is maradt idegen sokak számára a Biblia. Sokszor csak hanyatt fekve belelapozunk, olvasunk néhány sort belőle, de nem igazán időzünk el a Biblia mellett, nem vetünk horgonyt benne, nem akarunk mélyen beléhatolni. Nagyon sokat buzdítok arra, hogy ha valaki Szentírást olvas, akkor ezzel a lelkülettel vegye a kezébe: szeretnék horgonyt vetni a Bibliában.

Sokszor bennem él páter Mócsinak a gondolata is, akitől, amikor megkérdezték, hogyan kell helyesen olvasni a Bibliát, ezt a választ adta: „Egységben az isteni szerzővel, egységben az emberi szerzővel, és egységben azzal, akié ez a könyv, az Egyházzal.”

Egységben az isteni szerzővel: Minden mű reprodukciója, minden műélvezet a mű reprodukciója tulajdonképpen. Hitünk szerint a Biblia a Szentlélektől sugalmazott könyvek összessége. Lehet olvasni a Bibliát, mint irodalmi alkotást, de akkor nem jutok messzebb, csak egy irodalmi alkotáshoz. Lehet olvasni a Bibliát, mint Istentől sugalmazott művet. De csak akkor jutok el a Szentlélektől sugalmazott könyvhöz, hogyha a Szentlelket segítségül hívva ütöm fel a Bibliát, hogy az világosítsa meg a szavak, a mondatok értelmét, aki ismerte azokat. Így jutok el nemcsak a betűig, hanem a lélekig, nemcsak a műalkotásig, hanem Isten szavához, aki ma szól hozzám itt és most.

Egységben az emberi szerzővel. Biztos, hogy sokan elvesznek a Bibliában, mert nem figyelnek oda az alapvető keletkezési körülményekre, a műfajra, azokra az emberekre, akik ott állnak a könyvek mögött, akiknek a hittanúságát olvassuk. Egységben az emberi szerzővel tudok csak eljutni a Biblia igaz értelméhez.

Aztán egységben az Egyházzal, akié a könyv. Az Egyház a hivatalos avatások, a szentelések során újra meg újra odaadja kezébe az avatandónak, a szentelendőnek, a katekumen avatásnál a katekumennek ünnepélyesen a Bibliát. Amikor először tettem ilyen szertartást, furcsálltam a dolgot. Valaki a Bibliáját odatette egy asztalra és sajtcédulán ráírta a nevét, és én ünnepélyesen visszaadtam neki a Bibliát, ami a sajátja volt már előtte is. Minek az a játék? Futott át rajtam a gondolat. Aztán egyre mélyebbről értem, hogy miért is ez a szertartás, és jó lenne, ha sokat végeznénk ilyen szertartást. Nem mindegy, hogy a Bibliát a boltos nénitől kapom meg, vagy pedig az Egyház nyújtja át nekem. Ez ősi rítus. Elmaradt. Legtöbbünk Bibliája boltból való, vagy valakitől ajándékba kaptuk, de nem az Egyház adta hivatalosan a kezünkbe. Könnyen elfelejtkezünk arról, hogy az Egyház könyvét olvassuk, és nem az Egyházzal egységben olvassuk már, hanem attól függetlenül, sokszor vele szemben állva és nem halljuk meg így az igaz üzenetet. Nem azt halljuk, amit olvasunk, hanem azt halljuk meg, amit beleolvasunk, szubjektiven, se lélektől, se Egyháztól nem vezetve. Horgonyt vetve a Szentírásban, egységben az isteni, emberi szerzővel, és egységben azzal, akié a könyv, az Egyházzal.  Melyek a legfőbb csapások, amire oda szeretnék figyelni, amikor felütöm a Bibliát.

Bibliát olvasni olyasmi, mint egy nyelven, idegen nyelven megtanulni olvasni, beszélni. Az ember idegen nyelven először olvas, ha megérti a szavak egy részét s már élmény az, hogy néhány szót értek. Aztán élmény az, amikor már egy egész szakasz gondolatát tisztán látom. Aztán még nagyobb élmény, amikor már az ember érzékeli az idegen nyelven olvasott szöveg stílusának emelkedettségét, vagy éppen egyszerűségét, és még nagyobb élmény, amikor egy könyvet végigolvas az ember és egy könyv belső lüktetését, harmóniáját, gondolati gazdagságát élhetem át. A bibliaolvasás hasonló lépésekben történik igazán. Először talán éppen a gyerek Bibliák segítségével az ember etikus részeket élvezi, érti meg, aztán kezd elvont szavakat, mondatokat megérteni. A felnőtt ember igazán nagy élménye, amikor különböző műfajban megírt könyvekben a közölt igazság összecsendül. Nekem mostanában valóban az a belső élményem, amikor úgy fölragyog előttem távoli helyeknek bibliai igazsága, ezek összecsengenek, és megszületik az a belső élmény, hogy ez valóban Istentől sugalmazott könyv. Annyira ott van a könyvek mögött az egy Lélek munkálkodása. Amit a felszínes olvasó ellentmondásnak él meg, az a hittel olvasó ember számára az ellentétek harmóniája lesz. Valami olyasmi, ami a legtöbb házasságban is megvan: az ellentétek harmóniája benne a szép, az izgalmas. Ugyanígy a Biblia is elevenné válik, mert a látszólagos ellentmondások mögött ott áll az egyetlen isteni szerző, a Lélek, aki miatt sohasem lesz csak betű a Biblia, hanem sokkal több, ahogy a házas hétvégén szoktam mondani: „Isten szerelmes levele hozzánk.”

Egy picikét hadd szóljak a család és a Biblia kapcsolatáról.

Volt egy család, ahol hosszú ideig újra meg újra megszálltam. Nagy élmény volt számomra a velük való közös bibliaolvasás. Úgy történt, hogy a család este beosztotta, ki mikor megy a fürdőszobába. Aki végzett már a reggeli dolgokkal, ment teríteni a reggeli asztalt. – 6 tagú családról van szó és a hetedik még a vendég. 6 óra 40-kor mindenki ott van a nappaliban, ahol a dohányzó asztalkán egy gyertya égett. Az édesapa fölolvasta a napi evangéliumot, rövidke csend volt, utána lehetett szólni néhány szót a Biblia szövegéhez vagy hívek könyörgése szerű fohászokkal egy-egy fohászt imádkozni. Néhány perc múlva már ott voltunk az asztalnál, a család közösen reggelizett, aki végzett, a mosogatóban elmosta a tányért, szárítóba helyezte, és 7 után 5-10 perccel a család útra készen volt ki iskolába, ki munkahelyre. Volt közös imádság, volt közös találkozás a Szentírással. Mindenki tudta a másikról, mi történik az nap, mikor jön haza, mit fog vásárolni a boltban a család szükségletéhez. Ez a reggeli fél óra a Szentírásból indult el. A Szentírás nem volt idegen test a reggeli zűrzavarban, hanem tényleg világító mécses volt, egy békés csendes indulás Isten igéjével. Sokszor a házasságokat látom, nem találják helyét a bibliaolvasásnak. Valahogy belénk rögzül, hogy legyen közös esti imádság a családnak, vagy közös esti bibliaolvasás, de a család általában este széjjel, szanaszét van, különösen, ahol már nagyobbak a gyerekek, és ott van a nagyhatalmú TV is, azt is ki kell szolgálni. Azt gondolom, hogy ez a reggeli bibliaolvasás nagyon hasznos, jó ötlet. Ahol találkozom rendszeres családi bibliaolvasással, vagy házaspár bibliaolvasásával, azok általában reggel olvasnak Bibliát, mert ez, ami megtervezhető. Szabad negyedórával korábban kezdeni a napot azért, hogy egy pici csendünk legyen.

Modern technika eszközei is tudnak ebben segíteni, hogy a napi igét elolvassuk. Sokan email-en keresztül kapják meg a napi szentírási szöveget, vagy interneten keresztül a munka kezdete előtt olvassák el textust és a hozzátartozó kommentárt.

Azt gondolom, hogy családi körben nagy segítség lehet az ősi Biblia olvasási mód, a közös Biblia olvasási mód, ahol lélekben 3 jelzést használunk a szentírási szöveg mellett: egy nyílat, egy felkiáltójelet és egy kérdőjelet. A nyíl, ami nagyon szíven talált, a felkiáltó jel, ami mondatot éppen most értettem meg igazán, a kérdőjel meg, ami kérdést vetett föl bennem. Egy családi körben ez persze nem a reggeli 3 perces szentírásolvasás alatt fog működni. Egy családi körben szabad így olvasni Szentírást: elolvassuk a szöveget, rövidke csöndet tartok, és merjük megosztani, hogy mi talált szíven, miért talált szíven ez a bibliai szó. Aztán szabad megosztani azt, amit megértettem most igazán mélyen a Szentírásból, vagy ahol összeért bennem maga az a szentírási szó, amit valamikor meghallottam. És szabad megkérdezni azt, ami gondolat fölvetődött bennem kérdés, hátha éppen a család tagjai közül valakit régóta az a szó tett világossá, ami bennem kérdés. Annyi biztos, hogy ha valahol elkezdenek Szentírást olvasni, kialakul ennek, úgymond a rituáléja és a család egysége mélyül. A közösen Bibliát olvasó csatád tagok lelki emberekké válnak. II. János Pál pápa mondja: „ha nem válunk lelki emberekké, akkor igencsak nehézzé válik a házasság.” Miközben lelki emberekké válunk a közös bibliaolvasáson keresztül, aközben egyazon fény világítja be mindannyiunk útját. A zsoltáros olyan sokszor fohászkodja: a Te igéd az üdvösségem világossága.

Aztán az is szép, találkozni ilyen családokkal, akik közösen választanak akár egy bibliai jelenetet, akár egy bibliai igét vezérszónak. Azt mondják, hogy ezt közösen is próbálják megélni, mint család a pünkösdöt. Nagyon a Lélekre figyelve próbálnak élni. Vagy a betlehemi gyermeket teszik mintául, azt jelenti, Jézus központúak leszünk. Próbálunk olyanok lenni, mint a gyermek, nyitottak, őszinték, egymásra hagyatkozóak, bizalommal élők.  A Schönstadt-lelkiség különösen is próbálja ezt gyakorolni. Talán a kármelita lelkiségből kerül át a Schönstadt-lelkiségbe, hogy egy-egy hit tikot próbál megélni a család közösen, talán egész életre szólóan is.

Biztos, hogy – az imádságnál szoktuk mondani, a családi imádságnál – a családi imádságnak 3 síkja van: maga a családi imádság, a házastársak imádsága és a személyes imádság. Azt gondolom, hogy a családi bibliaolvasásnál is ennek a 3 síknak kéne megjelennie. A családi bibliaolvasás ki tud üresedni, ha nincs mögötte a házaspár bibliaolvasása, és a házaspár bibliaolvasása is rutinná tud silányulni, ha nincs mögötte a személyes bibliaolvasás. Ez a 3 síkja, ha jelen van egy családban a bibliaolvasásnak, akkor eleven marad, tényleg Isten ma hangzó szava lesz a Biblia, Isten szerelmes levele hozzám, hozzánk.

A templomokban szemben állva több száz emberrel sokszor fölhangzik a szent szöveg. Látja az ember, hogy mennyire unja a hívő nép Isten igéjét, mennyire nincs ott a figyelme, tekintetükkel pókhálózzák az ablakot, a mennyezetet a hívek, és mindig azzal szembesülök, mennyire idegenné vált ez a nyelv, ez a gondolatvilág, amit az igeliturgia közvetít felénk. Nem a felolvasó miatt idegen tőlük a szöveg, nem is azért, mert 2-3 ezer éves szövegeket olvasunk, hanem sokkal inkább azért, mert egy nyelvet hallunk, amit minden nap gyakorolhatnánk, de nem gyakoroljuk. Idegen más nyelvű világból érkezünk, és hetente csak egyszer pár percre halljuk azt a nyelvet és így egyre idegenebbé válik, egyre távolabbá lesz tőlünk. Azt gondolom, hogy a templomban Isten igéje körül akkor érezhetjük otthon magunkat, hogyha odahaza is már otthon vagyunk Isten igéjének terített asztal körül.

Püspök Atya! Hosszú évek pasztorális gyakorlata során, akár az egyéni, akár a család pasztorációban, előfordult-e olyan amikor valamelyik embernek vagy családnak az életében konkrét hatása mutatkozott a Szentírás egy-egy igéjének, szavának, amikor valamilyen helyzetet a Szentírás szava oldott meg. Az előbb azt tetszett mondani, hogy a Szentírás fény, világosság a számunkra. Hogy valósul ez meg a mindennapi életben?

Egész biztos, hogy sok ilyen élményem volt, amikor egy gyónás buzdításában egy szentírási szóra utalhattam és valakinek fölragyogott az arca. Valaki valami mélyet megértett. Baj most az, hogy nehezen idézek egy konkrét élményt vissza.   az utóbbi időben nagyon kedves szentírási szó számomra János levelének ez a gondolata: a szeretet nem abba áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy Ő szeret bennünket. Nagyon nagy élmény számomra az isteni szó. Nagyon sokszor hívom föl rá figyelmét a hozzám érkezőknek és házasságra alkalmazva így is szoktam mondani: a szeretet nem abban áll, hogy te szereted a házastársadat,  hanem ő szeret téged. És ilyen visszajelzés érkezett, hogy mennyire jó volt észrevenni a másik szeretetét, és a másik szeretetére válaszolni a magam szeretetével. Láttam megújulni kapcsolatot ezen az alapon, amikor Jézus szándéka szerint fölismerte valaki, hogy nem nekem kell lenni a szeretet forrásának, hanem a másik akar lenni a szeretet forrása számomra, s a másikban maga Isten akar lenni számomra a szeretet forrása. Néha jószándékú keresztényeknél is az ember egyfajta erőlködést érez, nekem szeretnem kell, olyan nehézkesen megy. Hacsak egy egyszerű szentírási igazságra odafigyelnénk, mennyire meg tud újulni egy párkapcsolat, hogy ő szeret engem. Ezt észreveszem és én szeretnék erre válaszolni. XVI. Benedek pápának most megjelent enciklikájának a bevezetőjében is pontosan ezt a mondatot fejti ki, hogy ha észrevesszük azt, hogy Isten a szeretet, akkor a szeretet parancsa már nem csupán parancs lesz számunkra, hanem válasz a minket megelőző szeretetre. Leginkább most ezen szentírási mondat körül él bennem egy élmény, ahogyan meg tud világosítani embereket Isten igéje. De sokszor volt olyan is gyóntatási gyakorlatomban, amikor egy-egy szentírási elbeszélésre próbáltunk utalni közös beszélgetésben és ez újította meg valakinek a hitét vagy a másikhoz való viszonyát. Nem konkrét bennem az élmény, de tudom volt ilyen, akinél Péter vízen járása lett a megújító pillanat, amikor rájött arra, hogy – később, amint Péter – amikor lecsúszott Jézusról tekintete és hullám okat, káoszt érzékelt maga körül és önmagában csak azért, mert Jézusra irányultsága megfáradt. Sokat kellett gondolkoznom azon, hogy előhozzak emlékeimből konkrét élményeket, de tény az, hogy a legtisztább lelkivezetési feladatunk, hogyha a Szentírás fényébe tudom helyezni a hozzám fordulónak az élethelyzetét és mindjárt olyan egyszerűvé tud válni az a hatalmassá növekedett probléma.

Bíró László püspök