Biblikus zarándokösvény készül a Somlón

2008. március 26., szerda 09:36

Az első magyar katolikus bibliafordító, Szántó Arator István jezsuita szülőhelyét, Devecsert is érinteni fogja a Kolontárról induló és a Somló tetejére vivő „A Biblia zarándokútja” elnevezésű tizennégy kilométeres tanösvény. A Biblia évének ez a különleges kezdeményezése a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Somló Környéki Szellemi Műhely Egyesület együttműködésével valósul meg, Mód Miklós devecseri plébános kezdeményezésére.

A tervezett zarándokút a Torna-patak mentén kezdődik, ami a Jordán folyót jelképezi. Az első településen, Kolontáron a templomdomb oldalában kialakítják a jelenlegi betlehemi barlang pontos mását, a település határában lévő Szentkút pedig Mária kútját szimbolizálja majd. Devecserben három helyszínt érint az út: a papkertben megépítik Jézus názáreti házát és ácsműhelyét egy korabeli palesztin ház modellje alapján, a Lelki Egészség Szolgálat irodájában a Gyógyítás a Bibliában témát dolgozzák fel, egy másik helyszínen pedig biblikus kiállítás nyílik. Borszörcsökön a keresztút lesz a tematikus ösvény része és a Somlón lévő kilátói kereszt a golgota.

Az egyes helyszínek kialakítását, felépítését a tavaszi és a nyári hónapokban építőtábori keretben tervezik megvalósítani. A zarándokút megnyitására Szentírás vasárnapjához kapcsolódóan, szeptember végén kerül sor.

További felvilágosítás:
Biblikus Koordinációs Iroda
8460 Devecser, Petőfi tér 10.
Tel/Fax. 88/224-091, 20/823 0596, 30/523-4115
E-mail: devecser[kukac]somlo.hu

 


(Forrás: MKPK Sajtóiroda)