Közfeladatot
ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt eljárást indított a rendőrség
három fiatalember ellen, akik ittas állapotban inzultáltak egy katolikus papot
a soproni Széchenyi téren – közölte Farkas Gábor alezredes, soproni
rendőrkapitány az önkormányzat szerdai sajtótájékoztatóján. Fodor Tamás
polgármester a városvezetés nevében elítélte a történteket.
A
soproni történelmi egyházak és kisegyházak 24 órás Biblia-felolvasást tartottak
szombat déltől a Széchenyi téren. Éjfél előtt a soron következő felolvasó pap
füstszagra lett figyelmes. A mögé került fiatalok – egyikük 24 éves, a másik
kettő egy évvel fiatalabb – a pap zakójának hátát cigarettával meggyújtották, a
lelkészt leköpték, és meg is ütötték. Az elkövetőket a rendőrség elfogta,
mindhárman soproniak. A pap nem szenvedett sérülést – ismertette az esetet a
kapitány.
Fodor
Tamás (Fidesz–KDNP) polgármester és az egyházak megjelent képviselői a
sajtótájékoztatón mélyen elítélték a történteket, melyeket a város első embere
a mélyre süllyedt közállapotoknak, közmorálnak tulajdonított.
Fodor
Tamás az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta: a morális neveléssel az oktatási
intézményekben sokkal többet kell foglalkozni. A közerkölcs javítása azonban
elképzelhetetlen személyes példamutatás és tisztességes közgondolkodás nélkül –
hangoztatta a jobboldali politikus.
(MNO) 2008.06.04.
/ MTI
-------------------------------------------
Bibliaosztást tartott Erdő Péter bíboros, prímás,
Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke
és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke az
Országház delegációs termében.
A fotón egy termetesnek tűnő, bajszos embert látni,
kezében nyitott Biblia, arcán örömmel elegy tanácstalanság. Mint aki elektromos
csellentyűcskét kapott karácsonyra, és a használati útmutatót böngészi. „Fogjátok
a drót alfelét a kéz magsujja közzé, és job kezetek föl-le mozgat, majd onnét
villany bekapcsol, hirtelen smirgli erősen, különben nem jön a villany se át,
se hosszu, se tyű.” Kétség nem fér hozzá, hogy a honatya e pillanatban új
kihívással néz szembe, amennyiben tudni szeretné, hogy ez a téglatest alakú,
különös tárgy voltaképp mire való.
Rájönni nem fog, de legalább gondolkodik egy darabig.
Egy másik fotón kancamosolyú szőkeség veszi át a
könyvet, Lót idősebbik lánya jut róla az eszembe, amikor tökrészeg atyja körül
ólálkodik.
A harmadik fotón ravasz mosolyú köpcös ember, őt nem
kell félteni, ha a párt érdeke úgy kívánja, havonta ezerkétszáz plébánossal
folytat elmélyült beszélgetéseket, továbbá könyvet is látott már, hiszen
értelmiséginek indult valaha.
Ha viszont így van, akkor kérdés, hogy mért áll
sorba, amikor Bibliát osztanak?
Amikor a krisnások osztanak meleg ételt a Blaha Lujza
téren, akkor is beáll?
Még nagyobb talány, hogy miért oszt három püspök a
parlamenti képviselőknek Bibliát. Országgyűlésünk a nép legjobbjaiból áll, crčme
de la crčme, a képviselő a népfelség megtestesítője, jövőnk záloga, de
mindenekelőtt kiművelt emberfő. Mármost egy középfajú intellektuel házi
könyvtárában akár fél tucat Biblia is előfordulhat, különféle fordításokban,
sőt különféle nyelveken. Aki tehát a képviselőknek oszt Bibliát, az evvel arra
utal, hogy szerinte ezek a pofák sok mindennek tekinthetők, de kiművelt
emberfőnek a legkevésbé, hiszen nem birtokolják az egyetemes kultúrtörténet
egyik legfontosabb alapdokumentumát, és ennek megfelelően nem is ismerik, soha
bele se néztek. És persze így nem értik az európai művészet háromnegyed részét,
ránéznek egy Caravaggióra, Giuditta e Oloferne, levágja a kuncsaft fejét
a ribanc, így jár itt, aki nem fizet.
Beszéljünk magyarul: a püspökök szerint a képviselő
egy barom.
Képviselőink ezt a vélekedést az előzetes
várakozásoknak megfelelő módon és mértékben igazolják vissza, amennyiben sorba
állnak, mint Siófokon a lángossütő előtt, és az ingyen-bibliát percek alatt
szétkapkodják. (Tegyem hozzá, hogy dedikálva, persze Isten távollétében a
püspökök írnak alá.) A Hírszerzőn olvasom, hogy „a rendelkezésre álló Biblia
kevésnek bizonyult, így pótlólagosan küldik ki azoknak a honatyáknak, akik
utólag jelezték igényüket – számolt be az MTI-nek Ittzés János.”
Vajon a képviselő nyiladozó értelme miképp fogja
feldolgozni amaz érdekes történeteket, amelyeket az ingyen kapott könyvben
olvas, már ha olvas egyáltalán. Például ami Lót fönt említett lányát illeti:
„És monda a nagyobbik a kisebbiknek: […] Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak,
és háljunk ő vele, és támasszunk magot a mi atyánktól.” (1 Móz. 19.31–32) A
lánykák meg is lovagolják az atyjukat, majd gyermekeket szülnek tőle, pont úgy,
ahogy Amstettenben, csak itt nem az apuka a rém, hanem az ő kicsi lányai, ám a
történetről a Bibliának egy rossz szava sincs. Ugyane könyv egy másik helyén
viszont Isten egyenes utasítása alapján halálra köveznek egy pofát, csak azért,
mert rőzsét gyűjtött szombaton. (4 Móz. 15.32–35) Nem véletlenül írja Locke,
hogy az együgyű lélek tudjon Istenről, tanulja meg az imákat és a számára is
felfogható bibliai történeteket, viszont ne olvasgassa a Bibliát a maga kedve
szerint, mert abból nem sül ki semmi jó.
Ami pedig a Bibliának a törvényhozás házában
történő osztogatását illeti, eszembe jut W. Todd Akin missouri szenátor, aki
2008-at a Biblia évének kívánta volna nyilvánítani Amerikában. Javaslata 284
ellenszavazattal került a süllyesztőbe. Ugyan az USA – mostani országimázsa
szerint legalábbis – szenteskedő, bigott és hülye ország, de a képviselők
tudják, hogy „az egyház és az állam szétválasztása” (separation of
church and state) az Egyesült Államok politikai berendezkedésének sarkköve
Thomas Jefferson óta. Egyáltalán: ott vannak sarkkövek. Persze elképzelhető,
hogy az amerikai képviselőházban Bibliát (Koránt, Bhagavad-Gítát, bármit)
osztogassanak, de csak akkor, amikor majd Szili Katalin lesz ott a Speaker.
Persze a Biblia éve alkalmából nálunk nemcsak a
képviselőknek osztanak Bibliát, hanem a társadalom más, hátrányos helyzetű
csoportjainak is. Van, ahol élelmiszercsomagot állítanak össze, tesznek bele
vitamint, tápszert, szalámit, csokoládét, kávét, teát, lencsét, lekvárt,
borsókonzervet, paradicsompürét, rizst, kristálycukrot, és egy Bibliát is. A
neten egy hozzászóló arra figyelmeztet, hogy az utóbbit a kukába szokták dobni,
jobb esetben eladják valahol.
Remélhetőleg antikváriumban, bár ott hosszú sorban
várakoznak a képviselők.
Váncsa
István
Hócipő 2010.06.18
-------------------------------------------
Mintha ebben a Biblia-évben a római katolikus
egyház – nem a biblikus tudósok: az egyház, mint intézmény – magának akarná
lefoglalni a Bibliát – állítja Komoróczy Géza az ÉS-ben Kié a Biblia című
írásában.
Az Ökumenikus Nemzetközi Bibliai Szimpóziumon beszélt erről egyébként Esztergomban. A „Biblia-év nyilvánvalóan és meghirdetetten keresztény rendezvény” – írja, bár a programfüzetek a magyarországi történelmi egyházak ökumenikus vállalkozásáról beszélnek. A hivatkozások azonban lépten-nyomon Jézus Krisztust említik. „Az egyik rendezvényről azt olvashatjuk, hogy a rendező intézménybe – egyetemi (!) plébánia – e napon „beköltözött az áhítat”. „Ez így nem Biblia-év: inkább keresztény lelkigyakorlatok sorozata.”
Komoróczy egyébként judaisztikát tanít egy állami egyetemen, és a Biblia, a héber Biblia, a Tanakh történeti hátterével foglalkozik.
„A Biblia-év rendezvényeiben nem vesznek részt a zsidó hitközségek, holott Magyarországon őket is a történelmi egyházak – egyébként kétes értékű – kategóriájában szokás említeni, de még a keresztény egyházak közül is hiányzik (…) a Hit Gyülekezete, amely pedig hosszú évek óta Magyarországon a legaktívabb intézmény a bibliai (izraeli) régészet eredményeinek ismertetésében” – sorolja a szerző. És kijelenti: „Kívülről az a benyomásom támad, mintha ebben a Biblia-évben a római katholikus egyház – nem a biblikus tudósok: az egyház mint intézmény – magának akarná lefoglalni a Bibliát.”
Mindezt szóvá téve azt emeli ki: „Sem akadémikus-tudományos, sem zsidó szempontból nem lehet eltekinteni attól”, hogy a Biblia első, régibb és terjedelmesebb fele, a Tanakh, amelyet a kereszténység Ószövetségnek nevez, történeti, vallástörténeti, irodalmi szempontból külön gyűjtemény, „amelyet a kereszténység, elszakadván a zsidóságtól, sőt, szembefordulván vele, továbbra is mint szent könyvet tartott meg, s amely eltörölhetetlenül árulkodik a kereszténység zsidó eredetéről”.
Mindezt a szerző azért teszi szóvá, mert úgy látja: zsidótlanították a magyar Biblia-évet. „Nem lehet kétség az iránt, – mondja Komoróczy –, hogy a Tanakh ismeretéhez nem az Újszövetség, nem a keresztény tanítás felől vezet az út. Ha a Biblia-év mégis ezt az utat választja, nem tesz mást, mint mai eszközökkel feleleveníti a középkori zsidóellenes polémiákat.”
A teljes írás az ÉS-ben jelent meg, ld. alább.
Figyelő-Net, 2008.07.03.
-------------------------------------------
Ismeret és
ismeretterjesztés
Június
23-25-én zajlott le a magyarországi Biblia-év tervezett három nagy, országos
rendezvénye közül az első: Ökumenikus Nemzetközi Bibliai Szimpózium az
esztergomi Szent Adalbert Központban. Ezen tartottam, felkért előadóként, az
alábbi előadást.
A 2008
januárjától folyó országos Biblia-év nyilvánvalóan és meghirdetetten keresztény
rendezvény. Mint ilyent hirdették meg szervezői, a protestáns egyházakat
összefogó Magyar Bibliatársulat és a Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat, bár a
programfüzetek a magyarországi történelmi egyházak ökumenikus vállalkozásáról
beszélnek. Keresztény egyházi jellege azonban nyilvánvaló lesz, ha a világhálón
e keresőszóval megnyitható honlapokat nézzük: római katholikus egyházmegyék,
plébániák, evangélikus és református egyházközségek szerveznek különböző
eseményeket, egyházi jelleggel akkor is, ha képzőművészeti kiállításról,
hangversenyről, bibliai vetélkedőről van szó. A hivatkozások lépten-nyomon
Jézus Krisztust említik. Az egyik rendezvényről azt olvashatjuk, hogy a rendező
intézménybe - egyetemi (!) plébánia - e napon "beköltözött az
áhítat". Ez így nem Biblia-év: inkább keresztény lelkigyakorlatok
sorozata.
Mi
keresnivalója van egy keresztény Biblia-promóción (sit venia verbo) annak, aki
a Biblia, jelesül a héber Biblia, a Tanakh történeti hátterével foglalkozik, és
az ókori Keleten belül judaisztikát tanít egy állami egyetemen?
A
Biblia-év rendezvényeiben nem vesznek részt a zsidó hitközségek, holott
Magyarországon őket is a történelmi egyházak - egyébként kétes értékű -
kategóriájában szokás említeni, de még a keresztény egyházak közül is hiányzik,
hogy csak egy példát említsek, elismerőleg, de anélkül, hogy hozzá kapcsolnám
magam, a Hit Gyülekezete, amely pedig hosszú évek óta Magyarországon a
legaktívabb intézmény a bibliai (izraeli) régészet eredményeinek
ismertetésében. Kívülről az a benyomásom támad, mintha ebben a Biblia-évben a
római katholikus egyház - nem a biblikus tudósok: az egyház mint intézmény - magának
akarná lefoglalni a Bibliát. Sem akadémikus-tudományos, sem zsidó szempontból
nem lehet eltekinteni attól, hogy a par excellence Könyvek, a Biblia első,
régibb és terjedelmesebb fele, a Tanakh, amelyet a kereszténység, saját
története szempontjából, Ószövetségnek nevez, nem eredendő része, nem első
része az Újszövetségnek: történeti, vallástörténeti, irodalmi szempontból
egyaránt önálló, külön gyűjtemény, amelyet a kereszténység, elszakadván a
zsidóságtól, sőt, szembefordulván vele, továbbra is mint szent könyvet tartott
meg, s amely eltörölhetetlenül árulkodik a kereszténység zsidó eredetéről. A
tudományos kutatást és a bibliai ismeretterjesztést azonban ez az egyházi
hagyomány nem kötelezi: éppen ellenkezőleg, el kell szakadnia tőle ahhoz, hogy
a héber Bibliát - az ókori Izrael páratlan irodalmi hagyatékát és a zsidó nép
szellemi, vallási örökségét - önnön értékeire nézve tanulmányozzuk és
ismertessük. Nem lehet kétség az iránt, hogy a Tanakh ismeretéhez nem az
Újszövetség, nem a keresztény tanítás felől vezet az út. Ha a Biblia-év mégis
ezt az utat választja, nem tesz mást, mint mai eszközökkel feleleveníti a
középkori zsidóellenes polémiákat, amely polémiákban az úgynevezett Ószövetség
nem egyéb, mint az Isten és a zsidó nép - a megváltó eljövetelével érvénytelenné
vált - szövetségének emléke, illetve a megváltóra vonatkozó jövendölések
foglalata.
A jelen
"ökumenikus biblikus szimpózium" szervezői többször, jogosan
hangoztatták, hogy Biblia-évet korábban Németországban és Ausztriában
tartottak, 2003-ban, a Német Bibliatársulat és a Katholisches Bibelwerk
kezdeményezésére. Az ötletet abban az évben megvalósították Franciaországban,
és - hozzá kell tennem - részlegesen Romániában is, mégpedig ott az orthodox
egyház. Nem akarok tudálékosnak látszani, de az előzmények sugarát ki kell
terjesztenem messzebbre. 1963-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
megtiltotta, hogy a Bibliát a nyilvános (public), azaz nem felekezeti
iskolákban vallási alapon tanítsák. Ellenben kívánatosnak tartotta, hogy tanulmányozása
az akadémiai (egyetemi) curriculum része legyen. 1973 óta az Egyesült Államok
iskoláiban és egyetemein (college szinten) az angolórákon (English classes)
tanítják vagy taníthatják a Bibliát. Ennek a kezdeményezésnek a talaján nőttek
ki, sok más egyéb mellett, Northrop Frye Biblia-elemző könyvei, amelyeket a
magyar olvasó is megismerhetett. Végül, a kongresszus 1982. október 4-i (no.
97-280) határozata alapján 1983. február 3-án Ronald Reagan elnök aláírta az
5018/1983. sz. Proclamation-t, amely azt az évet Year of the Bible-nak
nyilvánította, mindjárt legelső mondatában arra hivatkozva, hogy a sokféle
befolyás között, amelyek az Amerikai Egyesült Államok önálló nemzetté és néppé
válását elősegítették, egyiknek sem volt olyan alapvető és tartós hatása, mint
a Bibliának. Valóban, a Max Weber által megkülönböztetőleg elemzett protestáns
ethika, az alapító atyák klasszikus görög-római iskolázottsága és elmélyült
bibliai ismeretei, az angolszász-amerikai jogrend, amely szoros kapcsolatot
mutat a rabbinikus zsidó jogfelfogással és joggyakorlattal (és ezeken át is a
római joggal): mindez filológiailag is alátámasztható módon igazolja a Reagan
elnök által jegyzett nyilatkozat bevezető szavait.
Nos, az
Egyesült Államokban 1983-ban volt a Biblia éve, de annak a hagyománynak és jogi
rendezésnek az alapján, amely 1963 óta - megismétlem - tiltotta a Biblia
egyházi szellemű tanítását a nyilvános iskolákban, s amely bátorította a Biblia
elfogulatlan, értsd: nem egyházi szellemű tanulmányozását és tanítását, többek között
az anyanyelvi tárgy keretében.
Nekem,
akit a jelen szimpózium több előkészítő anyaga, teljes joggal, mint szekuláris
korreferenset jelölt meg, s a felsőoktatás és a tudományos ismeretterjesztés
kérdéseinek áttekintésére kért fel, itt és most a legfőbb mondanivalóm éppen
abból az ellentétből fejthető ki, amelyet az Egyesült Államok Biblia éve és a
nemcsak nem szekuláris, de minden ízében zsidótlanított magyar Biblia-év között
látok. Élesen fogalmaztam. A már említett Northrop Frye, a magyarországi Hermeneutikai
Füzetek, a Szent Jeromos Bibliatársulat kiváló Biblia-fordításának tárgyi
magyarázat (pesat) jellegű, a Vulgata kereteit egyébként is óvatosan a héber
Biblia felé tágító kommentárjai vagy inkább jegyzetei, Alberto Soggin bibliai
bevezetése, amely magyarul a református egyház égisze alatt jelent meg, a
példákat szaporítani lehetne: e szerzők és könyvek hajszálerekkel kötődnek a
kereszténység valamely irányzatához, mégis tükrözik a mai interkonfesszionális
vagy egyszerűen a tárgyilagos-tudományos Biblia-ismeretet, beleértve a zsidó
hagyomány és az Izraelben folyó kutatások ismeretét is, mint ahogyan hasonló
megállapítást tehetünk a Macmillan Bible Atlas magyar kiadásáról is, amelyet a
Szent Pál Akadémia gondozott, és amelynek eredeti izraeli szerzői hitelesen és
szakszerűen beszélnek a kereszténység korai történetéről is. Egyetemi,
szándékosan nem úgy mondom, hogy "a másik" oldalról, elfogultság
nélkül állíthatom, hogy aki az ELTE - MTA Judaisztikai Kutatóközpont
hebraisztika szakán héber nyelvet vagy bibliai szövegolvasást tanult, nem
keresztényellenes szellemben ismerte meg a Bibliát: több diákunk párhuzamosan
járt valamelyik keresztény felekezet egyetemére, lett belőle ferences vagy
piarista szerzetes, református lelkész vagy theologiai akadémiai tanár. Nem az
a probléma tehát, hogy a tudomány, a tanítás és az ismeretterjesztés terén - a
személyes kapcsolatokon, a módszerek és ismeretek ozmotikus terjedésén túl is -
ne volnának átjárhatók a határok. A probléma, véleményem szerint, abban áll,
hogy az egyházi predominancia, a kizárólagos képviselet (Alleinvertretung)
igénye és másfelől az oktatási rendszer, hogy így mondjam, Bibó István egy
kifejezését variálva, szekuláris (világiasság-) deficit-je nem tette lehetővé
társadalmi méretben a Biblia kiemelését a kizárólagosan vallási értelmezés
közegéből, egyenrangúsítását a nagy irodalom alkotásaival. Igaz, az Európa
Könyvkiadó 1986-ban kiadott Biblia címmel egy antológiát a Vizsolyi Bibliából,
a Világirodalom klasszikusai sorozatban, Vas István válogatásában; különböző
szöveggyűjteményekben, még középiskolai irodalmi antológiában is, szerepel
egy-két bibliai történet vagy költői szöveg. Legújabban az ELTE
Bölcsészettudományi Karának honlapjára, az úgynevezett Gépeskönyvbe, az I.
évfolyam számára, felkerültek, az Ókor-Kelet fejezetben szöveggyűjtemények: a
héber Biblia irodalmi, illetve külön vallástörténeti keresztmetszetei. Mégis, a
középiskolából egyetemre kerülő diákokkal dolgozva többnyire csak azt
tapasztaljuk, hogy nincs semmiféle készségük a bibliai szöveg értelmezésére,
egyébként, sajnos, más szöveg elemző megértésére sem, pusztán reprodukálni
tudják, jól-rosszul, inkább rosszul, amit olvastak. Azért, hogy a Biblia
ismerete megmaradt egyházi keretekben, nemcsak a keresztény egyházak felelősek:
felelős a szocialista rendszer oktatáspolitikája, amely az egyházi befolyás
terjedésétől félve nem engedte a Biblia ismertetését szélesebb körben,
semmilyen módon. Az egyházak, persze, maguktól nem kezdeményezték az amerikai
tipusú Biblia-tanítást, a Bible as Literature tantárgy valamilyen változatának
bevezetését, de hát ez, láttuk az Egyesült Államok példáján, nem is az ő
feladatuk lett volna vagy volna: egyértelműen az állami oktatáspolitikáé. Tény,
hogy nálunk nem alakult ki az a bibliai irodalomtudomány, amelyet egyéb
irodalmi tárgyak mellé állíthatnánk, sem a középiskolákban, sem az egyetemi
oktatás első (college / BA) lépcsőzetében. A Biblia mint szent könyv és a
Biblia mint irodalom kezelése között az a talán leglényegesebb különbség, hogy
az egyik a szöveget valóságnak veszi, a másik - szándékosan választom a
szóképet - teremtett világnak, öntörvényű fikciónak. Az egyik egyedül a végső
soron önmagunkra vonatkoztatott kommentárt tartja a szöveg adekvát
értelmezésének, a másik a strukturára, az irodalmi eszközökre koncentrál.
Ugyanezt a különbségtételt megtehetjük a Biblia történeti forrásértéke
vonatkozásában is. Ebben a körben talán nem kell érvelnem amellett, hogy az
európai-amerikai kultúra külön zsidó és antik-zsidó-keresztény örökségét, az
irodalomkritikai és forráskritikai tradíciót a második elv és módszer legitim
módon jeleníti meg. Látnunk kell, hogy a Biblia nem kizárólag a vallásos
hagyományok része, még kevésbé kizárólag a keresztény egyházaké: az emberiség
nagy kulturális örökségének fontos eleme. Azt gondolom, minden egyházi és
felekezeti érdeknél magasabbrendű és produktívabb volna, ha a Biblia éve
Magyarországon ebben az irányban próbálta volna/próbálná elmozdítani a
Biblia-ismeretet. Ha nem abból indulunk ki, hogy a Biblia egyetemes érték, és ezen
belül a vallási érték másodlagos, akkor, egyfelől, kizárjuk annak a
lehetőségét, hogy a zsidó és keresztény vallásokon kívül bárki is kezdeni
tudjon vele bármit is, másfelől, megfosztjuk magunkat attól a lehetőségtől,
hogy a Védákat, a homéroszi himnuszokat, Buddha beszédeit értelmezzük, hiszen
ezek eredendően más vallási kultúrákban gyökereznek.
Más
szinten, mint a Biblia-fordítások, szűkebb körben, de minden ország igényes
bibliai kultúrájában napjainkban elengedhetetlen a héber szöveg ismerete. Ami a
héber Bibliát illeti, önmagában örvendetes, hogy a keresztény egyházak kisebb
ívben visszafordultak az Ószövetség felé, kibővítve az Újszövetség + Zsoltárok
könyve évszázados szűkített kánonját; örvendetes a református internet-Biblia
is, jó keresővel. Szorosabban a héber szövegre térve, a stuttgarti Bibelanstalt
kiadásai, a mértékadó maszoréta kódexek (Leningrád/Szentpétervár, Aleppo)
reprint kiadásai, a Holt-tengeri tekercsek Biblia-kéziratai facsimilében,
fényképen, digitálisan is, a maszóra kritikai kutatásának előrehaladása (amely
kutatáshoz Debrecenben, a Református Hittudományi Egyetemen az ismert külföldi
előzmények után kiváló kézikönyv készült), a rabbinikus Biblia (Miqraot
Gedolot) kritikai kiadása Izraelben, a Bar-Ilan Egyetemen, egy archaikus héber
(!) szöveg: a szamaritánus Tóra kritikai kiadásának előkészületei, nagyszerű
kézikönyvek a Tanakh héber, a Septuaginta görög és a Pesitta szír szövegéhez
stb.: szinte már eszményi feltételek ahhoz, hogy Biblia-szövegeinket könyvtári
körülmények között is gazdag apparátussal a héber eredetihez igazítsuk. Pákozdy
László Márton, a debreceni, majd budapesti református theologia néhai
professzora 1949-től kezdve heroikus erőfeszítéseket tett ennek érdekében az
úgynevezett próbafordításokban. Szerencsés ötlet volt az Izraelita Magyar
Irodalmi Társulat több mint százéves fordításának korábban sosem volt bilingvis
kiadása, az utánnyomása és jó terjesztési eredményei komoly érdeklődést
jeleznek. Kevésbé szerencsés, hogy a R. Joseph H. Hertz-féle, II. világháború
előtti, angolból adaptált Tóra-kiadást a haszid hitközség legutóbb a
félrevezető Zsidó Biblia címmel jelentette meg: igaz, hogy a zsidó hagyományban
a szentírás magja a Tóra, de indokolatlanul leszűkítő értelmezés a Tórát
azonosítani a teljes Tanakh-kal. A Biblia-kommentárokkal rosszabb a helyzet. A
nagy külföldi kommentár-sorozatokban (Anchor Bible, Hermeneia stb.) ma már
elengedhetetlen a régi magyarázatok sorában a zsidó kommentárok figyelembe
vétele, egyenrangúan a régi keresztény magyarázatokkal. A történeti-tudományos
érték felismerésén túl ebben gesztus is van, s a köztudat szempontjából fontos
maga a gesztus is: a meghaladása annak a kétezer éves keresztény hagyománynak,
amely a bibliai Izraelben csak a kereszténység előzményét, az eleven zsidókban
csak a Krisztus-hit konok elutasítását látta. A római katholikus egyház II.
vatikáni zsinata (1962-1965) óta külföldön mindenki, aki a Bibliával
foglalkozik, de már azelőtt is Bea (bíboros), Alonso-Schökel és más római
katholikus tudósok nyomán, tüntetően kerülte, hogy művei ehhez a hagyományhoz
tartozni látsszanak. A Biblia kiemelése eredeti zsidó közegéből, a Tanakh
alárendelése az Újszövetségnek, a zsidó hagyomány mellőzése a Biblia
értelmezésében, a héber Biblia újszövetségi-keresztény szempontú értékelése
ismét, akarva-akaratlanul, hallgatólagos "fentről lefelé"
(down-the-hill) harc a zsidók ellen; végső soron lehetetlenné teszi a
zsidóüldözés kétezer évének kritikai feldolgozását legalább e fontos szellemi
területen. A keresztény, s különösen a római katholikus dominanciájú és a római
egyház valláspolitikai szándékaihoz igazodó Biblia-év, erős szavakat kell
használnom, veszélyesen zsidóellenes.
Annak,
hogy a szélesebb köröknek szóló Biblia-értelmezés integrálni próbálná a zsidó
hagyományt, nálunk - udvariasságból mondom így - alig van nyoma. Kommentárok
egyébként szép számban jelennek meg különböző felekezeti közegekben, az
épületes exegézist gyakorolva, történeti és főként zsidó anyag nélkül. Mi az
egyetemen a berlini (NDK) Humboldt Egyetem evangélikus theologus tanára, ma
Tübingenben az egyetem judaisztikai intézetének professzora, Stefan Schreiner
egykori tanácsa nyomán kezdettől fogva a Hebraicum magnum követelményéhez
tartottuk magunkat, vizsgán követeljük, blattolva, a teljes Tanakh-ot, és
tanítjuk - amennyire a lehetőségeink és az órakeret engedi - a rabbinikus
Biblia-magyarázatot is, héber, illetve arámi szövegekben. De nem mulasztjuk el
azt sem, hogy hebraisztika-judaisztika szakos diákjaink figyelmét felhívjuk az
Újszövetség fontosságára a zsidó vallás történetében; például, arra, hogy az
imaszíj (phylaktérion, Mt. 23,5- tefillin) vagy a héber betű hangértéket
módosító jel (keraia, Mt. 5,18 - tag / ráfé) legkorábbi említése ott található
stb. Alapelvünk volt és marad, hogy az egyetemen nem a zsidó vallást tanítjuk:
a héber Bibliát, a Bibliából kisarjadt zsidó kultúrát, a zsidó hagyományt,
egyszóval, hebraisztikát és judaisztikát, zsidó módon (amely tradíció része),
de/és a szekuláris tudomány általunk elérhető módszereivel és szemléletével.
Meggyőződésem, hogy ma ez a Biblia recepciójának alfája, e nélkül nincs sem
vallásos vagy szekuláris, sem népszerű vagy tudományos Biblia-ismeret, a
keresztény Biblia-értelmezés is csak ehhez csatlakozhat, esetleg ezt
gazdagíthatja. Ennek a meggyőződésnek a jegyében fogalmaztam meg
fenntartásaimat a most folyó magyarországi Biblia-évvel szemben.
Élet és Irodalom, 52. évf. 27. sz.
-------------------------------------------
Funar: tanulják meg versbe szedve!
Bibliát tanuljanak
versbe szedve a romániai általános iskolák tanulói - ezt javasolja Gheorghe
Funar szenátor, akinek pártja a parlament elé terjesztett egy erre vonatkozó
törvénytervezetet.
A szélsőségesen
nacionalista politikus bejelentette, hogy a Nagy-Románia Párt (PRM) tervezete
szerint a diákoknak második osztálytól kezdve egészen a nyolcadik osztályig az
Újszövetség négy evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit kellene
tanulmányozniuk.
Funar azonban
különleges módszert javasol arra, hogy a diákok "mélyebben sajátítsák el a
keresztény etikát és erkölcsöt". A honatya szerint a Biblia iránt a
tanulók sokkal fogékonyabbak lennének, ha azt versbe szedett formában tanítanák
nekik. Egy kolozsvári személy ugyanis már elkészítette a Biblia
"átköltött" változatát. A "Biblia költője" Funar szerint
tizenhat évig dolgozott az 1800 oldal terjedelmű művön.
Stop.hu, 2008.07.03. / MTI