KÖZÖS KINCSÜNK A BIBLIA

EGYHÁZMEGYEI CSALÁDNAP SARKADON

 

MI AZ EGYHÁZMEGYEI CSALÁDNAP?      

 

Minden évben kétszer - tavasszal és ősszel - kerül sor családnapunkra a Szeged-Csanádi Egyházmegyében (amely Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részét foglalja magában).

 

Az ingyenes rendezvényre általában hívők és nem hívők, családosok és olyan emberek gyűlnek össze, akik a családot, mint alapvető értéket központi fontosságúnak tartják, ebben az érzésben szeretnének erősödni és másokat is megerősíteni, valamint szeretnének minél többet megtudni a családról, annak szerepéről az egyházban és a ma társadalmában.

A jó hangulatú, mondhatni (nagy)családias légkörű rendezvényeken egymást váltják az új ismereteket közvetítő előadások és a lelkileg gazdagító programok.

 

Alapvető fontosságú a gyermekek jelenléte: számukra külön foglalkozásokat tartanak arra hivatott szakemberek és segítők.

 

ÁPRILIS 5. SARKAD

 

Ez alkalommal csatlakoznak hozzánk a térség református, baptista, pünkösdi családjai is. Közösen veszünk részt minden programban, és a napot ökumenikus istentisztelettel zárjuk.

 

Minden családnap egy meghatározott téma köré szerveződik. Idén, a Biblia éve apropóján, a családok számára is nélkülözhetetlenül fontos Szentírást állítjuk a középpontba.

A soron következő eseménynek a sarkadi római katolikus egyházközség (és a helyi testvéregyházak) lesznek a házigazdái.

 

A Bartók Béla Művelődési Központban (Vár u. 2.) zajló eseménnyel párhuzamosan a gyermekek számára az I. sz. Általános Iskolában (Kossuth u. 7.) szervezünk foglalkozásokat.

 

A jelentkezési lap letölthető a www.szeged-csanad.egyhazmegye.hu oldalról.

Megfelelő számú érdeklődő esetén buszt indítunk Sarkadra. Kéjük a részt venni szándékozókat, a jelentkezési lapon jelezzék, igénybe kívánják-e venni a szervezett utazást!

 

Program

 

  9.00 – 10.00  Regisztráció és a gyermekek csoportbeosztása (A Művelődési Központban)

         10.00 – 10.15  Családi reggeli áhítat

10.20 – 10.30  Megnyitó, köszöntések

10.30 – 11.30  A család a Bibliában, Biblia a családban

Előadó: Szatmári Györgyi a Szegedi Hittudományi Főiskola tanára, bibliakutató

11.30 – 11.50  Szünet (Büfé)

11.50 – 13.00  Tanúságtételek - Isten szava így válik életté bennünk, általunk

- evangélikus, katolikus, református és pünkösdi közösségek tagjainak bemutatkozása és bizonyságtétele

13.00 – 14.30  Ebéd (A résztvevők által felajánlott, magukkal hozott élelmiszerekből.)

14.30 – 16.00  Kiscsoportos beszélgetések választható témákban

1.      Konfliktuskezelés a családban

2.      Közös Szentírásolvasás a családban

3.      Generációk együttélése a családban

16.10 – 16.30        Kiscsoportos beszélgetések összegzése

16.30                     Ökumenikus istentisztelet a római katolikus templomban

17.30                     Zárás, hazautazás

 

Zenei szolgálat a nap folyamán: a gyulai Göndöcs Benedek Középiskola énekkara

 

 

Sajtóinformáció:

 

A rendezvényre szeretettel hívjuk és várjuk a sajtó képviselőit!

A szervezőktől interjú, nyilatkozat kérhető!

Egyeztetés és további információ: Bartucz Katalin egyházmegyei médiareferens.

Mobil: 20/378-1153. E-mail: bartucz.katalin@theol.u-szeged.hu

A következő sarkadi térképrészletekkel igyekszünk segíteni a tájékozódást:

Parkolási lehetőség a Művelődési Központ közelében, a térképen jelölt helyeken van.