A puszták biblikus professzora

 2021.09.12. 18:01 

 

Szeptember 15-én, szerdán déli 13 órakor helyezik a Kecskeméti Köztemetőben családja mellé a hírneves, 80 esztendősen elhunyt teológus professzort, Tarjányi Béla pápai prelátust. Előtte 11 órától koncelebrált engesztelő szentmise lesz a kecskeméti Nagytemplomban.

 

A három szentéletű Tarjányi-testvér a bócsai tanyavilágban jött a világra. A legidősebb, Ferenc, szaléziánus plébánosként szolgált szülőföldjén, lánytestvérük, Veronika, csaknem minden kecskeméti hívőnek személyes ismerőseként egész életét imaszolgálatban töltötte, Jézusnak szentelve.

Béla – aki nem mellesleg Nagyboldogasszony napján született – korán, huszonévesen a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia tanszékvezető ószövetségi professzorává emelkedett, kivételes tehetsége, szorgalma és elhivatottsága révén. Majd három és fél évtizeden át Jézus újszövetségi titkaiba avatta be tanítványait. Nem felszínesen, hanem az alapokig hatolva. A rendszerváltás után ő alapította meg a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulatot abból a célból, hogy mindenkihez eljuthasson a Szentírás. A nemzeti keresztény kormány kitüntette őt a Magyar Köztársaság tisztikeresztjének érdemrendjével, s tavaly – már súlyos betegen – a középkeresztet is neki ítélték oda. Nagy földinket, honfitársunkat vesztettük el – egy időre. Isten éltesse őt a Mennyben!